Hangsegítséggel szolgálók, beszélgetés Zakariás Évával

A családomban senki nem volt színész. Nagymamámnak voltak színészi ambíciói, de a II. világháború közbeszólt. Azt hiszem, az Ő indíttatására lettem színésznő. Ő vette bennem először észre azt, hogy talán erre a pályára lehet engem terelni. Állítólag már a járókában is táncoltam ha meghallottam egy zenét. A tánc azóta is nagy szerepet játszik az életemben, hiszen15 évig álltam a balettrúd mellett.

Mamával rengeteget játszottunk olyan játékokat, amiben kihozott belőlem különböző érzéseket. Pl. feltette Prokofjev , Péter és a farkas zenéjét, mesélt rá, vagyis instrukciókat adott rá a zenének megfelelően, hogy most éppen hol vagyok, mit látok, merre megyek, örülök, félek, vihar jön...stb. Egyszóval nem tudatosan,de szituációs gyakorlatokat végeztetett velem. Aztán jött az ovi, ahol nagyon hamar kiderült hogy bizony imádok középpontban lenni. Az általános iskolában szinte a kezdetektől vettem részt a prózamondó-,vers-, népdal versenyeken,

ahol bizony igen jó helyezéseket értem el.

A gimiben egyből jelentkeztem a színjátszószakkörbe, és 4 évig oszlopos tagja is voltam. Itt már édesanyám is belenyugodott és elismerte, hogy talán érdemes efelé a szakma felé indulnom. Anyu sokáig azt szerette volna ha inkább valami "normális" szakmát választok!

 

- Értesüléseim szerint, Színművészeti tanulmányait a Gór-Nagy Mária Színitanodában folytatta. Milyen tanegységeken volt a hangsúly?

- A gimi elvégzése után, jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahonnan páros lábbal rúgtak ki, /teszem hozzá jogosan, hiszen teljesen felkészületlen voltam/, az első fordulóról. Aztán mielőtt a Dunának mentem volna, jelentkeztem Gór Nagy Mária Színitanodájába, ahová egyből felvettek. Úgyhogy elsősorban Marinak köszönhetem hogy most ezen a pályán vagyok! A tanodában olyan csodálatos tanáraim voltak mint Mensáros László, Schubert Éva, Pogány Judit, KoltaiRóbert,Konrád Antal, Mikó István. Az igazság az, hogy a tanodában össz-vissz egy évet voltam, mert Mikó István levitt Debrecenbe a Csokonai Színházba, ahol 3 évet töltöttem.  

A tanodában természetesen a művészi órákon volt a hangsúly és a szép beszéden, de a mozgás és az ének-órák is nagy szerepet kaptak, hiszen egy színésznek fontos a jó megjelenés a színpadon illetve az, hogy tudjon bánni a testével. Az ének pedig az énekes szerepek miatt volt rendkívül fontos!

- Vannak szép emlékei erről az időszakról? Kikkel járt együtt?

- Erről az időszakról csak szép emlékeim vannak, hiszen itt  kerülhettem közel a színpad világához.

 Olyan emberekkel jártam együtt akik valamilyen formában ma is részesei a művészvilágnak. Akár színészként, énekesként, dramaturgként, zeneszerzőként vagy műsorvezetőként. Például: Szomor György, Fésűs Nelly, Xantus Barbara, Jónás Andi, Fehér Adrienn, Brunner Márta, Feke Pál.

- Tartja valakivel közülük a kapcsolatot?

- Szinte mindegyikükkel tartom a kapcsolatot, hiszen vannak már több mint 20 éves barátságok is ezekből az időkből. A lányokkal majdnem együtt szültünk, tartunk baráti farsangot, szilvesztert, karácsonyt,  sőt a saját és gyermekeink születésnapját is igyekszünk együtt tartani.

- Mi motiválta arra, hogy szinkronizáljon?

- A szinkronizálást szintén Marinak köszönhetem. Mari mindig figyelt az alakjára és minket is erre nevelt. Rendszeresen együtt futottak Rehorovszky Béla szinkronrendezővel a Margit szigeten. Egyik alkalommal Mari megkérdezte Bélától, hogy van e kedve meghallgatni egy olyan „Domján Edit hangú” fiatal lányt. Na, ez voltam én! Behívott az akkori Pannónia filmstúdióba meghallgatásra. Azon  a héten még háromszor voltam nála, több kisebb szerepre. Aztán az ő gyártásvezetője bedobott még néhány másik szinkronrendezőhöz kipróbálásra. És beváltam. Egyre nagyobb szerepeket kaptam és egyre többen ismertek meg. Aztán azon kaptam magam, hogy napi 8-10 órát állok szinkronstúdiókban. 

- A filmszinkront, hangalámondást, vagy a rajzfilmeket szereti jobban szinkronizálni?

- Azt szoktam mondani, hogy mindenevő vagyok! Legyen az film rajzfilm, hangalámondás. Persze mint színész, a filmek szinkronizálásában tudok kiteljesedni. Viszont a hangalámondás igencsak érdekes és rendkívül nagy koncentrációt igénylő munka, hiszen ott kezünkbe nyomnak több oldalas szöveget és addig vesszük egyfolytában, amíg el nem rontjuk. Azt vallom, hogy minden munkában meg lehet találni az örömöt. Ha jó a film akkor azért szeretem, ha a színészek jók benne akkor azért, ha nem jó egyik sem akkor a munkatársaimban lelem meg az örömömet. Szeretem ezt a szakmát!

- A fejlett technikának köszönhetően, nagyon hamar készülnek a filmek, valamikor főpróba nélkül. Hogyan lehet, úgymond gyakorlás nélkül azonosulni az eredeti hanggal?

- Régebben amikor én még csak hírből ismertem a szinkront, a színészeknek egy-egy szinkronizálás előtt, tartottak úgymond elővetítést. Ez azt jelentette, hogy levetítették nekik az eredeti filmet, és elbeszélgettek róla. Vagyis már úgy mentek a stúdiókba, hogy tudták milyen karakterre mennek, mi történik a szereplőjükkel  a film alatt, és amikor éppen nem a színházban dolgoztak, akkor mentek szinkronizálni. Egy filmet akár több hétig is vettek. Ma már legtöbbször  azt sem tudjuk milyen filmre megyünk, csak azt hogy mennyi időre kellünk. Ebből tudjuk megállapítani, hogy kis vagy nagy szerepet szánnak nekünk. A rendező gyorsan felvázolja a karakterünket néhány mondatban, és kezdődhet a munka. Van olyan hogy egy nap két filmet is forgatnak a rendezők. Mivel egyre több a TV csatorna, egyre nagyobb igény van a szinkronizált filmekre, hangalámondásokra. Ez egyrészről jó, hiszen sok a munka,de sajnos a gyorsaság néha bizony a minőség rovására megy . A szinkronizáláshoz azt szoktam mondani, hogy elsősorban színésznek kell lenni, aztán olvasni kell jól és végül ritmusérzék kell. Véleményem szerint egy színésznek az egyik legfontosabb tulajdonsága az empatikus érzéke, hogy át tudja érezni a szereplője érzéseit, és ezeket visszatudja, át tudja adni a közönség számára. Ez ilyen a szinkronban is. A próba alatt / a felvétel előtt legtöbbször az adott jelenetet megnézhetjük / felmérjük, hogy milyen szituációban, milyen állapotban van a szereplőnk,  és miután rápróbáltuk a szöveget, jöhet a felvétel.  Akkor jó egy szinkron, ha áttudjuk adni a külföldi kolléga érzéseit pontosan ugyanúgy  / vagy jobban/, ahogy ő csinálja. Még akkor is ha mint magán ember, mint színész én esetleg másképp csinálnám. Nem tehetem. Nekem őt kell hittel-lélekkel visszaadnom. 

    Ha a rendező jó szereposztást csinált, akkor hátradőlhet és rábízhatja onnan kezdve a szinkronizáló színészekre a munkát. Nekünk színészeknek az egyik legfontosabb a jó szöveg! Azt szoktam mondani , hogy ha jó a szöveg, akkor a színész együtt siklik vele mint egy jó  hajóval a tengeren, kapaszkodhatunk bele mint egy mentőmellénybe. Ha viszont nem támaszkodhatunk a szövegre, mert helytelen, mert magyartalan, vagy ha éppen nem jól fejezi ki az adott szituációt, esetleg nem a kornak megfelelően van megírva, vagy rövidre, esetleg hosszúra  írták, az kész kínszenvedés mire kijavítjuk! És abba bizony bele lehet fáradni, hiszen az ember akkor nem a feladatára koncentrál, nem a feladatával foglalkozik, hanem a szöveg átírásával.

   Mint mindent, ezt is gyakorolni kell. De természetesen érzék is kell hozzá. Ismerek olyan kiváló színpadi színészeket akiknek egyszerűen nem megy a szinkronizálás. És természetesen ez fordítva is igaz. És végül szeretni kell a munkánkat mert szeretet nélkül hamis lesz a végeredmény.

- Nagy örömünkre, a Vakok Szövetségének Hangoskönyvtárában fellelhetők művek az Ön felolvasásában: A rózsák háborúja, Halálfélelem, Hárman a szekrény tetején. Hogyan került kapcsolatba a Hangoskönyvtárral?

- Pályafutásom legelején, még a szinkronizálás megkezdése előtt, az egyik kollégám vitt el a Vakok és Gyengénlátók  Országos Szövetségéhez felolvasni. Rendkívül élveztem ezt az időszakot, hiszen azóta se olvastam ilyen jó sok könyvet huzamosabb ideig!

- Milyen a jó felolvasó?

- Véleményem szerint a jó felolvasó olyan mint egy jó színész. Megjeleníti a történetet, képes elkülöníteni egymástól a karaktereket, együtt él a történettel, úgy olvas, hogy az megelevenedjen a hallgatók számára. Vagyis teljes élményt adjon!

- Jövőbeli terveiről, céljairól megtudhatunk valamit?

- Miután megszületett a két gyermekem, néhány évre kikerültem a színházi világból. De kb. 3 éve Háda János kollégám elhívott a magántársulatába, a Hadart Művészeti Társulásba, ahol ismét játszhatok,  sok kiváló szerepet kapok, és együtt lehetek kiváló kollégákkal. Mivel ez egy magántársulat, járjuk az országot és oda megyünk ahová hívnak minket. Természetesen a másik nagy szerelmemet a szinkront sem hanyagolom el, hiszen várnak rám a filmek, hangalámondások, sorozatok. Nagyon remélem még vagy 50 évig!!!

 

Olvasóink nevében munkájához további sok-sok örömöt kívánunk, s mindehhez jó egészséget!

 

Árvay Mária