Főoldal

















Vígjátékok

Alig egy hónappal ezelőtt még az volt a legnagyobb kérdés, hogy vajon a Family Guy és egyéb népszerű FOX animációs sorozatok atyja, Seth MacFarlane miképp lépi át a kisképernyő korlátait, és vajon szárnyra kel-e első nagy vászonra tett kirándulása során. A Universal szavazott neki bizalmat és a bemutató óta eltelt egy hónap azt bizonyítja, hogy nagyon jól tették. Macfarlane első filmje mindössze 50 millióból készült, de már több, mint a gyártási költségeinek háromszorosát termelte vissza alig 4 hét leforgása alatt. Mindezt úgy, hogy már a nyitóhétvége után hátradőlhettek a stúdió befektetői, és még jelen állás szerint is az idei év 10 legnépszerű filmje közül ez a második, amely a stúdió égisze alól került ki.


(The Hangover Part II, 100', 2011)


Nehéz feladat, mikor az elmúlt évek messze legsikeresebb és legjobb vígjátékát kell folytatni. A néző is fél, és jobb esetben az alkotók is rettegnek tőle, hiszen a léc nagyon magasan van. Vajon lehet-e kétszer is elmesélni ugyanazt a történetet? Nos, mindig az a kibaszott Bangkok adja a választ... Lehet. És bár én nem tapasztaltam különösebben jelentős különbséget az első és a második rész között, azt azért nem árt leszögezni, hogy ez a folytatás bezony elmarad az előző szép emlékű mozi mellett.


(Bridesmaids, 125', 2011) 


A Másnaposok női verziója is elkészült, és természetesen akkorát tarolt, hogy a pasik kapták a másikat. Mint úgy általában. Eléggé megoszlanak a vélemények a Koszorúslányokkal kapcsolatban, de én úgy vélem, hogy egy nagyon is kellemes vígjátékot kaptunk, napjaink igencsak népszerű -és többnyire tehetséges- hölgyeivel a főszerepben. Ez egy amolyan jutalomjáték volt nekik és nekünk is, miközben vagy leszakadtunk a székről, vagy nagy ívben elkerültük.


(Horrible Bosses, 97', 2011)


Az idei év egyik legjobb vígjátékának titulálták ki, ami mégis megosztotta a közönséget. Már akit, mert nálam teljesen egyértelmű, hogy az év legjobb vígjátéka - marad, amíg nem volt szerencsém a Másnaposok második részéhez. Vagy talán még azon is túl. Egy hihetetlenül jól eltalált szereposztás, néhány keményen odabaszós poén, némi trágárság, egy a Hivatali patkányok ötletének továbbfejlesztésére épülő történet, no meg Charlie Day és máris minden kész van a totális káoszhoz, amely az év egyik legjobb vígjátékát termelte ki magából.


(Bad Teacher, 97', 2011)


Cameron Diaz ismét bebizonyítja, hogy igenis léteznek még dögös tanárok... csak épp mi nem találkozunk velük sűrűn. Persze a filmnek ettől függetlenül nem ő, vagy az énekesből színésszé válni vágyó Timberlake a csúcspontja, hanem épp a keveset szereplő Jason Segel. No meg Cam lakótársa, aki nézzenek oda, nem épp Cameron a Modern családból? Na az a fickó haláli volt. Viszont ezen felül mindent elmond róla, hogy a legjobb jelenete a "ruhában dugás" volt. Igen, furcsa mód, most a mókus csaj mókusos dolgait nem találtam viccesnek. És ez rám nézve nagyon is aggasztó.


(Paul, 100', 2011)


Ritka az olyan alkalom, mikor olyan filmmel találkozik az ember, amitől nem fél. Nincs oka rá, hiszen két dologban biztos lehet: Nem fog a mozi csalódást okozni neki, és nagyon jól fog szórakozni rajta. Nos, én már ha csak Simon Pegg eddigi filmjeiből indulok ki, akkor alapból biztosra vehettem, hogy a Paul ott lesz az év legjobb vígjátékai között. De most a film után már nem csak azt hiszem, hogy ott lesz, hanem, hogy az élmezőnyben van a helye. Friss, univerzális, és az E.T. óta nem láttunk ennyire jópofa ufós mozit! Mulder és Scully egy időre elüldözték a galaxisunkból a vicces és imádnivaló űrlényeket, de úgy tűnik most visszatértek!


Elhajlási engedély
(Hall Pass, 105', 2011)


Nem egy Másnaposok, de az a helyzet, hogy ha idén nem jött volna annak folytatása könnyedén az Év vígjátékaként emlékeznénk az Elhajlási engedélyre. Igen, nem tudom miért, de egyszerűen működött. Ráadásul nem csak a felszínen, hanem egy réteggel alatta is, átjött a lényeg, méghozzá krisztálytisztán. Mindemellé kaptunk olyan poénokat, amelyek egy hagyományos vígjáték abszolút velejárói, de a Farrelly fivérektől csak erős közepesek. Szó, ami szó, az Elhajlási engedélyt simán tudom random szórakozásnak is ajánlani, de az biztos, hogy nem egy újabb Keresd a nőt! lett belőle.


(Just Go with It, 115', 2011)


Ez a film egyszerűen betalált. Jennifer Aniston dögösebb, mint valaha, Adam Sandler meg... Nos, ő igazából centire pontosan azt hozza, amit az utóbbi években. Kissé faragatlan, de iszonyúan szórakoztató humort kínál majd két órán keresztül. Imádom Jennifer Aniston azon filmjét, amiben Benn Stillerrel romantikázik és poénkodik kedvére, de azt hiszem új favoritom van tőle. Jól állt neki ez a szerep. Sokat kellett várni, hogy a személyes kedvenc filmes komikámmal együtt is felbukkanjon - bár Kevin James hiánya nekem fájó, hiába van benne Nicole Kidman.


(Life as We Know It, 115', 2010)


Kezdem azzal, hogy nagyon tetszett. Persze nem egy túl ngy eresztés, de ebben a filmben minden volt, amit a Sejtcserés támadásból hiányoltam. És még Katherine Heigl is, aki nélkül még jobb lett volna, bár csípem ezekben a merev facenzúra szerepekben. Tetszett, hogy a filmnek megvolt a maga humora, ellenben mondjuk olyan dolgokkal, mint a befejezése. Na az valami állati borzalmas volt, minden téren. A kiszámíthatósági tényezőt most hagyjuk, mert végig jól szórakoztam rajta, és azt hiszem A üti B-t.


(Little Fockers,  95', 2010)


Az első rész tetszett. A második, nos jó volt. A harmadik? Felesleges, de egyszer kibírható folytatás. Lassan indult be, ami esetünkben sajnos még bóknak is számít. Mi történt a film humorával? Túl tíz éven, számos ápolós és bekúros poénon, meg két gyerkőcön túl? Mintha belefáradt volna az egész franchise az elmúlt évekbe. Mintha kimerítetette volna az első két rész, vagy csak a nyugodt nyugger évekre hajtana? Mindenesetre a keresztbekúros viccek nekem is bejöttek, de csak azok.


(Dinner for Schmucks, 110', 2010)

Valamiért szeretem az efféle filmeket. Ennek sem igazán a sztorija fogott meg, hanem a mondanivalója. Meg persze a Carell-Rudd páros, akik eszméletlen jó komikus páros. Persze Rudd mindig főszerepet kap, és tucatkaraktereket - de legalább jó filmekben-, amiket már egy kicsit unok. Mindegyik filmjében éppen ezért ugyanazt hozza. Egy tipikus 30-as, aki elégedetlen az életével, és csak elakarja venni álmai nőjét... Bezzeg Carell. Na az ő figurája itt is minden komikum forrása és nem meglepő, de a színész a kisujjából rázza ki a dolgokat. Amikor képen van, valahogy nem akarsz másra figyelni. Valami ilyesmiért is működött olyan jól a Gyógyegér.



(Due Date, 93', 2010)

A mozifelé épp azon gondolkodtam, hogy miért nem láthatjuk sűrűbben napjaink legjobb komédiásait gyakrabban együtt. Pláne egy olyan ipse filmjében, mint mondjuk a Felkoppintvát jegyző, vagy a Másnaposokat rendező csóka. Erre betévedtem a moziba, és rájöttem, hogy minek csoportosítani, mikor berakhatjuk őket egy kocsiba is, és átutatzhatjuk őket egész Amerikán? Nos, ez a történet utóbbi felségterületén játszódik. Az eredmény nem más, mint egy szépen, alapjaitól az utolsó képkockájáig felépített szédületes road movie, mely legrosszabb esetben is az év második legjobb komédiája. Érdemes megnézni.

Ha a vadbaromság mértékegysége, hogy minél többször látogassa meg másfél óra alatt a kis Vuk az embert, akkor kérem szépen, tiszteletbeli Vadbarom lettem. Ez a legundorítóbb, legsokkolóbb és egyben legőrültebb Jackass-film, ami valaha meghódította a nagy vásznakat. Ráadásul mindezt tűéles képpel, térábrázolással, immáron három dimdenzióban. Kétség sem férhet hozzá, hogy aki nem riad vissza némi budiban repkedő szartól, vagy nincs halálfélelme a kígyóktól annak kihagyhatatlan agymenés lesz ez a film! Csakis tizennyolc felett és tök védőben!

NAGYFIÚK - Szórakoztató, világos, nagyon Sandleres a humora. A hangulata családias, és végig lehet röhögni a popkult utalásoknak hála. Iszonyatosan betalált. 10/9


(Grilled, 81’, 2006)


Három és fél év telt azóta, hogy utoljára láttam Kevin James és Ray Romano mindmáig első és egyben utolsó közös filmjét. Ennek is megvan a maga oka. Hiába szereti az ember ezt a két komikust együtt látni, ez a film mégsem abban a hagyomány értelmében nevezhető vígjátéknak. Bár elviekben annak szánták, csak épp a humort sikerült kispórolni belőle. Ellenben megtanít isteni steakeket készíteni, ami a közös pont, az újranézésnek és a DVD megvásárlásának egyetlen éppeszű érve.


(I love You man, 100', 2009)

 

Nézzétek meg a Spancsereket! És ezt nem csak, mint elvakult Jason Segel és Paul Rudd rajongó mondom, hanem tényleg. Komolyan, nem szenvedés, ellazító kanmurinak lehettek a tanui a játékidő egésze alatt. Ritka igényes és időnként ritka undorító jelenetek tárházát kínálják a humorra oly falánkan éhező közönségnek, mint amilyenek mi is vagyunk. Szerintem évente 1-2-nél több hasonló kaliberű filmet is szívesen fogyasztanánk. Beszélek én itt össze-vissza... ezektől az arcoktól bármit!

(Role Models, 97', 2008)


Vannak kihagyhatatlan filmek. Pontosan ilyen, mikor Paul Rudd és Sean William Scott összeáll, hogy megmutassák milyenek is a Példátlan példaképek. Röviden? Kicenzúrázott jó. Szórakoztató, bár nem kiemelkedő -noha ez fakultatív. Nagyon kellemes péntek esti szórakozásnak bizonyult, és teljesen jó a mai vígjáték mezőnyében.


Az első ami eszembe jut erről a filmről az az, hogy oltári. De tényleg! Oltári vicces. Még akkoris ha engem nem veszünk be a képletbe, aki már-már a földön fekve röhögött és egyik görcsből a másikba keveredett, akkoris ültek a közönség soraiban olyanok, akiket annyira sikerült ennek a "tökös faszi filmnek" berántania, hogy még a legapróbb dek... poénokon is sikerült röhögniük. És akkor még a nagyival való üzengetések, vagy a komplett nyitó akció jelenetről és a többi macsó és félreértett poénról nem is beszéltünk.


(Ace Ventura: Pet Detective, 82', 1994) 


Nem sokat kellett töprengenem azon, hogy milyen filmmel indítsuk ezt az évet. Az egyértelmű volt, hogy csakis olyannal szabad, ami vicces, és az sem feltétlenül jelent majd hátrányt, ha humoros. Nos, szórakoztató filmet sikerült azt hiszem választanom. Szerintem nincs olyan fiatal, aki ne látta volna már számtalanszor Jim Carrey egyik legszórakoztatóbb vígjátékát. Én néhány év kihagyás után szilveszterkor döntöttem úgy, hogy elérkeztem utam során arra a pontra, ahol szükségem volt egy kis hagyományos ökörködésre. Ace-t csak épp hogy fel kellett hívnom, és már ott is termedt.



Könnyű helyzetben vagy, ha angol vagy és Te vagy az egyetlen mindenki számára eladható és értékes portékának tekintett alkotó. Főleg, ha olyan dolgokat tettél már le eddigis, mint A hivatal, vagy a Futottak még. És mondjuk úgy hívnak, hogy Ricky Gervais. Ő az egyetlen angol, aki nekem bármit eltud adni. Ez önmagában nem lenne nagy szó, csak éppen hát hogy is mondjam nem tartozik a kedvenceim közé és azért ő is okozott már csalódást. Ez a film viszont kimerít mindent, amit szeretek a filmekben.

(Parenthood, 120', 1989)


Nagyon rég érett már ennek a filmnek a megtekintése. Az idejét sem tudom mikor láttam utoljára, de azt tudom, hogy a Parenthood című 2010-ben indult sorozat miatt különösképpen kíváncsi voltam rá. A Universal Channel pedig egy vadonatúj szinkronnal ör... lepte meg nézőit. Steve Martin legalább a legjobb hangot kapta meg. De ezt most hagyjuk. Inkább csatlakozzunk Ron Howard filmjéhez, ami olyan zseniális jelenettel indított, amit egyszerűen öröm volt nézni. Bár a film nem mai, és lassúnak is elég lassú, de nagyon kellemes vígjáték.


(Land of the Lost, 95', 2009) 

Igen, Will Ferrellben igazán nehéz csalódni. A filmmel kapcsolatban nekem egyből A kezdet kezdete ugrott be, ami nem tetszett, így hetekig, majd hónapokig halogattam ennek a megnézését. Kiderült, hogy óriási baklövés volt. Hogy miért? Mert ez már annyira szar, hogy istenkirály! Viccet félretéve ez a film úgy igazán képes hangulatot teremteni abszurdizmusával, dínós poénjaival és így a Terra Nova hajnalán bizony ez üt majomemberestül, gyíkemberestül. A három ily módon fontos elemében pedig "klasszikus" történetek elevenedhetnek meg az avatatlanszemeknek.


(Get Him to the Greek, 105', 2010)


Hadd ne mondjam, hogy milyen mélységesen mérhetetlenül csalódtam ebben a filmben. Lehet velem van a hiba, hogy túlzottan vártam már azóta, hogy a Lepattintvát először láttam a moziban, lehet ez most tényleg nem jött össze. Ami kész röhej, mert minden adva volt. Két óriási figura, két baromi jó színész, az Apatow branch hátszele és megannyi ismert arc kissebb szerepekben. Hogy a témáról már ne is beszéljünk. És miután láttam kezdek el csodálkozni azon, hogy ez a film hogy lehetett "ennyire" sikeres...


(Teen Wolf, 90', 1985)


Kérem szépen 2011-ben ebből a filmből lesz sorozat az MTV-n. Michael J. Fox nélkül. Ugye, hogy már korántsem hangzik annyira érdekesen? Nos, nekünk szerencsére ez a Fox-féle film örökre megmarad, és bármilyen gagyi, vagy vércikinek is hat így 25 év elteltével azért ez összeségében egy szórakoztató, jópofa film, mikor még a színész karrierje nem volt egyértelmű üstökös. Nem, bocsánat, amikor még nem léptünk be a bűvős '90-es évekbe.


Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék