Szinkronkörkép külföldről

Ma már divat a Magyar Szinkront szidalmazni kis hazánkban. A sznobok szerint mindent csak eredeti nyelven lenne szabad megnézni, a másik oldal viszont utolsó csepp véréig ragaszkodik a szinkronizált változatokhoz. A vita folyamatosan zajlik anélkül, hogy a résztvevők ténylegesen tisztában lennének a szinkron hazai jelentőségével.

Magyarországon, több mint hetvenöt éve készült el az első magyar szinkron. A magyarosításra való törekvés a második világháború óta töretlen a filmes, tévés kultúra terén.

Azonban nemcsak nálunk fontos, hogy a nézők megértsék a kedvenc filmjük vagy sorozatuk szövegét. A világ jelentősrészén igyekeznek valamilyen formában érthetővé tenni a nézők számára a bemutatott alkotásokat.

Pakisztánban a bemutatott külföldi – szinte kivétel nélkül angol nyelvű – filmeket eredeti nyelven vetítik. Néha az adott film urdu nyelvre szinkronizált változatát Indiából importálják, amely a nyelvazonosság miatt a pakisztáni közönség számára is érthető. Így mutatták be például a Jurassic park-ot is. AZ országban egyébként az első szinkronizált film az Aladdin volt, amelynek urdu változatát az USA-ban készítették el 1955-56-ban.

Ukrajnán belül a kárpátaljai TV főleg csak olyan hangalámondást alkalmaz, amit a nyolcvanas évekből mi is ismerhetünk. 1 vagy 2 hanggal oldják meg az összes figura megszólaltatását.

Albániában a szinkronizálás 1947-től vált gyakorlattá, és az első időkben csak a hazai mozik utószinkronjánál alkalmazták. Az első két órás művészfilm 1958-ban készült, Tana címmel, és szintén utószinkronnal. Az első szinkronstúdiót 1952-ben nyitották meg, ahol 1965-ig lengyel szinkrontechnikai eszközöket alkalmaztak. 1980-tól évente átlag negyven film utószinkronja készült albán stúdiókban. A kétezres évek elején sikerült rendszerbe állítaniuk az első komolyabb, Dolby rendszereket. Egy helyi szinkronstúdió vezetője szerint rendszeresen vesznek igénybe német és amerikai szinkronstúdiókat a vágási utómunkákra. Albán nyelven nézhették meg a nézők többek között a Shrek című mozifilmet is.

Ausztráliában vagy eredeti nyelven – legfőképpen angolul – néznek filmeket. A szinkronizálás nem terjedt el, végszükség esetén feliratozzák a filmeket.

Malajziában a malájok rajonganak a szappanoperákért, rengeteg sorozatot csinálnak, főleg családregényeket. Mindenhol van plazmatévé, amin ontják a sorozatokat, szórakoztatva ezzel a népet. A szinkron nem létezik Malajziában. Felirattal megy minden, angol nyelvűnél malájul, maláj nyelvűnél angolul, más nyelvnél pedig választható a felirat.

Horvátországban a szinkronizálás 1968-ban Frédi és Béni-vel kezdődött. 1975-ben szinkronizálták a „Beautiful people” című dokumentumfilmet, amelyet akkor amerikai alkotásként szerepeltettek, mert nem volt szabad dél-afrikai mozikat importálni. 1981 végén készült el a „Bugs Bunny” című amerikai rajzfilm szinkronja, ami a következő évben a leglátogatottabb lett az országban. Egyébként a szinkronizálás nem jellemző, leginkább feliratoznak.

Spanyolországban hagyománya van a szinkronizálásnak. Valószínűleg az első szinkronstúdiók 1933-ban alakultak. Az MGM és az Adolfo de la Riva Barcelonában, a Fono Espana S.A. pedig Madridban kezdte meg a működését.

Olaszországban az 1929. április 19-én bemutatott „A jazz énekes” című hangos film hozta meg a kedvet a szinkronizálásra. Az első szinkron Gennaro Righelli „Szerelmi ének” című némafilmjének megszólaltatása volt. A filmet 1930 októberében mutatták be  a római Supercinemában.
Valószínűsíthető, hogy az első felirat nélküli olasz film Alessandro Blasetti „Resurrectio” című alkotás volt, amelyet 1930 tavaszán fejeztek be. A nagyhatalmú Pittaluga Stúdió vezetése azonban gyűlölte a rendezőt, és nem voltak hajlandók a filmet bemutatni. A Resurrectio vetítésére csak Blasetti egyéb sikerei után kerülhetett sor.

A szinkronizálás Olaszországban először kisipari módon történt, amihez segítségül színházi színészek közreműködését vették igénybe. Később a szinkronszínészek szövetségbe tömörültek, és megjelent a szinkronrendező és a szinkronasszisztens szakma is. A szakmában dolgozók különböző kategóriáinak speciális tevékenységét országos munkaszerződés keretében ismerték el, amely folyamatosan szabályozta a néhányszáz szinkronos és munkaadójuk viszonyát. A szerződés a szinkronszínészt szabad szellemi foglalkozású személynek tekintette, akit időszaki alkalmazottként foglalkoztatnak.

A mozifilmek szinkronja a hetvenes évek közepéig volt profi munka, majd az amerikai mozik terjedésével a minőség folyamatosan romlani kezdett. A nálunk is ismert szinkronvita Itáliában is folyamatos volt. Bernardo Bertolucci ki nem állhatta a szinkront, Federico Fellini viszont úgy vélte, hogy az alkotásait szinkron nélkül meg sem tudta volna valósítani.

Lengyelországban a szinkronkultúra meglehetősen alacsony színvonalú, a külföldi filmeket leginkább hangalámondással vetítik. Érdekesség, hogy számos hangalámondás Budapesten készül. A magyar szakemberek készítik elő a filmet. Egy lengyel férfi vagy egy női színész iderepül Varsóból, egy nap alatt feldarálja az összes szereplőt, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan haza is megy. A Lengyel Nemzeti Filmintézetben a témára vonatkozó szakirodalom nem található, a szinkronnal foglalkozó egyetlen állami vállalatot a rendszerváltás után felszámolták.

Nagy-Britanniában – hasonló az angol országokhoz – vagy angol nyelvű filmeket néznek, vagy ha mégis bemutatnak egy-egy idegen nyelvű alkotást, akkor ahhoz feliratot készítenek. Az Ír Filmintézet szerint Írországban egyáltalán nem szinkronizálnak. Az idegen nyelvű alkotásokat angolul feliratozva vetítik le.

Ammanban, Kairóban, Kuvaitban nincs szinkronizálás, szükség esetén ezekben az országokban is a feliratozás lehetőségével élnek.

Kubában az ottani filmintézet szerint az idegen nyelvű filmek mintegy 90%-a feliratos, a fennmaradó filmek szinkronizálása az ország határain kívül történik. Vietnamban viszont a hangalámondás pártján állnak, szinkronok készítésével egyáltalán nem foglalkoznak.

Kolumbiában sokkal kevesebb filmet szinkronizálnak, mint Argentínában, Mexikóban vagy Miamiban. A legismertebb helyi szinkronizáló vállalkozás a Centauro Doblajes. Itt nemcsak hangalámondásokat, de szinkronokat is készítenek.

Finnországban – az idegen nyelvek könnyebb elsajátíthatósága miatt – feliratozzák a filmeket, Kivéve a gyermekfilmek, amelyeket viszont szinkronizáltan mutatnak be a gyerek nézőknek.

Németországban „Lexikon Film-und Fernsehsynchronisation” néven állandó kiadvánnyal foglalkoznak a szakmával. Ott is erős a szinkronkultúra, amely az említett kiadvány mellett abban is megnyilvánul, hogy ott jól kereső szinkronszínészek vannak, akik kizárólag a hangjukból élnek. Ott nem szégyen, ha valaki nem áll színpadra, vagy kamera elé, hanem pusztán csak a hangjából él. A német szinkronszínészek egyenrangú tagjai a művészvilágnak, és ugyan olyan megbecsülést élveznek, mint a színházban vagy filmben szereplő társaik. A német precizitásra jellemző „tűpontos” szinkronok készülnek, azonban a művészi élmény a magyar színekhez szokott fül számára kissé egysíkúak.