Főoldal

















Attila-5-O

Imádom Hawaii-t. Mondjuk még sosem jártam ott. De ez is az olyan dolgok közé tartozik, amit nem kell kipróbálnod ahhoz, hogy tudd, imádod. Kis országban élünk, nincs is tengerpartunk. Ellenben a Jász utcában megteremtették azt a kis idillt, aminek tiszteletére egész délután mindenki hula–t rázott. Irány a budapesti Hawaii! A jelszó: 5-O.




„Attila, ez bakis lett.” – hangzott el a kezdetek kezdetén a rendezőnő szájából a legendás mondat, mire a stúdióból jön a kérdés: „Melyik Attila?”. Valahogy így indult a Masterfilm-nél az első Hawaii-Five-O szinkronja néhány hónappal ezelőtt. Amikor Árvay Zsuzsa kiosztotta a szerepeket még talán maga sem gondolta, hogy mennyi bonyodalommal jár majd, ha mind a három férfi főszereplője az Attila keresztnevet viseli. Persze ez számtalan komikus helyzetet eredményezett. Csak tessék kivárni. Míg ott töltöttem néhány órát további érdekességre lettem figyelmes. Az állandó szereplő lányok pedig mind Laurák. Vagy ez csupán véletlen lenne? Valószínűleg, mert a fiúk bárki is lép be a mikrofon mögé mind átnevezik Attilává. Így történhetett meg, hogy a gyönyörű Ruttkay Laurából tiszteletbeli Attila lett.

Három felé járhatott és Dolmány Attila épp akkor érkezett vissza a büféből, mikor én odaértem. Együtt mentünk be a Disney stúdióba, ahol Árvay Zsuzsa szinkronrendező, és Jacsó Bence hangmérnök épp a Dollhouse-ból ismert Dichen Lachman-t igyekeztek magyarítani. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a már említett sorozatban Zakariás Éva volt a hangja, és a keresztnév az most is stimmelt, csak a vezetéknév lett kicsit más. Madarász Éva pedig remekül oldotta meg ezt a kis feladatot – a nepáli színésznő rajongóinak legnagyobb örömére. Egy jóval megtörtebb asszony volt, mint amilyen A felejtés árában, és jól is állt neki ez a szerep. Éva is hamar végzett vele.

Őt követte Koncz István a hetedik részben egy figura bőrében, aki túszokat szed egy régi anyahajón, mert meggyanúsították azzal, hogy megölte a nejét. Dolmány Attilával álltak a mikrofon elé, és Steve igyekezett megmenteni a helyzetet. Már amennyire ez lehetséges, míg a társai megpróbálják kideríteni ki is ölte meg a nőt. Időközben betámadták a hangmérnököt, ami csak abból a szempontból volt nem túl jó ötlet, hogy a rendezőnő szavait idézzem: „Sosem gondolnak bele, hogy mekkora vagy.”

Stephanie pár tekercses szerepére Szórádi Erika érkezett. Majd megjött a veterán Ed is, akit Szersén Gyula ültetett át magyarra. Őt is számtalan szerepből ismerhetjük már. „Egy jó tekercs következik. 8:18-nál. A 8 a végtelen türelem száma.” – hangzott el a rendezői utasítás a hangmérnök felé. Bent Ed épp arról beszélt, hogy semmi sem ér fel az ő ismereteivel a hajóról, „pláne nem egy térkép”.

A magyar szöveget Vajda Evelin jegyzi, akinek a „körömragasztó” szavánál egy pillanatra megállt a munka. A rendezőnőnek nem tetszett, de miután meghallgatták az eredeti hangsávot kiderült, hogy valóban ezt mondja, bármilyen fura is. Majd a „Rámstejn/tájn” szó kiejtésének helyességéről elmélkedtek a színészek és a rendezőnő. Végül győzött a stejnezés.

„Hé, az egy 120 ezres iPhone” – ordított fel a hangmérnök, mikor Koncz karaktere a vízbe hajította Steve telefonját. Igen, ott mindünkben meghalt egy kis darabka. És Orosz Anna már is ott termett, hogy Kelly Huként megmentse a helyzetet. Abszolút kicsi volt a szerep, pedig egy ekkora kaliberű ismert arctól többet vártam. Majd a színészek kivonultak kávét inni a büfébe, nehogy elaludjanak.

Én pedig a rendezőnővel és a hangmérnökkel diskuráltam a sorozatról. Megtudtuk, hogy Kovács Nóra csak Árvay Zsuzsa miatt vállalta el a szenátornő szerepét. Hogy Dolmány Attila azért bújhatott ismét Alex O'Loughlin bőrébe, mert a közönség választotta őt ki még anno a Holdfénynél. Illetve, hogy mielőtt kiosztotta volna a szerepeket utána nézett, hogy kinek ki volt a hangja korábban, és ha egyet értett vele, akkor őt hívta be a szerepre. Például Grace Parknak Laura volt a BSG-ben, így lett ismét ő. És vált be itt. A magyar változat minden szempontból jól sült el minden érintett szerint. A Hawaii 5-O-t azért is szereti csinálni, mert szórakoztató és jól telik a munkaidő, ami fontos, főleg abban az esetben, ha sokáig tart egy-egy nap. Egyik kedvenc munkájának az utóbbi időből a Crash – Ütközések című két évados sorozatot tartja.

Szerencsére a hangmérnök is imádja ezt a munkáját, mert kihívást jelent számára a keverés. Leköti a feladat és nagyon oda kell figyelnie mindenre, mert sok az effekt, ami megnehezíti a munkáját. Bence azt is elárulta, hogy a Zsaruvért is imádja csinálni Hornyák Mihálynál, és ott a kedvence az eddig elkészített részek közül a második volt. Minden szempontból szenzációs rész, azt tessék megnézni. De az egyik főkedvence a Dexter című sorozat, melynek már tűkön ülve várja a következő évadát. Elárulom, nincs vele egyedül.

Ez a mozgalmas óra, és pár perces pihenő után megérkezett a másik két Attila is. Nem is volt más hátra, mint beállni a mikrofon elé. És ahogy erre számítani lehet rögtön őrületes hangulatot csináltak. Riadóztatták a „romaosztagot” a rohamosztag helyett, jöttek a káromkodások és az egyre jobb poénok. „Kellékest látom: Oda még Lajoskám, nincs elég vér!” – mondta Király Attila egy vértócsa láttán. Ahogy haladt előre a munka egyre fáradtabbak lettek a színészek. Epres például háromszor is lecsúszott a kezdésről zsinórban ugyanannál a tekercsnél.

Ciril betű, vagy nem? Kép kimerevít, megnéz. Olvasható részt kerestek benne, végül megszületett az eredmény. Hát igen, a régi szép idők, mikor még az iskolában kötelező volt az orosz… És érkezett Bácskai János is, aki ugyancsak hatalmas hangulatot csinált a színfalak mögött. „Most az Attilák, majd az Attila” – hangzott el a rendezői utasítás, amit követően Bácskai bement a stúdióba. „Jó nagy szarban lehettek, ha már én is kellek.” – kitört egy kisebb nevetés. Megtudtuk, hogy régen ők Kingában mérték a butaságot. „Ez a jövő zenéje. Az iparmágnások úgy mondják ez a franchise!” Miután végzett még egy színpadi fellépését is megmutatta, hogy mivel kellett kitöltenie a maradék időt. Egész mókás táncot láthattunk tőle.

Ugrottunk a 8-as részre. Dolmány meglátja Dichen-t: „Avatár feje van”. Pedig igazából az Avatároknak van Dichenes fejük… A 74-es tekercsnél megint sokat mutatják a tengerpartot. Valaki megkérdezte: „A jelenet elején a delfineket ki fogja szinkelni?” És a kartel nem kertel.

„Ott a Major Melinda?” – hangzott el a mikrofon mögül a kérdés az egyik jelenetnél. A rendezőnő szerint más színű a szeme, de mivel nem beszél valami sokat a tömeg megtette helyette. Folytatódott a baki. Akarom mondani a jelenet. „Én is azt olvastam, csak más jött ki a pofámon” – mentegetőzött Király Attila a következő hibánál a bünos után.

Időközben Epres Attila végzett, el is kaptuk pár szóra: „Irigyeljük a színészeket, hogy ilyen egzotikus helyszíneken forgathatnak. A megvalósítása is nagyon jó, időnként vannak benne flashbackek is, amik még különlegesebbé teszik. Nekem legjobban a vágás tetszik benne.”

Míg mi kint voltunk Fekete Zoltán érkezett Bastille szerepére. A színész szerint csinálta őt már az Egyről a kettőre című sorozatban francia akcentussal, de nekem valahonnan máshonnan volt ismerős. Egésznap azon agyaltam, hogy vajon Bronson Pinchot honnan lehet olyan ismerős. Otthon aztán rákerestem és az első számú tippem be is jött. Ő volt Serge a Beverly Hills-i zsaruban.

„Adjak ki hangot mikor lebasszák a fejem az asztalra?” – kérdezte a színész. A lájtos káromkodások pedig a fáradtság mértékével egyre csak nőttek. Dolmány nem hitte el, hogy negyedszer is képes volt ugyanazt bemondani, pedig nem is kellene.

Ocsoa szerepére Turi Bálintot várta a stáb, de a Cage-et hangoló fiatal színész, Horvát Andor még előtte a mikrofon elé állhatott. Dannonak személyes ügye volt ebben a részben, amiről mindig tudjuk, hogy jobb, mint az átlag.

A rendezőnő kezdett belefáradni az Attilák állandó utasítgatásába, ezért azt mondta, hogy több Attila nem lesz ebben a sorozatban. „Gondolj bele milyen szar lehet a szakmában annak, aki Attila és nem kerülhet be ebbe.” – hangzott el a frappáns elmélkedés a mikrofon előtt. Ismét hosszas nevetés következett. Majd jött a hajkai, ami valójában haiku, de hát kiejteni nem olyan egyszerű, mint leírni.

A 83. tekercsre Joó Gábor érkezett Caleo-t szinkronizálni. Utána pedig Danno kislánya, Gracie is kapott egy kis szereplési lehetőséget, Győriványi Laura legnagyobb örömére.

A két Attila ismét magára maradt, de már mindketten a végéhez közeledtek a napnak. Így 6 után annyira már nem is csoda. „Majdnem otthon hagyta a fogát” – jött az újabb baki Attilától. És Dolmány végzett is. Mi pedig a folyosón elkaptuk néhány szóra.

Nagyon más, mint a Holdfénynél a színész. Másképp játszik, de nem túl változatos. Viszont fejlődőképes. Örülök, hogy ismét rám gondoltak a szerepnél, és büszke vagyok rá, hogy a közönség választott a színészhez. Jó ezt is csinálni, mert szórakoztató, a helyszín gyönyörű, és néha kifejezetten izgalmas is. Steve és Danno kapcsolata pedig azért is érdekes, mert mindketten egy tragédiából jönnek, és ez különös köteléket teremt közöttük. Kiegészítik egymást, mégis úgy érzem, hogy ellentétei is a másiknak. Jó figurák, kíváncsi leszek mi vár rájuk ezután.”

Pont mikor indultam vissza a stúdióba a folyosóról Király Attila jött kifelé. Megbeszéltünk egy időpontot, majd kifaggattam őt a szerepéről a sorozatban.

Tipikusan ráállt erre a Helyszínelők és társaik irányvonalra, amiket nagyon sokan néznek. Ezek most Hawaii-on nyomoznak. Ami nagyon jó benne, hogy időnként megállunk megnézni a kaszkadőr munkát, mert hihetetlen igényességgel van megcsinálva. A két főszereplő kapcsolatában semmi különlegeset nem látok, szívatják egymást, ahogy az ilyen sorozatokban szokás. Mulatságos.” - Valamint még sok másról is, de azokról majd hamarosan egy nagyobb anyagban.

Zsuzsáéknak volt még egy kis dolga, de negyed órával a tervezett előtt végeztek. Ennek mindenki nagyon örült. Még egy kis nosztalgiázásra is volt idő. Az utolsó, aki nála volt Jelinek Éva, akinek a bátyja Márk néhány éve rengeteget szinkronizált, ma pedig Angliában tanul. Évi is kiskora óta jár szinkronstúdióba, és Zsuzsa büszke arra, hogy kik próbálgatták szárnyait az ő pályáján. Például Galambos Péter első főszerepét a Kaszakőben tőle kapta, vagy Roatis Andi az Apám, a hősben, és hogy a Molnár testvérek is nagy gyakorlatra tettek szert mellette. Sok munkájára és színészre büszke, akikkel az évek során dolgozott. És ez meg is látszik a munkáin. Például azon a sorozaton is, melyet péntek esténként vetítenek nagy sikerrel és amely azon a szigeten játszódik, ahol mind élni szeretnénk. Már csak a táj miatt is megéri nézni ezt a krimisorozatot.

 

A forgatáson ott járt: Joey Tribbiani
A cikket írta és a szöveget gondozta: Joey
Külön köszönet a Masterfilm Digitalnak.
A szinkrontudósítást a Joey News Ajánló készítette.

© Copyright 2011.



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék