Főoldal

















Pontypool - A zombik városa

Az EW minden idők 19. legjobb zombis filmjének titulálta idén. Kérem szépen, álmodhatna film ennél jobb ajánlólevélről? Kötve hiszem. Meg is néztem septiben méghozzá a jó öreg magyarhanggal ezt a pár éves darabot. És valóban. Engem teljes mértékben lenyűgözött, mert egyszerűen hihetetlenül egyszerű volt. Már-már annyira mesterien bánt a feszültségkeltés eszközeivel, mint annak idején az a klasszikus rádiójáték. Érzésem szerint abból is merítkezett végig, de akárki akármit mond egyszerűen az egész még fél évtizeddel később is működő dolog. Ilyen egyszerű megvenni a nézőt.


Pontypool - A zombik városa
(Pontypool, 95', 2008)

Pontypool csendes kisváros Kanadában, ahol soha nem történik semmi szörnyűség. Grant Mazzy (Stephen McHattie), az egykor nagymenő rádiós műsorvezető is csak eltűnt macskákról vagy az Arábiai Lawrence helyiek által előadott musical változatáról tud beszámolni a helyi adó reggeli adásában. Aztán hirtelen minden megváltozik. Az addig nyugodt, békés emberek egyszerre csak megőrülnek, vadul támadnak egymásra, miközben értelmetlen mondatokat kiabálnak. A katonaság lezárja a várost, a világ döbbenten figyeli az eseményeket, miközben Grant Mazzy és munkatársai a rádióstúdióban rekednek, a megőrült emberekkel körülvéve, hogy egyenes adásban tudósítsanak a világvégéről...
Bruce McDonald egy helyszínen játszódó, kevés szereplőt mozgató filmje feszültségben Orson Welles legendás, 1938-ban adásba került rádiójátékát idézi, amelyet rengeteg hallgató valós eseménynek hitt, és halálra rémült...


Néhanapján jó érzés olyan filmeket is látni, amelyek bebizonyítják, hogy nem kell nagy látvány, meg őrült nagy büdzsé ahhoz, hogy teljesen lekössék az embert másfél órácskára. Elég egy jól megírt pszichothriller, két jó főszereplő figura, egyetlen olyan helyszín ami különbözik az eddiglátottaktól - éppen ezért volt zseniális a Hulla-ház is, mégha ezen túl elég gagyi is lett-, és máris készen van az a film, ami képes újra és újra lenyűgözni a nézőt. Van valami egyszerű természetesség abban, hogy az egész film egyetlen helyszínen játszódik és hogy nem vonultat fel harmincmilliárd zombit, akik csak totyognak a vérben. A Pontypool megmutatta, hogy ezt a műfajt másképp is lehet csinálni. És igen, sokkal hatásosabb is. Nálam ezzel, hogy visszanyúlt a műfaj gyökereihez és harmategyszerű eszközökkel próbált küzdeni a figyelmemért sikerült teljesen megvennie magának.

Erre szokták azt mondani, hogy az alacsony költségvetés szépségei. Már a helyszín is különleges, hiszen egy zombis filmnél az ember a legkevésbé várná, hogy egyetlen helyszínen játszódjon minden és ne legyen legalább egy olyan hős, aki megpróbálja kinyírni a dögöket. Namármost itt még a komplett hozzáállás is kicsit másmilyen volt az alkotók részéről is. Azt nem fejtegetem, hogy egy rádióállomáson a világ egyik kétségtelenül legkirályabb vj-nek személyiségére építkezett az egész sztori. Ez rendben is van. Na de az, hogy zombis filmben igazi zombikat mégcsak ne is láss... Az már egy kicsit meredek. Bár konkrétan egyszer sem mondták ki, hogy azok, sokkal inkább tudományos magyarázatot adtak a felmerülő "változásokra". És itt jön be a képbe az egyén ízlésének kérdése. Vagy bejön az amikor csak sejtetnek - a műfaj követelményei szerint ettől válik hatásossá a darab-, vagy egyáltalán nem a te világod. Én annyiból szerencsésnek érzem magam, hogy a vj figurája elszórakoztatott és nekem bejött ez a régimódi történetmesélés. Valahogy így kell csinálni, ha az embernek nincs pénze, de filmezni szeretne.

Azt hiszem a szinkronrendező a Balog Mix-nél nagyon könnyű helyzetben volt. A viccet félretéve elsőosztályú munkát végzett. Rosta Sándor és Bertalan Ági kettőse végig vitték a hangjukon az egészet, lekötötték, és Rosta félelmetesen jó rádiós lenne, ha rádiózna. Mivel a film nagyjából az ő párosukra épít ezért a többieket most szándékosan nem is ragadnám ki.

A film folyamatosan menetel a sejtetés eszközeivel - amivel egyébként a mai világban még az ezt a szakmát tanulók sem próbálkoznak- egészen a csúcspontjáig, majd akkor és ott felrobban és indul a lejtmenet. Idióta gagyi megmagyarázása egy vírusnak, majd jön a Legenda vagyok-szintű befejezés, ami után a néző szájíze kicsit elbizonytalanodik, hogy akkor ez most jó is volt nekem? Én arra jutottam néhány órányi emésztés után, hogy teljesen korrekt a film, nyílván nem veri a tökéletes szintjének nyomát még péklapáttal sem, de azért amilyen elemekre épít fel mindenképpen pozitív összképet hagyott bennem. Jó film, jó szinkronnal. Friss szájíz marad utána. 70%

Magyarhangok
: Rosta Sándor, Bertalan Ágnes
További magyarhangok: Csondor Kata, Faragó András, Kapácsy Miklós
Msz: Hanák János
Sz.R.: Tabák Kata
Cinetel-BalogMix


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék