Főoldal

















Walking dead - A Kormányzó kilép a rivaldába

Impulzív évadon vagyunk túl. Sok érzelem játszódik le bennem a szezon finálét elnézve, de összességében még is úgy érzem, hogy remek évad áll mögöttünk. A börtön, Woodbury és az új feláldozható karakterek teljesen új színt hoztak a történetbe és kifejezetten tetszett, ahogy a történet legfélelmetesebb figuráját felépítették. Időnként még is úgy érzem, hogy nagyon elvitték az ő irányába a szezont, ami miatt Rickék csak asszisztáltak. Vajon ez olyan nagy probléma volna? Helyenként. Máskor meg...




Az évad legnagyobb hibája Andrea volt. Túl sok hülye döntéssel hergelt magára a rajongókat - meg is lett az ára. Tulajdonképpen akár azt is mondhatnánk, hogy saját magának kereste a bajt, miközben ő mindvégig csak életeket akart megmenteni. Csak amikor akad egy olyan figura is a történetben, mint Woodbury vezére, azt hiszem a józan ész és a humanitáriusság elhanyagolható tényezőkké vállnak. De persze ezt mindenki erkölcsi útmutatójának kell eldöntenie - mint ahogy tette Carl is a fináléban.

Azt hiszem sok szempontból volt hullámvasút számunkra ez a szezon. Először, Rick feleségének halála, majd a kínai és a bombázó a Supnatból való túszulejtése okán, majd Merle visszatérése kavarta fel az állóvizet. De ezek mind olyan szálak voltak, amelyeket összességében csodásan építettek fel. Azt hiszem végső soron ezért vagyok ennek az évadnak nagy rajongója. Jó volt a történet, szépen volt felépítve, olykor viszont túlzásokba esett, ami esetünkben sokkal inkább a rossz irányt jelenti. Akkor hogy van az, hogy végső soron mégis pozitív az összkép?

Ezen tűnődök már egy ideje. Valahogy mégis mindig ott kötök ki, hogy ez a sorozat akkor a legjobb, amikor az ég világon semmi sem történik benne. Tehát karakterizáció. Remekül árnyalták a főhősöket, pazarul mutatták be azok változásait, erkölcsi vívódásait egy olyan világban, ahol ombre ombre farkasa. Talán ez volt az évad legnagyobb erőssége nem pedig a Kormányzó figurájának behozatala. Aki még így is kiemelkedett a szezonból. Több énjét is láttuk idén: A jámbort, a sértettet, a vérszomjast, a bosszúállót, a reménykedőt, a csalódottat és még hosszasan sorolhatnánk. A figura működött, mert rengeteg rétegből épült fel és a történetre már ráfért valaki, akit a néző tiszta szívből, minden megbánás nélkül utálni tud.A bűnbak pedig viszi a bankot.

Sokan azért panaszkodtak, hogy várták a nagy összecsapást a börtönbeliek és a Kormányzó között. Azt hiszem a finálénak minden csupa fül szájat el kellett altatnia, ugyanis a gyönyörűen kiélezett viszály itt csúcsosodott ki csak igazán. A meglepetés erejével hőseink szembe szálltak a túlerőben lévő ellenséggel, mert... És az indok rejtély. Féltek volna tovább állni, tudván mi vár rájuk odakint? Bárhogy is legyen, mindaz, amin átmentek ebben a szezonban csak erősebbé tette őket. A Kormányzótól pedig megszabadultunk egy időre, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy fogjuk még őt viszont látni.

A szezonfinálé hatásos volt. Akárcsak a premier és még egy epizód a szezon során kifejezetten félelmetesre sikeredett. A kettő között azért érezhetőek a különbségek, de valahogy mégis mindkettőben megvolt az a feszültség, ami ahhoz kellett, hogy a néző jobban átérezze a szituációt. Várjunk csak. Talán mégis a zenének tudható mindez. Legalábbis a fináléban kétségtelenül. Tökéletes zenei aláfestéseket kaptunk amelyek hatására sokkal nehezebben viseltük át Milton átváltozását vagy az egész drámai fordulópontot. A kérdés csupán ez: Mi történhet ezek után a negyedik évadban? Értem mindezt úgy, hogy elvarrtak minden szálat, megkaptuk a boldog happy endet és most minden nyitott az új dolgok felé. Elkezdődhet végre annak a bizonyos új életnek az alapozása.

Összességében egy jó szezon áll mögöttünk, már amennyiben eltekintünk az egyes epizódok elemezgetésétől és az összképre koncentrálva nyugtázzuk, hogy a történet mennyire jól felépített volt és hogy a karakterek mennyit változtak ez a röpke 16 epizód alatt. A Walking dead következő évada is természetesen várós, hiszen innentől érdekes lesz miképp építik tovább a történetet és hőseinknek mivel kell még szembe nézniük. Vajon képesek lesznek tartani a színvonalat?



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék