Főoldal

















Parenthood: Örökké fiatalon

Ismered azt az érzést, mikor egy sorozat bekucorogja magát szived minden bugyrába és melegséggel tölt el, mikor nézed? Ha nem, akkor valószínűleg nem ismered a Parenthoodot (Vásott szülők), mely az elmúlt 6 tévés szezon messze legkiemelkedőbb és legkevesebbek által nézett családi dráma sorozata volt. A Braverman klán egy olyan család, ahová te is tartozni szeretnél, ahol Te is otthon érzed magad és akik befogadtak valahányszor csak szükséged volt egy helyre, ahol elbújhattál a világ elől.




Szeretet. Talán számomra ez volt a sorozat mellett szóló legfontosabb érv. A készítője és a szereposztása miatt kezdtem bele, de egy másodperc volt elfeledkezni ezen tulajdonságokról, mert annyira valóságosnak tűnt. A Parenthood nem egy vallási sci-fi thriller sorozat, hanem egy sokkal valósághűbb és őszintébb, mint bármi, amivel valaha is találkoztam a témában. Sőt, az ég világon semmi különleges sincs benne azon túl, hogy az életről szól. A valóságról, a hétköznapokról, a családról és a vágyakról. Rólad meg egy kicsit rólam is. Bármelyikünkről és mindannyiunkról.

Univerzális életleckéket kaptunk Bravermanéktől. Multigenerációs családfájuknak köszönhetően bármely korosztály jócskán tanulhat tőlük, de nem szájbarágósan. Ha azt mondom, hogy A kis kézengúz (Boy Meets World) az ifjú generáció életleckéje, akkor azt kell mondjam a Parenthood a szüleiké. Felnőttekről szól, akik a gyerekeiket igyekeznek nevelni, miközben megküzdenek a munkájuk és magánéletük minden bajával, miközben ott vannak egymásnak bármikor, bármilyen körülmények között.

Ha valaha is volt családod, vagy csupán csak vágytál rá, esetleg egy mintát keresel, akikre felnézhetsz, akiket mélyen és tiszta szívvel tisztelhetsz és akikhez hasonlítani szeretnél, akkor a Parenthood lehet a legmefelelőbb időtöltés a számodra. Valósághű. Az élet minden apró örömét és bánatát bemutatja, ahogy egymást támogatva juttok egyről a kettőre. Egyszerre szól az összetartásról és a küzdelemről, hogy mindig ott legyünk, mikor a hozzánk legközelebb állóknak szükségük van ránk. Segít megérteni az élet körforgását, a nehéz döntések mögött lapuló vívódást és a végtelenbe emel, mikor hősei végre elnyerik méltó jutalmuk.

Az elmúlt évek során rengetegszer életettük a Parenthoodot, rengeteg okból kifolyólag. Most nem is szeretnék ennél jobban elmélyülni a részletekben, hogy miért is a Parenthood lenne az egyetlen sorozat, amit kötelezővé tennék minden ember számára, és nem is fogom az egekbe emelni a nívós színészgárdát, vagy a kiváló írók munkáját, hiszen mindez csak felesleges maszlag volna. Munkájuk teljesen magáért beszél. Amit itt letettek az asztalra az egy hamisítatlan és teljesen eredeti mestermű. Azt hiszem egyetlen perc is elég belőle ahhoz, hogy az ember beleszeressen napjaink legjobb televíziós sorozatába.

Ezúttal arra szeretnék fókuszálni a finálét követően, hogy hogyan dolgozzuk fel, ha véget ér életünk legnagyobb szerelme, és kapcsolatunk helyén nem marad más csupán kellemes emlékek. Hogyan mondasz búcsút egy olyan sorozatnak, mely 6 évadon keresztül volt részese az életednek? Lehetetlen. De van talán akad egy kis kapu. Jason Katimsnak kell írnia. Ilyen egyszerű. Az agytröszt, aki elhozta nekünk a Friday Night Lights-ot, újabb sorozatot futtatott ki, méghozzá a létező legtökéletesebb módon. Soha nem könnyű búcsút inteni olyasminek, ami ilyen hosszan részese valaki életének, de mikor eljön a pillanat tudni kell elengedni. Még ha belehasad is a szived. Katims pedig olyan véget rittyentett a sorozatnak, amelyről tudjuk, hogy Bravermanék mindig ott lesznek nekünk, még ha nem is tölthetünk velük több időt az életük következő szakaszából.

Számomra ez volt a legnehezebb lecke. Tudtuk, hogy a Kristinás évadot követően - mely írói szempontból minden kétséget kizáróan a legjobb és legmerészebb szezon volt- nagyon magasan lesz a léc a nézők részéről a minőséget tekintve és azt is tudtuk, hogy minden eddiginél nehezebb évaddal kell szembe szállnunk. A Parenthood az utolsó évadában a mulandóság témakörét járta körbe az élet körforgásával kiegészülve és olyan tökéletes 13 részes utolsó évaddal kápráztatta el a nézőket, melyhez foghatóval még talán sosem találkoztam.

Volt bőven lezárandó téma. Az elmúlt két szezon során a kívülről tökéletesnek tűnő Joel és Julia házasságát is kitették egy nagyon nehéz időszaknak, amibe majd belehasadt a néző szíve. Másfelől viszont ők még sosem voltak annyira érdekesek és sosem vágytál egy jelenetet sem velük annyira, mint ebben az időszakban. Egészen az utolsó pillanatig szurkoltál értük, hisz tudtad, hogy a láng még mindig ég, csak rá kell dobni egy kis fát a tűzre. Mindketten átmentek ugyanazokon a dolgokon, amióta ismerjük őket és tulajdonképpen ez a tapasztalat hozta őket újra össze és sokkal közelebb egymáshoz. Joel küzdelme ebben a szezonban visszahelyezte őt oda, ahová a sorozat elején elhelyezted és az utolsó pár részben nyújtott kiemelkedő jelenlétének köszönhetően még annál sokkal magasabbra is lépett elő a ranglétrán.

Ha van jelenet, amit sosem fogok elfelejteni tőlük, akkor az az, mikor Joel megjelenik a koripályán kinyújtja a kezét és a gyerekek előtt elcsattan egy hivatalos csók. Abban a jelenetben minden benne van. A kissé félős első lépések, a fitalos báj és az édes romantika, ahogy újra egymásra találnak. Azt hiszem megérte végig “szenvedni” kapcsolatuk mélypontját ezért a jelenetért és ezt követően sokkal jobban fognak ők is hiányozni. Valahol ugyanakkor mégis nagyon jó tudni, hogy tartogat még számukra érdekes dolgokat a jövő és együtt néznek szembe minden akadállyal az úton.


Az én példaképem mindenképpen Adam volt a sorozatban. A férfi, akire hasonlítani szeretnél a tökéletes feleséggel az oldalán. Aki a családját mindig maga elé helyezi és akire mindenki minden körülmények között számíthat. Bár az élete nem a legegyszerűbb talán a legunalmasabb karakter jelzőjét is ráhúzhatnánk valahol, hiszen a munkájában boldogtalan emberként ismerjük meg, akit a családja egészít ki. Megfontolt, szorgalmas, erős kezű és tényleg a tökéletesség mintaszobra. Ugyanakkor van benne egy fajta megrekedtség is egy szintig, ami érdekes módon a családi fészekben boldogsággal társul. Imádtam a Crosbyval töltött éveit egyszerűen frenetikus volt. Még az utolsó is, mikor nehézségekkel szembesültek és sűrűbben kerültek szembe egymással, mint korábban bármikor. A Luncheonette több volt, mint egy egyszerű lemezstúdió ez volt kapcsolatuk szimbóluma és a második otthonuk. Kicsit csalódott is voltam amiatt miképp ért véget, de ahol Adam története befejeződött mégis nyugalommal tölt el.

Valahol azért érzem a legunalmasabb figurának, mert a Kristina betegségét kivéve nem nagyon emlékszem olyan igazán izgalmas történetszálra tőlük. Holott ez nem igaz, hiszen Maxnek, a fiának aspergere van és ezzel kell mindennap megküzdenie, ami már önmagában sem egy egyszerű csata. Ráadásul ott van a harmadik gyereke Nora is, aki nagyon könnyedén lopta be magát a szívünkbe, de a Luncheonette alapítását kivéve valahogy számomra mindig is Kristina volt az, aki az érdekesebb történetszálakat kapta. Az Anya, a tökéletesség minta szobra, aki 18 év után akar visszamenni dolgozni, majd megküzd a rákkal, képviselőnek jelölteti magát, majd miután éppenhogy alul marad a harcban talál egy más módot arra, hogy megküzdjön az övéhez hasonló fiatalokért. Kristinára én gyakran utaltam úgy, mint a szuperanyára és szerintem érthető is miért.

Az igazat megvallva én hiányoltam Haddie-t miután elment egyetemre. Kicsit sűrűbben is elbírtuk volna viselni őt, hiszen sokkal őrültebb dolgokat művelt, mint a nehezebb sorsú Amber. Ugyanakkor az előző évad végén való felbukkanása, illetve a záró részben való megjelenése mind olyan könnyed és szórakoztató momentumokkal gazdagították a róla kialakított képünk, melyek fényében a múltja is felértékelődik. Egyszerűen csak jó újra látni és egy kis időt eltölteni a karakterrel még akkor is ha a gigantikus szereplőgárda miatt nem jut mindenkire annyi idő, mint időnként szeretnénk.

És ott van Max is. Az ifjú generáció tagjai közül a favoritom. Nos, ez az aspergeres ördöfióka rengeteg emlékezetes beszólással és jelenettel igyekezett megszínesíteni az emberek életét. Érdekes élmény volt figyelemmel kísérni, ahogy felnő, ahogy számításba veszi a felmerülő lehetőségeket és ahogy szembe néz az élet egyszerűnek tűnő nehézségeivel. Szinte lehetetlen belekötni a tudományos pontosságába, hiszen neki nem csak saját elképzelései vannak a dolgokról, hanem adatokra és ismeretekre támaszkodva érvel ellened. Nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy a fiatalok közül ő fog hiányozni a számomra a leginkább.

Meg Jabbar. Crosby fia, akit nagyon elhanyagoltak az utolsó évadban, akinek alig jutott mókás jelenet, de cserébe a korábbi évadokban mindig fókuszban állt. Imádtam a kapcsolatát Crosby-val, valamint Max-szel, valahogy mindig volt benne egy fajta tisztelet és odaadás a családja iránt. Sőt, talán még addig is elmernék menni, hogy kijelentsem, talán ő tűnik a legérettebbnek a fiatalok közül.

Sydney és az örökbe fogadott öccse, Victor is sok nehézségen ment át az elmúlt évadokban és talán számukra is a legnehezebb az szüleik válása volt. Ez Sydney-t sokkal jobban viselte meg, mint Victort, és ebből kifolyólag az előző évadban sokkal nagyobb szerepet is kaptak. Az utolsó évadban minden gyerekből egy kicsit visszább vettek, hogy nagyobb tér lehessen lezárni a felnőttebbek sztoriját.

Bár akadnak kétségeim azt illetően mennyire végeztek jó munkát Drew-val, de az kétségtelen, hogy mióta egyetemre ment sokkal jobban használták az írók a figurát. Az előző évad a szerelmi életétől volt hangos, míg utóbbi főként a Zeek-kel való kapcsolatától, ami számomra a sorozat egyik csúcspontja volt. Minden jelenetük aranyat ért. És hála az égnek ki is használták, hogy minél több időt töltsenek együtt. A másik amit nagyon szerettem Drew-ban az az, hogy milyen közel áll a nővéréhez - ami egyébként a valóságban is igaz, hiszen Mae és Miles lakótársak is voltak. Valahol ugyanakkor mégis ő keveredik a legkevesebb bajba és bár unalmasnak tűnik és valahol az is, mégis a felelősségteljessége miatt csakis csodálni tudom őt is. Nagyon élveztem, hogy rávilágítottak arra, hogy nincsenek unalmas emberek, csak olyanok, akiket kevésbé ismerünk. És ez hatványozottan igaz volt Drew-ra is.

Sarah mindig is a szivét követte. Szenvedélyes nő, aki megsínylette választásait, de valahol mégis egy csodás anyaként ismertük meg, aki rengeteget fejlődött és lépett előre az életében minden téren. Szerettem az ő jeleneteit. Az utolsó évadból, amit kiemelnék az mindenképpen az egész kapcsolatának alakulása Hankkel, a Markkal való közös jelenete valamint a Zeek-kel való csevegései. Mivel a sorozat elején haza költözött a szüleihez talán ő is állt a legközelebb hozzájuk és talán ellesett egy-két trükköt, mert számomra a sorozat legjobb jelenetét Sarah-tól az Amberrel való közös zenélésük szállította. Bár sebzettnek tűnik, az utolsó évadra egy sokkal érettebb és pazarabb figura lett, aki még mindig a szivét követi.

Hankről is muszáj ejtenünk pár szót, nem csak Romano zseniális alakítása miatt, hanem mind amiatt, amit a karakter jelentett a sorozat számára. Hank is aspergerrel küzd, bár ő ezt nem tudta. Profi fényképész, aki tökéletes munkát végez, miközben a magánélete egy csőd. Az ártatlanság, amellyel közeledni kezdett anno Sarah irányába, majd ahogy a kapcsolatukért küzdött, mire eljutottak oda, ahol az utolsó évad érte őket mind-mind figyelemreméltó teljesítmény. Ráadásul Hank jeleneteire Max-szel szavaim sincsenek. Talán az utolsó évadok legkellemesebb jeleneteit szállították, amolyan buddy comedy jelleggel. Nagy kedvenc jelenetem volt továbbá, ahogy Hank a sürgősségi előtt megkérte Sarah a kezét. Aztán el kellett egy kis időnek telnie, mire Sarah is rájött, hogy ő is ugyanazt akarja. Egy nem kevésbé fontos jelenetben mondott igent a férfinak. Kapcsolatuk legszebb momentuma pedig az volt, mikor Sarah hozzátette, hogy minél előbb szeretne megházasodni, mielőtt az apja eltávozna.

Amber. Az igazi fekete bárány, a legnagyobb kedvenc. Egy zűrős kiskamaszként ismertük meg, aki nagyon hamar felcseperedett és a helyes útra tért. Nagy hatással voltak rá Zeekkel való jelenetei, melyek mind segítettek abban, hogy közelebb kerüljön az öccséhez és az anyjához, miközben építgette a saját életét. A Ryannel való kapcsolata az előző évadokban fenomenális volt, ám most a terhessége alatt is olyan élményeket élt át, amelyekre szüksége volt ahhoz, hogy jó anya vállhasson belőle egy nap. Ami szerencsére ránk köszöntött a sorozat vége előtt. Teljesen megható, szívfacsaró jelenetek tömkelegét szállította a figura és talán a legtöbb sírást is neki köszönhető. Kalandos évei voltak nem tagadom, de az úton rengetegszer szerettem újra belé és ez az érzés aligha távozott a későbbiekben. Szenvedélye és vágyai vezérlik, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy olyan nővé cseperedjen, akire nyugodtan mondható, hogy jó példakép lett. És valahol talán ez az élet legfontosabb tanulsága is.

Crosby nagyon hasonló Amberhez. Mindketten fél táv környékére cseperedtek fel, és mindketten fenomenális ívet jártak be, mely nagyon sokszor keresztezte egymás útját. És ha elmélyedünk személyiségükben talán ők ketten azok, akik a leginkább hasonlítanak egymásra. Nem véletlenül, hiszen Crosby hangmérnök, a harmadik csemetéje szüleinek, mégis a legéretlenebb. Aztán Jasmine hatására felnő, kiszáll a régi életformájából, majd felnő a feladathoz és egy fenomenális apa lesz, aki nem riad meg attól sem, hogy kövesse az álmait. Igaz ehhez eleinte szüksége van egy kis segítségre, aztán már inkább csak bíztatásra. Neki is megvannak a maga felelőtlen momentumai, amelyekre szépen építkeztek az utolsó évadban, és gyerekes oldala is időről időre előkerül, ugyanakkor elszántságának párja nincsen. Éppen ezért ő az igazi példaképem és a legnagyobb kedvencem a sorozatból.

Camille és Zeek egyszerűen fantasztikusak voltak. A legjobbak, akiket csak kívánni lehetett. Miközben készültek életük harmadik felvonására, óvatosan egyengették csemetéik útját és vezették őket a helyes ösvényre. Munkájuk önmagáért beszél.

Zeek halála egy olyan eleme volt ennek a szezonnak, amitől rettegtünk. Voltak bennem kétségek, de már a szezon premier környékén tisztázták, hogy milyen ívet fog bejárni a sorozat és látva az utolsó epizódot abszolút megértem. Nagyon élveztem Drew kalandjait Zeek-kel, amelyek humorban és a nagypapa-unoka kapcsolatot ápolták talán még jobban is, mint a korábbi évadokban, mikor csak egy kocsit bütykölt a számára. Sokkal személyesebbé varázsolták az egész kapcsolatokat, ami csak jobban megnehezítette a dolgunkat. Bár azt mondhatnám, hogy az utolsó évad Amberé volt, de az az igazság, hogy nem. Zeek egyedül is képes volt ellopni a részek varázsát, de mikor Sarah-val vagy Drew-val, Amberrel, Camillelel vagy lényegében bárkivel szerepelt nem volt párja. Végig böngészve az évados kedvenc jeleneteim nincs olyan az első helyen, amelyben a jóságos nagypapa ne szerepelne.

Zeek volt a sorozat szive és lelke, nélküle lényegében elképzelhetetlen lett volna a Braverman család. Időnként mindenkinek szüksége van egy kis nagyszülői ápolásra és bizony ebben voltak olyan tökéletesek Zeekek. A magam részéről eszméletlenül élveztem azt a jelenetet, amikor Joel meglátogatta és tanáccsal látta el a házassága megmentésével kapcsolatban, vagy az esküvőn, mikor Crosbyban ültette el a magot, olyan új területek felé terelve ezzel a komisz fiát, amelyre eddig még sosem gondolt. Olyan utolsó cselekedett volt egy karaktertől, amelyet sosem fogunk tudni elfelejteni. Halála pedig pontosan olyan gyönyörűre és fájdalmasra sikeredett, mint az egész sorozaté. Tökéletes lezárása lett a televíziózás történetének legjobb családi sorozatának és egyben megtestesítette a módját annak, hogyan szeretnénk majd egy szép napon mind távozni erről a világról.

Az utolsó évadban minden probléma kicsúcsosodott, melyre Zeek egészségügyi állapota nyomta rá a bélyegét. Ám a család családként összefogva ment keresztül tüzön és vizen, sőt semmilyen más anyagoktól sem riadtak vissza.

Az utolsó évad az élet körforgásáról szólt. A felkészülésről a szülőségbe való belépésre, valamint a halállal való szembesülésre, mely a legfontosabb lecke volt mind közül, amivel ebben a szezonban szembesültünk. Nem volt egy túl könnyen emészthető szezon, főleg akkor ha az embert az érzelmei vezérlik, és bizony akadtak olyan jelenetek, amelyek még a legszőrös szívűbb embereket is megríkatják. Ugyanakkor mind írói, mind emberi szempontból nagyon boldog vagyok, hogy így alakították az írók a történetet az utolsó évadban. Mindenki eljutott egy olyan pontra az életében, amelyről tudjuk, hogy bármivel is kell ezek után ennek a családnak szembe néznie ők bizony leküzdik. És ha egynek érezzük magunk velük, akkor számunkra sincs leküzdhetetlen akadály.

Isten áldjon és legyen jó hozzád örökké”. Bob Dylan Forever Young című dala tökéletesen körülírja akár az egész sorozatot, akár annak “alternatív” zenei világát, akár a legutolsó epizód minden elemét. Az évek során a kedvenc dalommá nőtte ki magát a Forever young, mely mondanivalójára húzták fel a záróepizódot, sőt a dal egyik új változatát épp a Luncheonette-ban rögzítették. Hasonlóan erős szálakat váltott ki az esküvőn történő fotózkodásos jelenet, mely alatt Sarah Watkins: You & Me című füllbemászó balladája szólt. Az élet apró örömeire fókuszáló montázs és a belőle keletkező képek a pillanat igazi arcát örökítették meg és alkottak olyan felemelő emléket, melyet nagyon nehéz lesz elfelejteni.

A fináléhoz vezető út pontosan olyan érzelemgazdag volt, mint maga a legutolsó 40 perc, melyből Seth felbukkanását is kénytelenek voltak kivágni, pedig az a jelenet is bőven tartogatott okot a sírásra. Sarah és Hank esküvője pedig pontosan olyan intim és megható volt, mint amilyenre számítottunk. Számomra a legemlékezetesebb momentuma mindenképpen az volt, hogy Zeek kísérte az oltárhoz Sarah-t.

A záró hat perc a valaha volt legtökéletesebb búcsúja volt egy sorozatnak. Ebben a montázsban miközben a család baseball meccsébe láthattunk bepillantást egy kicsit előre tekinthettünk a jövőbe, mely által bíztosították a nézőket arról, hogy a vég nem feltétlenül jelenti azt, hogy valami végleg véget ér. Az elmúlás csupán egy korszak lezárását jelenti, az élet meg tovább akár részesei vagyunk neki, akár nem. Ezt a gyönyörű motívumot pedig a Forever young tette tökéletessé és írta felül a Narancsvidék immáron több, mint tizedik éve első helyen álló befejezését.

Szívesen elmélyednék a kedvenc jeleneteim tengerében a hatodik évadból ám úgy érzem erre lesz még bőven alkalmunk a hamarosan érkező BNV special editionben, melyet teljes egészében napjaink legjobb sorozatának szentelünk. Több, mint 100 epizódnyi könnycsorgatást követően január 29-én az NBC-n véget ért egy korszak, az örök vadászmezőkre távozott a legjobb sorozat, amely valaha is megfordult a network csatornák kínálatában. A létező legtökéletesebb búcsú epizóddal, mely egy valódi szerelmes levél volt a családhoz. Mit is mondhatnék mást, mint hogy nagyon szépen köszönöm ezt a 103 epizódot. A vasárnap estéim mindig élettel töltötték meg Bravermanék, nélkülük én is sokkal üresebb lennék. 

Készítő: Jason Katims
Szereplők: Peter Krause, Lauren Graham, Dax Shepard, Erika Christensen
Monica Potter, Sam Jaeger, Joy Bryant, Ray Romano
Mae Whitman, Miles Heizer, Tyree Brown, Xolo Mariduena, Savannah Paige Rae, Sarah Ramos, Max Burkholder
Bonnie Bedelia és Craig T. Nelson
A képek alá hangulatfestésnek:

 

 



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék