Top 10 magyar szinkronok 2012-ben!

Olvasóink érdeklődése, a sorozatok adatlapjain megjelenő látogatószám alapján összeállítottunk a 2012-es esztendő legnépszerűbb sorozat szinkronjainak listáját.  Kiderül, hogy elsősorban az amerikai szituációs komédiák és az olyan drámasorozatok érdeklik a nézők többségét, ami érdekes történetet, izgalmas, fordulatos krimit vagy családi drámát mesél el. Persze a krimik és dráma mellett nevetni is szeretünk, mert a top 10-ben 4 vígjátéksorozat is helyet kapott

A 10. legnépszerűbb sorozat a „Dr. Csont”, ahol a főszereplő karakterét egy, a való életben is bűnügyi antropológusként dolgozó orvos találta ki. A történet főszereplője Dr. Temperance Brennan, akit egy FBI ügynök hív segítségül az ügyei megoldásához. Dr. Brennan és ügyes kis csapata minden feladatot megold, ami az útjukba kerül. A két főszereplő hangja Széles Tamás és Bertalan Ágnes, ami már elég garancia lehet a sorozat sikerére, főleg, ha még hozzávesszük azt, hogy az agyas csapat is rutinosan ügyes hangokkal (Kéri Kitty, Szabó Máté, Viczián Ottó, Törtei Tünde, Molnár Levente) lett ellátva.

 

A 9. helyezett a „Két pasi - meg egy kicsi”, ahol a történet középpontjában Charlie Harper és frissen elvált testvére, valamint annak fia áll. Charlie halála után egy frissen elvált milliárdos, Walden Schmidt veszi meg a malibui házat. Alen a legszerencsétlenebb balek a világon, de mégis elég leleményes ahhoz, hogy testvére halála után se kelljen kiköltöznie a jól megszokott lakhelyéről.  A sorozat sikere nagyrészben köszönhető a magyar hangoknak is. Charlie Harper - Czvetkó Sándor, Alan Harper - Fekete Zoltán, Jake Harper - Penke Bence, Walden Schmidt - Zámbori Soma, Evelyn Harper - Andai Györgyi, Judith Harper - Nyírő Beáta, Rose - Szőlőskei Tímea, Berta - Némedi Mari

 

A 8. helyen a „Benne vagyok a bandában” végzett. A történet középpontjában álló tinédzser, Tripp Cambell valóra váltja az álmát azzal, hogy csatlakozik régi kedvenc bandájához, az Iron Weaselhez. A banda eléggé lecsúszott az utóbbi időben, ezért a tini gitáros elsődleges célja, hogy a zenekar újra stadionokat töltsön meg és a slágerlistákat döntögesse. A magyar szinkroncsapatban Előd Álmos, Varga Gábor, Szabó Máté, Haagen Imre és a szomszéd tini lány Csifó Dorina is remekül játszik a mikrofonok előtt. A sorozat sajátossága, hogy az dalokat ténylegesen a frontembert játszó Steve Valentine énekli, ahogy a magyar változatban a magyar hangja Varga Gábor.

 

A „Jóbarátok” került listánk 7. helyére.  10 évadon keresztül izgultunk és sokszor vinnyogva röhögtünk Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross mindennapjain. A magyar változatban a Kökényessy Ági, Kiss Erika, Nyírő Bea, Holl Nándor, Sinkovits – Vitay András, Galambos Péter összetételű 6-os fogat gondoskodott arról, hogy mi nézők évadról évadra jól szórakozhassunk kedvenceink poénjain. A számos Emmy és Golden Globe díjat besöpört sorozat után egy igazi pletykás sorozat felé vesszük az irányt.

 

A 6. legnépszerűbb sorozat: „Gossip Girl - A pletykafészek”. Egy webes blog, a Gossip Girl által írja le a társaságbeli tizenévesek életét, akik a New York-i Upper East Side-on nőttek fel, elit magániskolákba járnak, barátokkal, családdal, féltékenységgel és egyéb kérdésekkel foglalkoznak. Vagyis igazi gazdag amerikai tinédzserek foglalkoznak saját magukkal és legfőképpen a másikkal. Bár eddig már rengeteg hasonló sorozat koptatta a tévéképernyőket kisebb nagyobb sikerrel, de a Pletykafészek népszerűségét soha egyik sem közelítette meg. Ha csak a főszereplők hangjait végig böngésszük - Nemes Takách Kata, Molnár Ilona, Szvetlov Balázs, Molnár Levente, Tamási Nikolett, Szabó Máté, Széles Tamás, Vándor Éva, Bogdányi Titanilla, Mahó Andrea, Czető Zsanett, Igó Éva - rájövünk, hogy mi az egyik titka annak, hogy a honlapon megtalálható 1230 sorozatból ez ilyen előkelő helyezést ért el.

 

Az 5. legnépszerűbb sorozat a „Hawaii 5-0”, amely az 1968-1980 között Hawaii Five-O címen futó széria modernebb változata. A történet a hawaii rendőrség különleges egységéről szól. A sorozat sikeréhez nem csak az izgalmak és az egzotikus helyszín járul hozzá, hanem az elég erős magyar hang csapat is: Kono Kalakaua - Ruttkay Laura, Steve McGarrett - Dolmány Attila, Danny Williams - Király Attila, Chin Ho Kelly - Epres Attila.

 

A 4. legtöbb kattintást elért sorozat a „Dallas” (1978–1991). A Ewing család történetét ki ne ismerné. Emlékszünk, amikor Magyarország egy emberként sírt, amikor Bobby 1 évadra meghalt! A Dallast máig a nemzetközi televíziózás legsikeresebb alkotásaként tartják számon. Természetesen az amerikai szereplő gárdával a magyar hangok is hihetetlen népszerűségre tettek szert az évek folyamán. A teljesség igénye nélkül: Jockey-Kránitz Lajos, Bobby-Csankó Zoltán, Samantha-Szerencsi Éva, Pamela-Simorjay Emese, Jock-Gera Zoltán, Ellie-Dallos Szilvia, Cliff-Végh Péter, Lucy-Balogh Erika.

 

A dobogó alsó fokára az „Ezel – Bosszú mindhalálig” című török szappanopera jutott. A sorozat hazájában rendkívüli népszerűségnek örvend. A történet Ömer Uçar-ről szól, aki egy kedves, jóravaló, barátait mindenben maximálisan segítő fiatalember volt. Egy nap azonban óriásit kell csalódnia, ugyanis legjobb barátai és szerelme csapdába csalják. Egy börtönlázadás során sikerül megszöknie, s a börtönben megismert idős gengszterfőnök, Ramiz segítségével új külsőt öltve évekkel később visszatér Törökországba, hogy bosszút álljon. Magyar hangok: Viczián Ottó, Nagy-Németh Borbála, Dányi Krisztián, Galbenisz Tomasz, Molnár Ilona, Zsurzs Kati, Várday Zoltán.

 

Ezüstérmet szerzett „A korona hercege” című dél-koreai történelmi drámasorozat. A történet a Csoszon-dinasztiabeli Yeongjo király életét mutatja be. A kezdetekkor a királyi palotában három gyerek találkozik, és köt barátságot, amely végig kíséri a teljes történetet. Az időközben királlyá vált Yi San felnőtt kori életében hatalmas szerepet kapnak a barátai. A király hangját a remek hangi adottságokkal és színészi szinészi képességekkel megáldott Varga Gábor adja, barátai Csifó Dorina és Karácsonyi Zoltán hangján szólalnak meg. A további szerepekben játszó színészek is nagyszerű hangokat kaptak,: Ruttkay Laura, Szersén Gyula, F. Nagy Erika, Sipos Eszter, Sánta Annamária, Takátsy Péter, Jantyik Csaba, Gyurity István, Harsányi Gábor, Jakab Csaba, Elek Ferenc, Tóth Roland, Dögei Éva.

 

A 2012-es esztendő győztese az „Egy rém rendes család”. A. 11 évadot megélt sorozatot több mint 30 országban vetítették hatalmas sikerrel. A magyar változat annyira sikeres lett, hogy még az amerikai készítők is csodájára jártak. Al Bundy - Csuja Imre, Peggy Wanker Bundy - Básti Juli (Kovács Nóra), Steve Rhoades - Kálid Artúr, Marcy Rhoades D'Arcy - Götz Anna, Kelly Bundy - Zsigmond Tamara, Bud Bundy - Halasi Dániel, Jefferson D'Arcy - Bognár Zsolt