Főoldal

















41. rész Szia, Viszlát!


3x04.

Különös dolog a Friday Night Lights. Olyan ez, mintha 45 percig egy teljesen más világban lennék. Mintha a gondok és a szereplők reakciói sokkal valóságosabbak lennének, könyebb megérteni őket, és teljesen tudsz velük azonosulni az első perctől kezdve. Megkedveled őket. Aztán jön az a fránya költségvetés, vagy a gimi elvégzése és el kell engedned őket. A legnehezebb, amit a sorozat végső törlése előtt el kell tudnod viselni. Smasht eleinte nem kedveltem az egoizmusa miatt, de megváltozott. Most pedig 41 rész után nem tudom elengedni. Kellett ide, jó volt. Ütős figura, aki hozzánő az emberhez. Nem csodálom, hogy az edző mindent kockára tett érte. Mert megéri.

Nehéz eldöntenem, hogy ez egy pokolian jó rész volt-e, vagy csak egy a nagyon sok Ott közül. Igazából elégedett vagyok az évaddal, amit ebben a részben csakis a Landry-Tyra barátság vagy inkább románccal egybe kötött féltékenység volt képes hazavágni. Tetszett Matt anyjának behozása a történetbe, imádtam Tamy és Taylor edző beszélgetését a bárban, imádtam Taylor vacilálását, hogy melyik irányítója legyen a kezdő a mérkőzésen, és imádtam, amit Smashért tett. Méltóképpen búcsúztatták el a rész legvégén az immáron egyetem szineiben pompázó játékost.
98%

Eric: Hé, Vince!
Vince: Mi a francot művel?
Eric: Mester, tudom, hogy edzést tart, és ezt tiszteletben tartom. De mondanom kell valamit. Ez a kölyök egy tornádó a pályán. Gyors, pokolian kemény, és jobban
olvassa a pályát, mint bármelyik játékos itt. Ezt garantálhatom, és még valami: tökösebb és sokkal nagyobb a szíve, mint bármelyiknek akit én edzettem. Tudja, hogy miről beszélek. Kérdezze meg magától, mit is akar, le akar-e mondani erről a lehetőségről. Vessen rá egy pillantást, mert megmondom őszintén, pokoli hosszú volt ide az út, és nem tudom mikor jövünk el újra.
Vince: Hadd kérdezzek valamit. Amikor még maga is a TMU-nál volt, és bárki beállított volna… egy ilyen "tehetséggel", maga szerint Boyd edző mit tett volna?
Eric: Azt mondtam volna: "Ez ám a tökös legény, bátran kiáll az igaza mellett." Ezután mélyen a szemembe nézne és azt mondaná: "Most pedig lefelé a pályámról." Nem fog csalódni.

41. rész Szia, Viszlát!
(
Hello, Goodbye)
Írta: David Hudgins
Rendezte: Michael Waxman

Matt anyja feltűnik a városban. Miután szembesül a ténnyel, hogy fia teljesen egyedül gondoskodik a nagyiról és saját magáról, szeretné kivenné a részét a családi teendőkből, hogy Matt másra is tudjon koncentrálni. Eleinte a helyzet nem túl rózsás, de idővel Matt és a nagyi belátják, hogy szükség van a nőre...

Tayra találkozik a helyi rodeó bajnokkal, Cash-sel, akivel sok időt tölt együtt. Még egy Landry-nek ígért estét is kihagy miatta, ami alaposan megmérgezi kettejük kapcsolatát...

Míg Tami az utolsókat rúgja az Óriás kivetítő ellen, Taylor edző azon gondolkodik, hogy Matt, vagy J.D. legyen-e a kezdő a következő mérkőzésen. Mindkét srác másban jó, és elég alaposan meg kell fontolnia a döntését, miközben Smash-t is igyekszik bejuttatni az egyetemre...
with
Gaius Charles (Brian "Smash" Williams)

D.W. Moffett (Joe McCoy)
Jeremy Sumpter (J.D. McCoy)

Zene
"Never Been Any Reason" by Head East (Cash lovagol) rides.
"Tell Her" by James Hunter (Tyra & Cash csókja)
"Crazy (piano version)" originally by Patsy Cline (Eric mesél Tami-nak a J.D. szituációról9
about the J.D. situation


Eric: Ide figyelj.  Jobban figyelj rám, mint valaha eddig bármikor. Emlékszel a Rutledge meccs 4. negyedére? Beléptél a pályára, és átvetted az egész játékot.  Pontról pontra, a tied volt az a meccs! Figyeltelek, és azt gondoltam, "Ez a kölyök végig tud menni." Itt és most, Isten lehetőséget adott, hogy tedd azt, amihez a legjobban értesz. Csináld végig!

Amerikai premier: 2008. 10. 22.


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék