Te vagy a Sharon naplója – mondta a kisfiú

Sokan ismerik és szeretik a hangját. Akárhol szólal meg, rögtön fel lehet ismerni. Ezt évekig egy rádióadó ki is használta, amelynek csatorna hangja volt. Roatis Andrea boldog kismama, aki a következő éveit is a szinkronstúdiókban képzeli el. Ám nemcsak a jövőjéről, de a kezdetekről is örömmel mesélt.
- Hogyan kerültél a szinkron közelébe?

- Egy diákszínjátszókörbe jártam ahol a többiek közül már sokan szinkronizáltak. Markovics Tomi barátommal egy nap felmentünk az akkor még létező Pannónia Filmstúdióba szerencsét próbálni. Kicsit toporogtunk a színészegyeztető előtt, majd Tomi ezt megunva egyszerűen belökött az ajtón és onnan már "nem volt visszaút". Elmondtuk miért jöttünk, és egy kedves ott dolgozó hölgy bemutatott minket néhány rendezőnek és gyártásvezetőnek. Vettem egy üzenetrögzítős telefonkészüléket és vártam, hogy hívjanak. Egy idő után egyre több rendező ismert meg.

- Gyakorló szinkronhangként művészetnek vagy puszta pénzkeresetnek tartod-e a szinkronizálást?

- Mivel – leginkább – ebből élek, így természetesen pénzkeresetnek tekintem amely azonban nem csupán "favágómunka". Szerencsére sok szép feladatot kaptam eddig is, és remélem a jövőben is kapok még. Ugyan vannak olyan filmek amelyek nem tartoznak a kedvenceim közé, de azt hiszem, nem panaszkodhatom. Szeretem a munkámat!

- Volt-e olyan feladatot, amely fontos vagy emlékezetes maradt a számodra?

- Sok ilyen film van, így nem is nagyon tudnék rangsorolni. Éppúgy van kedvenc munkám a sorozatok, mint a mozifilmek között. Ha mégis választanom kéne, akkor a legkedvesebb munkáim talán a Sabrina a tiniboszorkány, a Pleasantville, ill. a Sharon naplója című rajzfilm.

- Vannak-e kedvenc kollégáid, kolléganőid, akikkel a többieknél szívesebben dolgozol?

- Nagyon sok kollégámat szeretem és tisztelem a hangjuk a tehetségük és az egyéniségük miatt, de azokkal is szeretek dolgozni akik nem a barátaim mégis elismerem a tehetségüket.
A kedvenceim, (a teljesség igénye nélkül) Kovács Nóra, Kubik Anna, Pápai Erika, Zakariás Éva, Menszátor Magdolna, Andresz Kati, Györgyi Anna, Balogh Erika, Kisfalvi Krisztina, Németh Borbála és a barátnőm Zsigmond Tamara. De rengeteget nevet sorolhatnék még.
"Pasik" közül a kedvenceim Kerekes József, Csőre Gábor, Bozsó Peti, Széles Tamás, Széles László, Reviczky Gábor, Markovics Tamás. Többekkel együtt nekem is nagyon hiányzik Selmeczi Roli hangja.

- Lehet-e tanulni a szinkronizálás során?

- Persze, rengeteget. A fent említett színészek szinte mindegyikétől. Én leginkább kedvenc rendezőmtől Zákányi Balázstól tanultam önuralmat, pontosságot és szakmai alázatot. Ezek nagyon fontosak, mivel én a kezdetekkor elég szeleburdi és önfejű voltam.

- A szinkron alatt mennyire fontosak számodra a rendezői instrukciók? Igényled, vagy rögtön meg tudsz birkózni a figurával?

- Szeretem, ha a rendezők néhány szóban felvázolják miről is van szó. Azt is elfogadom, ha valaki terelget a figura helyes megformálása felé, de azt nem bírom elviselni, ha "eléneklik" nekem a mondatot, azt hogy hogyan kellene hangsúlyoznom. Ez sokszor felidegesít és leblokkolok tőle. Azokkal a rendezőkkel nem is nagyon szeretek dolgozni.

- Egy ismerősöm szerint, ha angyalokat kellene szinkronizáltatni, akkor neked kéne az egyik szerepet adni.

- Megtisztelő ez a vélemény, bár az angyalokat - picit - túlzásnak érzem. Egész biztos akadnak olyan emberek, akiknek nem jön be a hangom, de minden nagyképűség nélkül gondolom, hogy nincs "tucathangom". Szeretem, ha különféle karakterekben megmutathatom, hogy nemcsak egyfajta tónusa van.

- Az utcán vagy a hétköznapokban felismernek-e, ha megszólalsz?

- Vannak, akik rögtön felismernek akár telefonon akár személyesen beszélek velük, de akadnak olyanok is, akik csak arra figyelnek fel, ha bemondják a nevemet. Ők nem mindig tudják a hangomat karakterhez kapcsolni, még akkor sem ha én voltam a főszereplő. Ilyenkor azért picit elgondolkodom.

A legkedvesebb élményem egy, a házban lakó kisfiú volt, aki egyszer odajött hozzám és azt mondta. "Én tudom ám, hogy te ki vagy! Te vagy a "Sharon naplója". Kell ennél több?

- Családod mit szól ehhez a munkához? Mennyire tartják ezt komoly hivatásnak?

- Anyukámnak természetesen én vagyok a legszebb és a legjobb. A férjem is szereti a munkáimat, de otthon nem "fürdünk a hangomban". Ő leginkább feliratosan nézi a filmeket. Még azokat is, amelyekben én szerepelek.
Azt viszont már nagyon várom, hogy a most két és fél hónapos kisfiam felismerje a hangomat, mondjuk egy rajzfilmben.

- Figyelik, hogy mikor hallhatnak a tévében?

- Amikor olyan filmről van szó, amelyet mindenképp érdemes megnézni, akkor igen.

- Vállalnál-e mozis vagy színházi felkérését?

- Az a felkéréstől függne, de azt hiszem igen. Bár ilyen jellegű megkeresésem nem volt. Állandó állomáshangja voltam viszont évekig egy vezető kereskedelmi rádiónak, és jelenleg is egy tévécsatorna hangja vagyok.

- Amennyiben valamiért nem szinkronizálnál, milyen munkakörben tudnád magad elképzelni?
- Régebben sokféle elképzelésem volt. Nyelvtanárnak tanultam, jelenleg pedig jogra járok. De igazából nem hiszem, hogy váltanék!