Főoldal

















$#*! My Dad Says

Kíváncsi voltam, hogy mit tudnak majd kihozni egy efféle formulából, de ahhoz egy percig sem fért kétségem hozzá, hogy ez nálam kasza lesz még akkoris, ha Kirk kapitány a főszereplője. Bocs Will bácsi, számomra te örökre az maradsz. Nem ez a trágár fater, mint akit itt látunk. Illetve nem is annyira trágár, semmint érzéketlen. Viszont elmondom, hogy miért volt ez (is) egy remek sitcom pilot: Mert klasszikus. A hagyományos elemekre épül, de mégis teljesen más, mint a Mike & Molly. A BigBang után csodálom, hogy siker lett, pedig valahol mégis azonos a stílus. Mérföldekre előre kiszagolható humorbomba, pontosan azzal poénkodnak, amivel a több kamerás helyzetkomikumokban szoktak és még a készítői is jónevű középszerűek. És tádámm, máris kész a tuti siker.


"It' shotgun time."

Azt hiszem ez volt a legjobb mondat az idei pilotokból. Persze itt is csak a végén sütötték el - nem úgy, mint Haroldot a Monkból, aki amúgy a Will & Grace-ben is fel-feltűnt. Kilométerekre kiszagolható poénbombák egy pillanatig sem zavartak, mert Shatner vitte a hátán az egészet, amihez a többi "mellék"alak csak asszisztálni próbált. Az az igazság, hogyha ebben a sitcomban van potenciál, akkor az csakis az ő figurája miatt. Utálja a cserkészlányokat, mosómedvével verekszik a kertben hajnali ötkor, és már este 9-kor durmol. Annyira tipikus, hogy már bőven jó.

Röviden annyi a kiindulópont, hogy srác elveszti a munkáját és felélte már a komplett vagyonát, ezért megpróbál hazaköltözni apuhoz, aki egy arrogáns vén, vietnámot is megjárt fráter. Az apa persze alaposan elszúrta a gyerekeivel a kapcsolatát, ezt domborították ki a részben teljesen kiszámítható -mégis humoros- poénokra építkezve. A SMDS nem azért jó, mert újszerű, hanem azért, mert tudja mivel dobálózik, tudja mi kell egy jó sitcomhoz, és azt is tudja, hogyan építse fel azt. Nekem ezért jött be.

Nem is kérdéses, hogy nem lesz nézős. Eredetiben és pláne hetiben követve meg egészen biztosan felejtős. Pedig én imádom a többkamerás sitcomokat, ez is valahol bejött, de mégsem érzem benne azt, hogy erre lesz szükségem a heti humoradagomban. Talán túl tipikus, talán túl kiszámítható, talán mindegyik és egyik sem. James Burrows rendező miatt mindenesetre nagyon megérte a pilotot, teljesen lefedi a krapek stílusát. Akinek bejöttek a korábbi munkái, annak minden eséllyel a SMDS is befog. Ilyen egyszerű. 65%


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék