Főoldal

















Heti hírösszefoglaló

Lássuk, hogy mikről beszél Hollywood.


Míg a Viasat3/6 kicsit vissza vesz a tempóból és csupán egyetlen magyarországi premierrel leselkedik neki az ősz második hónapjának, addig az AXN rákapcsol. Persze az igazi nagy durranásokra novemberig kell várni. következzenek hát most a legfontosabb hazai bemutatók, dátumokkal.


Az elmúlt két hét legfontosabb hírei, röviden:

  • Alan Cumming új szerződést írt alá A férjem védelmében-nel. Még 3 éven keresztül játsza Eli Gold figuráját. Hell YEAH!
  • Szerdán a Spike Tv berendelte a Blue Mountain State harmadik évadát is.
  • Július 17.-én érkezik a Totál szívás negyedik évadának amerikai bemutatója.

Az elmúlt hét legfontosabb hírei röviden:

  • Megvan a Georgetown showrunnere: Jennifer Johnson (Chase). A producerek Josh Schwartz és Stephanie Savage.
  • Júniusban a Könyvmolyképző megjelenteti a Sötét örvény-t (Heat Wave), mely az első Rick Castle által írt regény Nikki Heat figurájáról.
  • Mark Schwahn azt találta mondani, hogy simán megcsinálná a One Tree Hill 9. évadát is, és szerinte minden veterán szívesen visszatérne, mivel imádták ezt az évadot.

Az elmúlt hét legfontosabb hírei röviden:

  • Michael J. Fox harmadszor is visszatért A férjem védelmében-be. Legközelebb a 2x19-es epizódban találkozhatunk vele.
  • Jesse Metcalfe és Josh Henderson Brenda Strong is csatlakozott a Dallas-hoz, ahol Bobby új szerelmét fogja alakítani.
  • Ethan Peck már idén bemutatkozik A pletykafészekben, és további jó hír, hogy a készítők a következő évadban is számítanak rá.

Közeleg a szezon vége, ideje ismét beizzítani a heti hírösszefoglalókat. Lássuk hát a lényeget:

  • Matt Bomer és Tim DeKay 80-100.000 dollárt fognak keresni a White Collarrel. Plusz megtoldották a szerződésük még egy évvel, vagyis részükről nincs akadálya a 8. szezonnak sem. A harmadik forgatása nemrég kezdődött.
  • Tina Majorino beugrik a Bones-ba. Genny Shaw ügynököt fogja játszani. A május 12-ei részben fog szerepelni, melynek címe "The Hole in the Heart". És ha már itt tartunk kiderült a finálé címe is: "The Change in the Game".
  • Kiderült mibe fog Arnold schwarzenegger: Animációs sorozatot fog készíteni Andy Heywarddal és Stan Leevel. A "The Governator" egy volt kormányzóról fog szólni, aki hivatali ideje után a bűnt kezdi el üldözni, high-tech kütyük segítsével. Kreatív, mondhatom...

Szép jó reggelt, idén először, heti hírösszefoglalóval jelentkezünk. De csak nagyon röviden:


Az év utolsó hírösszefoglalójával jelentkezünk:

-Sorozat készül a Starz-ra az első detektívről. Persze Allan Pinkerton ennél jóval izgalmasabb.

-

- Kristin Chenoweth lesz Ryan Murphy zenés sitcomjának a főszereplője. Nem véleményezem.


Heti hírösszefoglalónk következik:

- December híre: Larry Hagman a Született feleségekben fog vendégeskedni.

- Ebből kasza lesz: 9 részes lesz csak a Love Bites, a most következő midseason legnehezebben megszületendő gyereke.

- Már írják az Erica világa negyedik évadát, de döntés a berendelésről majd csak januárban lesz. Fő az optimizmus barátaim.


Az elmúlt hét legfontosabb hírei következnek:

- Sorozat lesz A szállítóból. Méghozzá egy 12 részes darab, amely 48 millió pénzből fog forogni. Miután elkészül az Elrabolva második része ugyanez a sors vár arra a franchisera is.
- Gwyneth Paltrow visszafog térni a Glee-be. Örüljetek.
-Kinyírták a Csillagkapu - Univerzumot.


Kivételesen kedden jelentkezünk heti hírösszefoglalóval. Lássuk az elmúlt hét legfontosabb híreit:

- Dan Aykroyd két részre beugrik Blues testvére mellé egy bírót játszani a JOG/ÁSZOK-ba.
- Eliza Dushku a TNT új dráma pilotjának női főszerepét kapta meg. A címe Bird Dog, az író Mike Robe és egy apa-lánya nyomozópárosról szólna.
- Számomra csak az a meglepő, hogy eddig vártak vele: A Showtime bekérte a Dexter hatodik évadát. Vajon még mennyi lehet a sorozatban?


A hónapban utoljára jelentkezünk hírösszefoglalóval:
- Michael J. Fox mégegyszer benne lesz A férjem védelmében idei szezonjában. Isten áldja Amerikát!
- Kyle MacLachlan pedig akarva akaratlanul még egy anyuban vendégeskedik.

- Az éjjel érkezett a hír, hogy a kiváló komikus, a Csupasz pisztoly, Leslie Nielsen elhunyt. 84 éves volt. És Leslie, köszönjük.


Az elmúlt hét legfontosabb híreiből szemezgettünk:
- A Walking Dead második évada nem kerül képernyőre 2011 októbere előtt. A harmadik részre múlt héten megint nőtt a nézettség (5,1M - 18-49: 3.3)
1. rész: 5,3M
2. rész: 4,7M
- Guillermo del Toro és David Eick készíthetik majd el az ABC-nek az új Hulk sorozatot. del Toro-nak ez az elsős tévés próbálkozása, és rögtön készítői kreditet is, míg Eick -BSG-franchise- lesz majd az író.
Banner huszas évei állnak majd a történet középpontjában.
- Kisképünkön Jason Lee a Raising Hope-ban.

Íme az elmúlt hét legfontosabb hírei:
- Az AMC a második rész után merte csak bejelenteni, hogy kérik a Walking Dead második évadának 13 részét. De azonnal! A nézettség még mindig 4 és fél millió feletti.
- A TNT január 4-én mutatja be a TEREPEN harmadik évadát. 10 részes lesz.
- Idén is 24 részes lesz a Castle, Hell Yeah!

- Tron: Uprising címmel 2012-ben igyekeznek meglovagolni majd még az idén feltámasztott remélhetőleg óriási hajcihőt.  A rajzfilmsorozat előtt még 2011-ben lesz egy 10 részes miniszéria is. A hangok között pedig Elijah Wood és Mandy Moore is megtalálható.
- A Derült égből család idei évada 13 részes marad, vagyis véget fog érni hamarosan a sorozat is. Kár érte. hozzánk 2011 elején érkezik majd.
- Lesz harmadik évada az Író és Kamuhős-nek, valamint az Egyszer fent... inkább lent-nek is.

Az elmúlt hét legfontosabb hírei következnek:
- A CBS még két részt kért három legsikeresebb sitcomjából is idénre, ami azt jelenti, hogy 24 részes évaddal a markukban készülhetnek az alkotók a Mike & Molly, az Agymenők és a Két pasi meg egy kicsi stábjában. Az azért furcsa, hogy mmindegyiket Chuck Lorre készíti, nem?
Bónusz hír, Keith Carradine lesz Penny apja az Agymenőkben.
- Az ABC bekérte teljes évadra a Better wit You-t és a No Ordinary Family-t. Még 5 résszel folytatódhat a detroit 1-8-7 és újabb 4 résszel folytatódik a Testvérek is. A The Whole Thruth-ért viszont eljött a kaszás.
- Michael Boatman (Kerge város) beugrik a Gossip Girl-be. Russell Thorpe-t fogja játszani, aki Chuck Bass apjának üzleti életében van jelen. 2011 elején érkezik majd az Upper East Side-ra.

Az NBC nagyon, de nagyon jó kedvében van!

Az elmúlt hét legfontosabb hírei:
- A FOX elgondolkozott azon, hogy király lenne egy Bones spinoff, amit egy a Doktor csontban december 6-án felbukkanó, visszatérő karakterre építene. Dr. House-nak ez a felállás nem jött be. Minden jót csontiéknak!
Annyit tudni róla, hogy a Walter Sherman névre hallgat, Booth-szal szolgált régen Irakban, és Richard Greener könyvsorozatán, a Locator-on alapszik majd a történet.
- A CBS nem szarral gurigázik: Jog/Ászok, Hawaii 5-O, Mike & Molly, Blue Bloods és Shit my dad says is megkapta a teljes évados berendelést.
- Christopher Lloyd a Rejtély-be (3x10.) is beugrik. Imádjuk a fickót!

Lássuk az elmúlt hét legfontosabb híreit:
- 2011. január 3-án folytatódik majd az idei évad nyári, tiniszenzációja, a Pretty Little Liars.
- Enrico Colantoni beugrik a Bones 6x08-as részébe
- Az ABC 10-re visszavette a V második évados berendelését.

Az elmúlt hét legfontosabb híreseményei:

- Josh Schwartz-ot egyértelműen imádják az NBC-nél. Ennek legékesebb példája, hogy a nem túl izmos nézettséget szállító Chuck mellé/helyére nagyon úgy néz ki, hogy bekérik a Szellemekkel suttogó 2.0-át is, amelyet csak a szinopszisával eltudott adni pilot berendelésre. A főszerepben a mi kedvencünk, Rachel Bilson domboríthat, a project címe pedig "Ghost Angeles".
- Az ABC Family még 20 egész részt rendelt be az idei sitcom sikeréből, az általunk is imádott Melissa & Joey-ból. Az első évad így 30 részből fog állni. Ezt nevezem én ütős kezdésnek!
- A Raising Hope volt az első sorozat idén, aki megkapta a teljes évados berendelést.

Nincs semmi meglepő benne, a gyorsaságot pedig ezúttal kivételesen lassúságnak fogjuk fel, hiszen mégis csak a FOX-ról van szó.

A hétfői adatokat már ismerjük, most pedig lássuk napról napra mi hogyan alakult és kinek milyen szint fölé kell ugrania, ha életben akar maradni.

- Pasadena-i otthonában 69 éves korában csütörtök este elhunyt Stephen J. Cannell a Szupercsapat, a 21 Jump Street, a Renegade - A fejvadász és még megannyi kedvenc sorozat alkotója.
- Folytatódhat a Psych (6. évad), a White Collar (3. évad), a Luxusdoki (3. évad). Mindegyik 16 résszel vág neki az USA következő évadának.
- Nincs meglepetés. Két résznyi gyenge nézettség után az ABC is kaszált egyet. A My Generation esett áldozatául.

Az elmúlt hét legfontosabb hírei következnek:

- 4,8M nézővel nyitott a Gengszterkorzó az amerikai HBO-n. Be is kérték azonnal a második évadot biztos, ami biztos alapon.
Hozzánk januárban érkezik szinkronnal a sorozat, decemberben pedig a teljes első évad elérhető lesz On Demand.
- Az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék utolsó, tizedik évada nyolc részből fog állni.
- A Nancy ül a fűben és a Big C-ből is lesz következő évad.

Rögtön el is áruljuk, hogy ki nyerte meg a licit háborút.

Ezekkel nem tudunk hétfőig várni. Egyszerűen izzanak!

Nem szoktuk, de most érdekelt. Megis írjuk, lássuk hogyan vetették bele magukat új és régi sorozatok a hétfő esti kőkemény összecsapások tengerébe. ACTION!

Az elmúlt hét legfontosabb hírei következnek:
- David Boreanaz két részt is fog rendezni a Bones hatodik évadában. Nálunk ma indul a negyedik.
- John Schneider valaki apját fogja alakítani a Született feleségek több epizódjában,
- Folytatódhat a Trinity kórház jövőre a harmadik évadával, a Memphis Beat pedig a másodikkal folytatódhat.

Az elmúlt hét legfontosabb hírei következnek:

- Alan Ritchson a nyolcadik évad után először tér vissza a Smallville-be egy novemberi epizódban.
- Robert Englund is szerepelni fog a Chuck negyedik évadában. Ráadásul az Elm utca gyilkosa épp egy Halloween-i epizódban lesz benne. Hell Yeah!
Az évad hatodik részében lesz benne ("Chuck Versus Aisle of Terror"), és egy Dr Stanley Wheelwright nevű őrült tudst fog játszani, aki valóra tudja váltani a rémálmokat.
- Az Ashmore testvérek a Rejtély következő szezonjában fognak szerepelni. Ilyenkor ugye milyen jól jön, hogy ikrek?

Persze szigorúan a Chuck-on kívül. Kérem szépen én ettől lehidaltam.

A SNL az amerikai televíziózás egyik legjobb műsora. Legalábbis én abszolút imádom, bár évadonként 1-2 adást nézek meg belőle. No de ez mind nem számít, mert a show szenzációs és fenemód vicces, így a variety és a szkeccsek rajongói számára az egyetlen kötelező program már több, mint 35 éve az NBC-n.

Az elmúlt hét legfontosabb híreiből válogatunk:

BERENDELÉSEK
- Még be sem mutatták, de az AMC máris berendelte a Walking Dead következő szezonját. Bár ezt rögtön aztán az IGN-nél megcáfoltatták.
- Az HBO berendelte a Hung - Neki áll a zászló harmadik évadát is. Az első már a hazai boltokban.

Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék