Főoldal

















Rémálom az Elm utcában (1984)

KézRémületet mindenkinek! Ritkán irunk horrorról, de ez az éjszaka erről szól. Najó, nem pontosan erről, de nem mehetünk el mellette szó nélkül. Úgy értem rémtörténetek nélkül. Amikor azon tűnődtem, hogy melyik film, pláne melyik klasszikus lenne a legjobb erre az enyhén vérfagyasztó éjszakára rögtön Wes Craven klasszikusa jutott az eszembe. Ezt ugyanis mindenki szereti, és annyira hátborzongató, hogy nehéz utána megszólalni.


Rémálom az Elm utcában
(A Nightmare On Elm Street, 91', 1984)

Nancy Thompson átlagos középosztálybeli amerikai kamaszlány jól tanul, mindenki szereti. Kellemes mindennapjainak váratlanul rémálmok sorozata vet véget.
Amikor közeli barátainak beszámol álmatlan éjszakáiról, a sikolyokról, a hideg verejtékről, kiderül, hogy a többieket is ugyanazok a látomások gyötrik. Aztán egy szép napon Nancy egyik barátnőjét álmában meggyilkolják. A rendőrség az áldozat barátnőjét gyanúsítja. Nancy azonban azt érzi, hogy leomlik a fantáziavilág és a valóság közötti határ, és a képzelete szülte szörnyeteg életre kap, és végez mindegyikükkel. Nancy biztos abban, hogy egyetlen fegyvere van, mégpedig az, hogy ébren marad. Családja annak ellenére azt gondolja, hogy Nancy megháborodott. Nancy tehát keményen ellenáll segítőkész családja minden álomba ringató kísérletének, míg a kimerültség le nem dönti a lábáról. Ekkor kerül sor a mindent eldöntő személyes találkozóra az őt kísértő démoni alakkal.


A '80-as években még értettek a rémísztgetés műfajához. Ráadásul anélkül, hogy minden tocsogott volna a vérben. Amihez ha hozzávesszük azt is, hogy a film elgondolkodtat minket az álom művészetéről, mármint az éjszakai álmodozásról, akkor már láthatjuk, hogy egy remekművel van dolgunk. A film mégis képes arra, hogy abban a néhány véres jelenetében, ami jutott neki sokkolja a nézőt, akik közül a gyengébb idegzetűek legalább két alkalommal látogatnák meg Vuk barátukat.

Nincs túl sok olyan rendező ebben a műfajban, mint Wes Craven. Ő úgy ragadja meg a témát, hogy abba a néző már az első másodpercektől beleborzong. És ha mindehhez kap egy olyan zeneszerzőt, mint Charles Bernstein, aki akkor is képes megmenteni a nézőt, amikor a film éppen a legkevésbé rémísztő és leginkább kiszámítható időszakát éli. Amit ez a páros megmutat az tömény mindaz, amiért az emberek egy időben imádták a horrort.

Pár szót szólnék a szinkronjáról is. Két verzió létezik belőle, az elsőt még 1990-ben, míg az újrázást belőle 1997 készítették. A kettő közt ég és föld a különbség, de szerintem utóbbinak sokkal jobban eltalálták a hangjait. Ha mást nem is, Freddy-t egészen biztosan. Varga Tamás olyan félelmetessé teszi Freddy-t, mint amennyire még a legendás jelmeze sem képes rá.

Nincs Halloween borzongás nélkül, és nincs minőségi borzongás Wes Craven horror nélkül. A műfaj rendező zsenije maga írta ezen történetét, és ez bizony meg is látszik rajta. Nem szokványos témához nyúlt, és bizony nem is csak azt akarta, hogy a néző ne merjen aludni. Valódi célja volt, és olyan története, amelyet muszáj volt elmesélnie. Mi pedig beleborzongunk, valahányszor megtekintjük... 
95%

Magyarhangok: Nemes-Tackáh Kata, Vándor Éva, Bognár Zsolt, és Varga Tamás
továbbá: Csondor Kata, Minárovits Péter, Takátsy Péter, Németh Gábor, Holl Nándor, Besenczi Árpád, Kofler Géza
Msz: Kozik Gábor & Görgényi Gábor
Szr: Dezsőffy Rajz Katalin
MRTL megbíz Mafilm Audio Kft.


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék