Főoldal

















Lady Antebellum: A Merry Little Christmas [2010]

Számtalan dologgal és két pokolian jó albummal vált a Grammy-díjas Lady Antebellum a "2010-es legjobb felfedezettemmé", akik már kora tavasztól egészen az év utolsó napjaiig meghatározták az egész évemet. Ők jegyzik 2010 legjobb dalát (nálam), nem egy daluk a country slágerlisták élén végzett, a második albumukat pedig egyszerűen le sem lehetett vakarni legalább fél évig a Billboard slágerlistáiról, és gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy az idei Country Music Awards-on is sikereket értek el. Kérem szépen, ilyen adatok után mit várhatunk egy bandától? Nem azt, hogy minden idők egyik legjobb karácsonyi albumával álljanak elő. Pedig ez történt.


Igen, a Lady A-t illetőleg nem kicsit vagyok elfogult. De akkoris. Október végén jelent meg ez az album, amit én november közepe óta hallgatok szüntelenül és idén ennek köszönhetem az egész karácsonyi hangulatom. A Lady A titka nálam magában az előadásban keresendő. Abban az átélésben, amellyel még ezeket az alapból is roppant gyönyörű karácsonyi dalokat is előtudják adni, ezért ők a legjobbak messzeföldön. Hat szám található ezen a korongon, méghozzá hat olyan dal, amelyet szerintem mindenki megszokott hallgatni. A fa alatt a helye a korongnak!

A legnagyobb karácsonyi slágerek feldolgozásai között megtalálható az "All I want for Christmas is You" (3:36) című Mariah Carey dal is, ami szerintem önmagában is minden album legütősebb dala lehetne, így nincs mit csodálkozni, itt is az. Hillary hangja tökéletesen simul a szám drámaiságához, csak úgy, mint Charles hangja a játékosabb, countrysabban pörgős dalokhoz - lásd "Blue Christmas" (3:28). A magam részéről nagyon szeretem még a "On This Winter's Night" (4:02) című deuttüket is, mert ebben a számban pontosan kijön az, ami miatt ennek a bandának fantasztikus énekesei vannak, és igen a gyerekkórus sem utolsó szempont a háttérben. No meg az az elhanyagolhatatlan tény sem, hogy ez a legújab saját szerzeményük. Számomra mindenesetre a második kedvenc dal a Sammy Cahn és Jule Styne szerzemény, a "Let it Snow! Let it snow! Let it snow!" (2:32).

A végére így hát nem marad más, mint a "Silver Bells" (5:00) című szerzemény. Remélem mindenkinek meghozza ez a karácsonyi korong azt az érzést, amit keres. Így november derekán (illetve december elején, a cikk megjelenésekor még inkább) hatávnyozottan szükségünk van ilyen albumokra, ilyen dalokra és ilyen hangulatra. És ahogy ezt már megszokhattuk a Billboard listák éllovasaitól, nem tudnak csalódást okozni. Bár lenne jövőre is új albumuk... 90%


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék