Főoldal

















10 év Joey szerint a világ

Cica években 57 évvel ezelőtt, technikai szempontból pedig még bőven az iPhone megszületése előtt a humán emberek időszámításában, egy Így jártam anyátokkal való szerelmi gondolat váltotta ki belőlem, hogy bloggot ragadjak és firkálni kezdjem a véleményem az internet vásznának végtelenjére. És ez a szenvedély azóta se tűnt el, csak fejlődött (remélem) és átalakult valami erősebbé. És hogy mennyit változott a világ azóta? Na arról egészen biztosan nem fogok beszélni.




Mindig is hittem abban, hogy érettségin azért szállítottam olyan brutálisan jó eredményeket irodalomból, mert elkezdtem edzeni magam a cikkezéssel. Azóta felbérelt áltudósaink -akiket Lex Luthor pénzéből fizetek- sikeresen bebizonyították, hogy igazam van. De ez egy olyan hosszú folyamat volt, hogy közben rájöttem, hogy ez inkább csak segített felszínre hozni a titkos tehetségem, amit azóta hagytam elkanászosodni. Pedig annak idején még kedvenc angol tanárom is megmondta "Penke, ne kanászosodjatok!". A sors iróniája, hogy azóta már külföldön tengődök, de nyelvtudásom még mindig egy földimalac úszás tudásával vetekszik. Persze van, hogy betalálok egy-egy mondatba, mint annak idején Sophia Bush a szívem közepébe. És ezt a bennem szunnyadó -a játék kedvéért nevezzük egyszerűen nevén a lányt- "erót" hagytam kicsit tévútra tévedni. Egészen mostanáig. Azt mondják a nyomtatott sajtó már a múlté - vannak kimutatásaim, amelyek ellent mondanak ennek-, én meg azt, hogy igenis létezik. Egy kicsit olyan, mint a képregényekben, amikor azt hiszed valakiről, hogy meghal, de előbb vagy utóbb úgyis visszajön, hogy még több borsot törjön szegény szuperhősünk orra alá. Szerintem ők ezért nem tudnak tüsszögni sem. Íme egy fontos tanulságom az elmúlt évtizedből: Tudni kell felül emelkedni a világ által elénk tákolt korlátokon. Főleg egy olyan korban, ahol már több, mint 100.000 projectet finanszírozott sikeresen a Nagyérdemű. És hogy mindehhez csak egy Híd kell vagy csak néhány átalakítható bádogdoboz az már csak a Te képzeletetedtől függ.

Tíz évvel ezelőtt azért kezdtünk el bloggolni, mert úgy éreztük szükségünk van egy helyre, ahol elmondhatjuk mi hogy látjuk a világot. Ma már ez nincs. Helyette viszont van önbrending (ezt senki se tévessze össze a népszerű szárított alkoholos itókával, amitől lehet becsicsentettem eme sorok lektorálása közepette - a szerk joke) és marketing meg közösségi média meg egymás hegyére hátára tornyosuló küszöbmajom gyülekezetek. Mindenkit más hozott össze. Vannak, akiket a sorozatok, másokat a feliratok, megint másokat pedig a lehetőség, hogy végre van lehetőségük hol kibeszélni a látottakat, mert a víz automaták a közhiedelemmel ellentétben arra valók, hogy igyunk belőlük, nem pedig a társasági életünk megteremtésére. Akik pedig rám találtak őket a szinkron iránt soha nem lankadó szenvedélyem segített ezen az úton. Durva belegondolni, hogy amióta kiköltöztem milyen viszonylag kevés szinkronos cikket írtam, pedig még egy 23 perces dokumentumfilmet is készítettünk a témában. A szinkron vált a "védjegyemmé" (meg a rossz helyesírásom, amivel szeretek időnként borsot törni a jó nyelvtannácik orra alá - ez van, ha lázadó az ember - a szerk.) és bár sosem fogok megszünni ékes anyanyelvem produktumában létezni, tény és való, hogy nem vagyok a Seszti, és nagyon keveset cikkezek róluk és mások átvették a hatalmat már ezen a területen is. Pedig akár hiszitek, akár nem, több, mint 80 éves múlttal ez bizony egy mocskosul nehéz művészeti ág. Kell hozzá tehetség, jó leleményesség és olthatatlan elkötelezettség meg egy kis pofátlanság. Nekem úgy tűnik ez is csak egy újabb elszalasztott lehetőség, amit mindig is a távolság gerjesztett, hiszen sosem voltam olyan közel a tűzhöz - kivéve talán 2010 végén, amikor tonnára és dunyhára halmoztuk őket-, mint ahogy azért nem leszek showrunner sem már holnap, mert Hollywood még mindig messzebb van, mint a sarki lengyel bolt. Ahova szintén nem járok.

Az írás szerelem. Punktum. Meg Pumukli. És ez nem csak üres humbug. Ez a minimum. Bármilyen formájáról is legyen szó. Őszinte és velős, ártalmatlan és kegyes, fájdalmas és felemelő. Ezek így együtt. Egyszerre. Amikor annak idején elhatároztam, hogy blogot nyitok nem az volt a célom, hogy egy nap majd meghódítsam vele a világot. Persze az is szép lett volna. Főleg, mivel már akkor láttam már a bennük rejlő lehetőségeket, csak engem nem edzettek acélozott vassal, Acélemberré, sem pedig kovácsoltak Arisztotelész bölcseletei Dávid és Góliát szobrává. Mondjuk azt, hogy a jó szerencse elkerült és egyik tévé csatorna se kért fel, hogy állítsak elő nekik tartalmakat, holott itt vagyunk már szinte azóta, hogy megvolt a nagy blogbumm 2005/6 környékén. És a legrosszabb? Ha jönne egy felkérés bátran vágnék bele a feladatba még így vérző szívvel is. És hogy miért? Mert ez a szenvedélyem. És ez sosem fog változni.

Komolyan nem szeretnék átesni a ló érzelgősebb felére, inkább maradok cica dorombolásánál. Remek évtized volt. Rengeteg emelkedővel, néhány lejtővel, exkluzív hírekkel, szinkronlátogatásokkal, mindenki által ódákká magasztalt LIVEblogokkal, egy-két nyereményjátékkal, remek sajtó kapcsolatokkal, izgalmas lehetőségekkel és imádnivaló olvasókkal. Csak hogy egy példát ragadjak ki a sok közül. A fentebb leírtaknak köszönhetően ismertem meg podcast host cimborám, akivel már öt éve rendületlenül ontjuk magunkból a hülyeséget - a sok információ és elemzés mellett. Ha még nem hallgattál egy BNV-t se, pótold! Mulattatunk és jót mulatunk. És hogy mennyit változott ezen idő alatt? Nos, fordító lett belőle. Olyan, akire mind büszkék lehetünk, mert szakmája egyik legjobbja. Bár kevesebb lenne a hangalája... Én mindenesetre büszke vagyok rá, hogy vele csináljuk a műsort hétről-hétre és rendületlenül veti bele magát a zéró idejével is a megnézendő kupac legaljára is, főleg amikor olyat néz, amit nem is szeret. Bezzeg, de hát Kat...

4.5 év freeblogot követően elköltöztünk. Több, mint 5000 ezer bejegyzés után elhagytuk szülőföldünk - milyen irónikus, hogy nekem is így kellett tennem 4.5 évvel ezelőtt. A Magyarszinkron pedig egy olyan visszautasíthatatlan együttműködés, amire mind a mai napig büszke vagyok. Jól érzem itt magam, szabad kezet kapok mindenre és imádok velük dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy elnézve a Magyarszinkron közelgő terveit szerintem nincs is náluk jobb otthon a szinkron számára sem. Lelkesedésük és folytonos küzdésük mindig képes erőt adni és új célok kitűzésére ösztönöz. Jó érzés velük formálni a világot.

A következő mérföldkő 2011. szeptember 20. A nap, amikor Joey, Luke és Jess először ragadott mikrofont, hogy véleményét ne csak szavakba, de hangokba is formálja. Ki nem emlékszik még azokra a rémes mikrofonokra a sok riccs-reccs rocsogással, amit felváltott hol Joey, hol Luke búgása? Mivel kiköltöztem nagyon nehéz volt összeegyeztetni mindenkivel, így benne volt a műsorban a nagyon gyors halál lehetősége is... Végül csak Jess-t vesztettük, akinek  titkos egy vágya az volt, hogy rádiózhasson. Segítettünk valóra váltani. Egy röpke gondolat erejéig. Ma anyuka. Egy 3 hónapos kisfiú, Botond imádnivalóan cuki, édesanyukája. És a BNV egyik sajongó, hiányzó szívfájdalma egyben. Nélküle a műsor sosem volt ugyanaz... 2011-ben már volt közösségi média és ezzel a brutális bummal pedig véget ért az internet azon korszaka, amit én úgy szeretek hívni, hogy az "őszinteség és ártalmatlanság kora", amikor puszta szenvedélyből csinált valaki valamit a világhálón és felváltotta a "brandingeljünk mindent, hogy betrendingeljük magunk egy melóba és ebből élhessünk"-életfilozófia. És tudjátok mit? Ha van valami, amiért nagyon hozzám nőtt a "Joey szerint a világ" név/cím akkor az ez: Mi sosem követtük a trendeket, nem akartunk megfelelni másoknak és nem igyekeztünk kielégíteni senki vágyait. Mégsem voltunk önzők, sem pedig ostoboák (igen, jól olvastad, saját fejlesztés - a szerk joke 2). Megmaradtunk ugyanolyan kötetlennek, mint annak idején. És ez vezetett el bennünket a káoszhoz, a rendszertelenséghez. Ilyenek voltunk, emlékezz rá... Viszont, maga a tény, hogy még mindig cikkezzünk és hétről-hétre ontjuk magunkból a podcasteket kárpótol mindezért.

Egy gondolat erejéig hadd áradozzak a podcastelés iránti olthatatlan szenvedélyemről is. Tudom, tudom, már említettem ezt ebben a különkiadásban is, de hátha nem hallgatta meg még mindenki. Mi elképesztő lelkesedéssel vetettük bele magunkat a műsorkészítésbe, ami nekem a becses és tanult szakmám, szóval tudtam mit csinálok. Aztán miután elvesztettük Jess-t jó döntésnek tűnt elvetni a gyeplőt, ami feszesebben feszült ránk, mint egy fűző egy deszka vékony női testen. A podcastelés pedig szenvedélyből életérzéssé változott az évek során és ez az 5 év alatt 8 podcastünk volt, 2 nyelven. Álljon itt egy röpke felsorolás:
brandnew VOICE (2011-)
Pengető (2012/13)
JumpCut (2013)
Rock.Girls.Whatever! (2013, 2014, 2015, 2016-)
PopDrop (2015, 2016-)
Pilóta/Pajtások (2014-)
Négyföld küldetése (2016-)
Falcast (2016)
Mint ebből is tisztán látszik, változatosak vagyunk. Annak idején a BNV-t mi úgy kezdtük el, hogy szerettünk volna, ha minden adásban lettek volna hírek (mint egy híradóban - a szerk 3.), kibeszélők, album kritikák, film elemzésk és szinkronos beszélgetések. Mindez 45 percben. Akarom mondani egy órában. Ez szerintem sosem jött össze. Vicces belegondolni, hogy ez vezetett el bennüket oda, hogy mikor 2012-ben már kezdett kicsit "formálódni" a felszín a lábam alatt kitaláltuk, hogy jó volna csinálni egy zenés podcastet. Aztán jött minden idők legjobb címeit felvonultató filmes podcastje. Aztán hirtelen nem volt időnk három podcastet párhuzamosan vinni. És eltűnt belőlünk a zene iránti szenvedély. Vagyis csak átalakult. Vagy kiírtotta volna napjaink hallgathatatlan zenéjének felhozatala? Részünkről talán fejlődött az ízlésünk vagy talán kifinomultabbá vált, de inkább a klasszikus irányba. Úgy értem a rock irányába - mondja a srác, aki tavaly ott volt szinte minden második Proms koncerten és két előadáson is meghallgatta a Bostoni Orchestrát. Filmekkel meg amióta ez a műsor megszűnt mindketten hadilábon állunk. Örülünk, ha megvan az évi 24... És ez a mi kultúránkban olyan, mintha egy alkoholistától teljesen elvennék az italát. De hát mit lehet tenni, mikor ennyi szórakoztató sorozat van? A filmek műfaja amúgy is halott! Meghalt a király, éljen a Star Wars?!
Aztán elmentünk egy tíz napos olasz látványturiszt útra és úgy gondoltuk gyakoroljuk kicsit a nyelvet a sok szelfi előtt. Elkezdtünk egy angol podcastet. Havonta... Viszont annyira megszerettük, hogy behoztuk a "Weekend Session" alcímű bajtársát is, aki pedig a két adás közti időszakot igyekezett kitölteni. Két órás adások voltak ezek angolul... Szivem elfeledett csücske. Imádom ezt a műsort és nem csak a címe miatt.
Majd pedig elérkezett az idő ha jól emlékszem tavaly év elején a legújabb magyar podcastünkre. Mivel a pilot epizódok már nem igen fértek be az egyre duzzadó BNV listába, kénytelenek voltunk nekik adni egy első benyomásos podcastet. Amikor összegyűlik három akkor pedig mind a mai napig büszkén ragadunk mikrofont, hogy elmondjuk a véleményünk róluk.
2016 az újabb mérföldkő. A tavaly nyári ComiCon óta teljesen odáig meg vissza, fel és le, keresztbe és kasul, be-, és kifordítva vagyunk a Shannara - A jövő krónikája című széria miatt, amelynek Luke a "felirat pártiak" fordítója (de ne tévesszen meg, ő még mindig nen politizál! - a szerk joke 4.), ezért kitaláltuk, hogy mennyire jó móka lenne csinálnunk hozzá egy olyan podcastet, ahol audiokommentár módjára beszéljük ki az epizódokat. Így egy kicsit olyan, mintha mi is dolgoztunk volna a sorozaton. Az eredmény? Imádjuk és imádjátok! A lelkesedésünk pedig odáig fajult, hogy ma estétől hallható lesz egy "limitált podcast" szériánk, mely a Falcast címre hallgat és ez az előbb említett metódusban fogja kielemezni a Bitten utolsó, harmadik évadát, mely iránt lelkesedésünk vetekszik Laura Vandervoortéval. Az pedig már végképp csak a véletlen műve, hogy ennek is Luke a fordítója. Eskü ő nem fizet azért, hogy reklámozzuk.

Podcastekből Dunát lehetne rekeszteni velünk. 2016-ban pedig eddig minden képzeletet felülmúló heti 3-5 órányi anyaggal álltunk elő három műsorból. Hogy meddig lehet bírni ezt a mennyiséget nem tudjuk... De reméljük, hogy nagyon sokáig és nem fogunk kiégni közben. Van egy különleges hatása a piros gomb lenyomásának ránk. Ahogy felvillan a jelzőlámpa hirtelen megered a nyelvünk és két viszonylag antiszociális úgy beszélget egymással, mint bármelyik két másik emberi lény. Ki sem néznétek belőlünk, hogy egyikünkben ott lapul Harley Quinn, a másikban pedig Wonder Woman. Már amikor az egóm nem veszi át a hatalmat és némítja el Luke-ot. Olyankor pedig jöhetnek majd a Pindúr Pandúrok, akik addig harapnak, amíg ki nem eszik belőlünk a sugármeghajtást. Vagy el nem kezdjük ugatni a holdat. Vaúúúúúúúúúú!

Hát igen, voltak történések. Kellemes szinkronlátogatások, jó barátok a szakmából. Szeretném megköszönni a Magyarszinkronnak, hogy hitt és még mindig hisz bennünk, el sem tudjuk mondani mennyit jelent mindez a számunkra és nem csak azért, mert tetőt tettek a fejünk felé. Hanem mert szél módjára terelgetnek, mint részeges juhász a sík legelőn eltévelyedett juhokat. 

Külön szeretném megköszönni Anyukámnak, hogy a világra hozott, hogy az önző egoizmusom és Bunkó és a Vész kaliberű világhódító trükkjeim segítségével leigázzam. És mindezt csak azért, hogy megismerhessem az Animániát. El sem hiszem. Aztán persze Luke-nak, hogy minden héten időt szakít a közös "életterápia" címszóval illetett beszélgetéseinkre a sorozatok függő mezején, ahol még a Winchester fivérek sem tudnak megmenteni bennünket. Valamint hatalmas, végeláthatatlan pacsi jár mindazoknak, akik valaha is ide tévedtek, ránk találtak, vagy csak megdobtak bennünket egy komenttel, esetleg ránk írtak Twitteren vagy lájkoltak bennünket a Facebookon. A Ti jelenlétek nélkül értelmetlen lenne mindaz, amit mi itt csinálunk. És hogy mi lesz a következő lépcső a 80ezresmiksi és a bulvárnyálcsorgató számára? Kiderül, ha továbbra is velünk tartotok! Higgyétek el amikor azt mondjuk, hogy hihetetlen jó dolgok lapulnak meg a boszorkánykonyhánk mélyén. Már csak fel kellene forrnia a víznek, hogy jöhessen a sípszó.

Hogy mennyit változott a világ az elmúlt tíz évben? Bár azt mondhatnám, hogy rengeteget. De nem tehetem. Hála az égnek van Girl Meets World (Riley a nagyvilágban), ami végérvényesen elindította a tévézés megváltozását - persze ehhez a kiteljesüléshez kellettek olyan partnerek is, mint a Netflix. Volt most Eastwoodokat gyilkoló bukott hősöket felvonultató pávás pukkadás, és láttunk már villámgyors reinkarnációba bújtatott birodalom emelkedést is. És ez még csak a kezdet. Újra van X-akták (megvolt a különkiadásunk?) és újra lesz Szívek szállodája (Gilmore Girls). A világ pedig nem szűnt meg létezni furcsa helyként, hiszen tíz évvel ezelőtt mi pont erről a sorozatról cikkeztünk megannyit és most tűkön ülve várjuk, hogy mindenki visszatérjen (és vissza fog!). Egy biztos, remélem tíz év múlva is ugyanitt fogok ülni (mármint remélem nem ugyanebben a szobában és/vagy városban) és sokkal több mindenről számolhatok be, mint némi kitérőről Memory Lane-en.

Az Emlékek sugárútjáról Joeyt hallottátok, aki szerint a világ még mindig tévé alakú.


BNV 5x32. "Tíz év az Tíz év, hapsikám"
Premier: 2016. 02. 12., péntek

(letöltés)

A tartalomból:
00:00-06:07
A kezdetekről avagy volt egyszer egy BlogBumm!
06:08-25:58
Narancsvidék, mint az Élet szimbóluma
Fórumon innen és túl
Közjáték: Hogyan csinálj sztorit egy telefontok vásárlásból
Csapongunk, mint a megszerelhetetlen csapóajtó
25:59-55:40
Ilyenek is voltunk... Ki emlékszik még ránk?
Közjáték: Csapdába csalva avagy Kalandok nem-a-Nevem, Earllel (44:55-52:08)
55:41-1:19:10
Joey találkozása a szinkronnal (55:41-1:03:56)
Luke, az elfeldett olvasó
Változnak bennünk az évszakok, jó évek és rossz napok
"Por porral hamvad, bor, borral iszik" - mondások a Mecsek lábának hétköznapjaiból
1:19:11-1:32:49
5 év szavakba foglalva - Ez is lehetne a címe a "Podcast Hajnala" című fejezetnek.
1:32:50-1:38:59
Tíz év, megszámlálhatatlan sorozat felemlegetése
1:39:00-1:57:44
Gilmore Girls - Stars Hollow lakossága: Emelkedő tendenciát mutat!
1:57:45-2:01:22
KÖSZÖNJÜK!

 

u.i.: Kapuink mindig nyitva állnak! Ha úgy érzed osztod a szemléletünk, szeretnéd megosztani a véleményed a világról vagy csak szeretnéd kipróbálni magad a podcastben dobj meg bennünket egy e-maillel, visíts utánunk Twitteren vagy küldj egy üzit a Pofalemezen.



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék