Főoldal

















Már tölthető az első BNV!

Kattints a képre a nagyításért!

Tegnap este valamivel 10 óra után mutatkozott be a dupla részes szezon premierrel a JNA: brandnew VOICE című podcast műsorunk. A műsor első felében az elmúlt hét legérdekesebb 10 hírét beszéltük ki, majd pedig váltottunk olyan érdekes témákra, melyeket a tovább mögött is megmutatunk.

Az adásokat (egyenlőre) ezen a linken érhetitek el. Minden visszajelzést örömmel fogadunk, hiszen minden véleményből tanulunk valamit. Ami azt illeti, már az első adásból is rengeteget tanultunk :)




TÖLTSD LE ÉS HALLGASD AHOL CSAK AKAROD!

Az első adás témájából: Elkezdődött az új szezon, és máris bemutattak néhány vadiúj sorozatot.

Érinteni fogjuk:

  • Sarah Michelle Gellar tévés visszatérését
  • emellett szó lesz Christina Applegate és Will Arnett közös gyerekneveléséről is 
  • valamint megállunk egy szóra a Vámpírnaplók "testvérsorozatát" is, ami a változatosság kedvéért a boszorkányokról szól. 
  • Természetesen a veteránokról sem feledkezünk meg.
    Középpontban lesz a Parenthood harmadik évadának első része, 
  • valamint a 2011-es Emmy-díj átadás is. 
  • Szinkron véleményünk nélkül sem hagyjuk majd a hallgatókat, hiszen a műsorig több új sorozat is bemutatkozott a hazai képernyőkön (Mike & Molly, Vérmes négyes, Sikersorozat) 
  • A Lady Antebellum harmadik nagylemeze ("Own the Night") 1 héttel az adás előtt jelent meg. Ezt az apropót nem hagyhatjuk szó nélkül!

Még egyszer az adás legfontosabb információi:

Cím: JNA: brand new Voice
Image képek: Facebook
Hossz: 40-45' (premier 76')
Adások: hétfőnként
Első adás: 2011. 09. 20. (kedd)
Elérhetőség: http://jnabnv.podomatic.com
RSS: http://jnabnv.podomatic.com/rss2.xml
Twitter: https://twitter.com/#!/JNAVoice (LIVEtweetelés az adások forgatása közben!)
e-mail: serieseventgmail.com; joeyjoeynewsajanlo.hu

 

Akik pedig online szeretnék meghallgatni, azoknak elhoztuk ide is a show-t:



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék