Vági Tibor szinkronrendező: „Szinte mindenben támogatom a Szinkron Alapszervezetet”

Tisztújítást tartott a Színházi Dolgozók Szakszervezete, és újabb öt évre Mihályi Győzőt választották elnöknek. Az ő javaslatára került az elnökség tagjai közé Vági Tibor szinkronrendező, így a magyar szinkron történetében először a legnagyobb szakszervezetben kapott külön képviseletet a szakma érdekvédelme.

- Információim szerint Rajkai Zoltán, a Szinkron Alapszervezet vezetője kapta először a felkérést, aki egyéb elfoglaltságai miatt már nem tudta ezt a feladatot is elvállalni – mondta a szakember.

Fontosnak tartom jelezni, hogy a SZIDOSZ előző elnökségében, sőt az előző vezetés alatt is dolgoztak olyanok, akik a szinkronban is érdekeltek voltak. Jelenleg is több olyan tag van, aki most vagy régen szinkronizál, igaz az ő feladatuk jelen esetben más lesz, főleg a színházi képviseltre koncentrálnak majd.

Számomra nagy öröm és megtiszteltetés volt Mihályi Győző javaslata, és szinte azonnal igen-t mondtam rá, mivel szívügyem, hogy sikerüljön a szakma helyzetét javítani, a lehetőségek szerint hosszabb távra megnyugtatóan rendezni. Zoli munkáját nagyra értékelem, és mindenben támogatom. Hatalmas lépés volt a jogdíjak kifizetésének elindítása, és a többi terv is fontos és előremutató. Még nem tudtunk személyesen egyeztetni, de mivel nagyjából ugyanúgy gondolkodunk a szakmáról, azt hiszem, hogy mindenben jól tudunk majd együtt dolgozni.

A SZIDOSZ új elnöksége május elején ülésezik először, akkor kerülnek kiosztásra a konkrét feladatok. Igyekszem majd a napi elfoglaltságok között minél több időt a szakszervezeti munkára fordítani.

Jelenleg minden feltétel adott, hogy hosszú távra megoldjuk a szakma helyzetét. Fontos, hogy a nézők mellett a döntéshozók figyelmét is felhívjuk a helyzetre, és megfelelő alternatívák bemutatásával segítsük őket a szükséges döntések meghozatalában.

Szerintem a siker titka, ha a közönség, a szakma, a stúdiók és a megrendelők együtt gondolkodva alakítják ennek a szép szakmának a jövőjét.

A stúdiókat ugyanolyan partnernek tartom, mint a forgalmazókat, akikkel egy közös célunk van: a lehető legjobb szinkronok készítése. Éppen ezért nem gondolom, hogy bármelyik stúdióban előremutató lehet, ha különféle retorziókkal sújtják azokat, akik a szakma helyzetén szeretnének javítani. Hiszen az előremutató változás csak jobbat hozhat mindannyiunk számára!