Külföldi színész

Zenthe Ferenc


Zenthe FerencSzínművész. Salgótarjánban született. Négy szemesztert végzett a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen, de otthagyta a Színművészeti Akadémiáért. A Színművészeti Akadémia hallgatója lett 1941-ben, azonban a háború miatt 1942-ben befejezte tanulmányait. 1945-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd két évad után a győri Kisfaludy Színház, 1949-ben pedig a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja lett. 1952 óta a Madách Színház színművésze. Atmoszférateremtő képessége, humora jellemszerepekben kiválóan érvényesült. Pályája kezdetétől a közönség szeretete övezte. "Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább" - nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában, a nemzet színészévé választásakor a megnyerő egyéniségű művész. 2006-ban hunyt el.

Születésnap: 1920. április 24.
Névnap: december 3.
Halálozás dátuma: 2006. július 30.

Sorozat szinkronszerepek:

Film szinkronszerepek:

Rajzfilmsorozat szinkronszerepek:

Sorozat szerepek:

Film szerepek:

Magyar Film szerepek:

Magyar sorozat szerepek:

VISSZA