Főoldal

















Band Perry - The Band Perry [2010]

A rovat nem újkeletű, de egy olyan bandával kezdjük újra, akik még vadiújnak számítanak a porondon. Legalábbis ami a lemezek számát illeti, hiszen a Band Perry már 2005 óta aktív, de csak tavaly augusztusban írtak alá a Republic Nashville-hez, és néhány hete jelent meg bemutatkozó albumuk. Aminek már a felvezetése sem volt semmi, és bármennyire is tetszik a hangvételük, a stílusuk és az album összhatása, az "If I die Young"-hoz nem sikerült felnőnie. De hogy is sikerülhetett volna, mikor olyan hatalmasra tette az a szám a lécet?


Múlt hétvégén többször is meghallgattam, majd utazás közben is kipróbáltam a korongot, mielőtt neki feküdtem volna ennek az album kritikának. Azt kell hogy mondjam még fiatal a banda, de mégis lakáson kívül is abszolút megtudták szinesíteni a pillanatokat. Az album viszont nem emelkedik ki sem az idei, sem úgy napjaink country albumai közül. Ebből a szempontból csalódás. De csak egy kicsit. Kimberly Perry mély hangja sajnos csak 40 percre tudja lekötni a hallgatót, de szerencsénkre ezzel nagyjából le is fedi az egész albumot. Ha kell vagány, ha kell érzelmes, és ha kell, akkor csak a számhoz tesz hozzá egy parányit.

Az album a "You Lie" (3:34) című dallal indul neki hódítóútjának. Az első néhány akkord nagyon bíztatónak, hangulatosnak indult, majd letette az első köveket a közepesen tempós számok sorában. Olyan szám ez, amelyet az ember örömmel hallgat miközben a tájak körülötte folyamatosan változnak. Nem tudom honnan jön elő belőlem a következő kép, de valamiért ezt a számot simán eltudnám képzelni egy vursliban játszódó jelenet aláfestőzenéjeként. A "Hip to my Heart" (2:59) már nem csak a refrénjével volt képes megfogni magának, hanem az egész szám iszonyatosan rendben van. A hangzása is olyan, amit szívesen dúdol az ember akár egy fárasztó nap után hazafelé.

És ezzel el is érkeztünk ahhoz a dalhoz, amely 2010-ben tőlem kiérdemelte a legszebb "lassú nóta" megtisztelő címét, és ami minden egyes alkalommal egyre jobban képes magával ragadni. Mit is mondhatnék még el az "If I Die Young"-ról (3:42), minthogy egyszerűen kimeríti minden értelemben a tökéletes dal fogalmát? Tele van élettel, szenvedéllyel és szenvedéssel és nagy igazságokkal. Valószínüleg soha nem fog ez a banda olyan jó számot alkotni, mint ez ebben a műfajban, mert egyszerűen minden benne van, amiért az ember zenét hallgat. Dallamai oly lágy húrokon pendülnek, amelyek képesek magukkal ragadni mindenkit. Számomra ez testesíti meg a legszebb lassú szám fogalmát -amelyet szorosan követ Lady A-tól a Need You Now.

A folyamatosan javuló tendencia után következett a csúcspont, ahonnan feljebb már igen nehéz jutni. Az "All Your Life" (3:51) ebből a szempontból elmarad az előzőhöz képest. Másfelől viszont megelevenedett előttem egy olyan jelenet, ahol Kansasban vagyunk egy farmon, és a család együtt nézi a naplementét. Nagyjából ilyesmi érzést váltott ki ez a szám, amelyben a boldogság érzése találkozott a gondtalan vasárnap pillanataival. Igen, valami ilyesmiről kellene, hogy szóljon az élet. Amit septiben felpörgetünk az illegális teherautó versenyekkel a "Miss You being gone" (2:55)-ban. Ezt a nótát küldöm mindenkinek, aki irtózik a countrytól, de keres egy bizonyos életérzést. Ebben a számban két különböző érzés találkozik és felidézi a '70-es évek stílusjegyeit. Legalábbis számomra. A "Double Heart" (3:37) nem egészen olyan, mint amilyenre számítottam így cím alapján. Konkrétan nem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy jobb-e, vagy sem, de az kétségtelen, hogy cukorbogyó egy dal. Repüljünk vissza a vadnyugatra, ahol egy kisváros sztárénekesnője lép fel szép táncoslányokkal karöltve a háttérben. A pasik lélegzete is elakad a látványtól. Nagyjából így ránt be ez a szám is.

Érzelmesnek ugyan érzelmes a "Postcard from Paris" (3:35), de nem egészen úgy, mint ahogy lehetne. Ellenben szép, magával ragadó kis ballada született. "Walk me down the Middle" (4:01) címmel követte őt a következő nóta túl az album felén. A korong nyolcadik száma egy lassú, érzelmes dal, amely annyira bevonza a hallgatót, hogy alig tér magához miután vége van a dalnak. Ebben a számban mindannyiunk legfontosabb vágyáról muzsikál a banda. Az "Independence" (3:36) című dalban engem az a szenvedély fogott meg leginkább, amivel Kim énekli a számot, és ami tökéletes egyensúlyban van azzal, ahogy a zene ritmusa változik.

De tereljük rögtön vidámabb tengerre a hajót és a "Quittin' You" (3:19) ebből a szempontból igencsak fülbemászó dalra sikeredett. Másfelől sincs ok szégyenkeznie, az album egyik legjobb vidám dala lett. Hivatalos utolsó számnak köszöntsük körünkben a lassúságáról híres "Lasso"-t (4:24). Az "If I die Young" nyomvonalán haladó érzelmes nótával van dolgunk, ami képes teljesen kivonni minket a jelensíkjából. Nem viccelek, hihetetlen mennyire eltudtam bambulni közben. Bónusznak pedig a "Queen Maybeline" (4:28) következett. Méltó lezárása egy albumnak? Az előző sokkal inkább az volt, ez ahhoz képest sokkal vidámabb, de igazából csak annyit sikerült elérnie, hogy egészen biztosan rajongójukká vállok egy idő után és visszatérek a következő albumukra úgy 1,5-2 év múlva. Ha lesz. Legyen! 85%

Legjobb dal: "If I Die Young"
Végértékelés: Az elvárásaimtól kicsit elmaradt, de olyan magasra helyezték a legjobb dalukkal a lécet, hogy azt képtelenség volt átugrani. Ha viszont azt nem nézzük, akkor korrekt album, nagyjából egy szinten mozog. Végig képes lekötni és kiragadni az embert a világából be egy különleges és magával ragadó helyre.
Összkép: 10/7


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék