Hangsegítséggel szolgálók - beszélgetés Ujréti Lászlóval

1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd egy évig a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1967 óta a József Attila Színház tagja, 2008-tól örökös tag.

Terence Hill leggyakoribb szinkronhangja.

Ujréti László Színművész Szentesen született 1942. augusztus 17-én.

 

- Kérem, egy pár szóval meséljen mindennapjairól olvasóinknak!

 

- Egy átlagos család vagyunk, két gyermekünk van, egy fiú, egy lány, mindketten a filmes szakmában dolgoznak, és van két unokánk.

A feleségem Sostarics Ágnes szinkronrendező. Érdeklődési körünk hasonló színház, mozi, olvasás, utazgatások, de ma már ez egyre kevesebb, amelyben most már a kényelmi szempontok is bele játszanak.

 Mivel több, mint negyven éve a József Attila Színház tagja vagyok, és sokat játszottam, és játszom mai napig a színházban, a hétvégék is általában foglaltak. De napközben, mivel kertes házban lakunk, van mit csinálnom a kertben, a ház körül, unokáimmal is sok a program, vagy ha nincs, ők csinálnak nekem.

 

- Mivel tölti szívesen szabadidejét?

 

-  A szabad idő eltöltése, az nálam főleg az olvasást jelenti. Egy csomó olyan könyvem van, amit régen megvettem, hogy majd ha már nem dolgozom, akkor csak olvasni fogok. Hát dolgozni még dolgozom, könyvem pedig sok van, úgy hogy kicsit le vagyok maradva.

 

- Mióta foglalkozik szinkronizálással?

 

- Annak már majdnem ötven éve, hogy először kihívtak, az akkor még egyetlen szinkron stúdióba, a Pannónia Filmhez.

 

- Legtöbbször Terence Hill magyarhangja. Hogyan esett éppen rá a választás?

 

- Ha jól emlékszem, a 80-as évek elején, Weszeli Ferenc, szinkronrendező osztotta rám először a Különben dühbe jövök című filmben az ő szerepét.

Akkor még nem voltak un. Casting-ok (szereplőválogatás – a szerző megjegyzése), mint ma, a rendező azt mondta, hogy az Ujréti és a Bujtor. És így lettünk mi a híres kettős magyar hangjai.

 

- Szinkronizál olyan filmeket is, ahol teljesen más stílusban kell játszania: Lovas a sötétben, A férfi, aki sasokkal álmodott. Közel áll Önhöz valamelyik film? Miért?

 

- Hogy más stílusban kell-e játszani?

 

Nem, nem hiszem. Mi gyorsan kiismertük mindkettőjük beszéd ritmusát, a film vágásának a tempóját, kedves egyéniségüket.

Az említett két film, az már nem az un. makaróni western kategória, de azt is jól, és nagyon hitelesen csinálta, szerettem azokat is.

 

- Előfordult, hogy látássérült, esetleg vak karakternek kölcsönözte a hangját?

 

- Vak, vagy látássérült szerepet nem szinkronizáltam, de színpadon egy burleszkben valamikor játszottam, amely igazán egy helyzetkomikumra épülő színdarab volt. Egy vak nagybácsit játszottam, a helyzetkomikum, amely néha fenyegetővé vált, abból adódott, hogy végig egy töltött puska volt a kezemben.

 

 

- Megtörtént már, hogy felismerték a hangja alapján?

 

- Igen, sokszor. A legérdekesebb: Odamentem egy pénztárablakhoz, nem tudom már mit kértem, amikor a hölgy felnézett rám és azt mondta:

 Beszéljen még, beszéljen.

 

- Miből adódik az a jelenség, hogy egyes filmeknél nem szinkronizálnak bizonyos rövid bejátszásokat? Az eredeti hangokat hallani, magyar felirattal. Mi ennek az oka?

 

- Azt hiszem, ez a hiba kategóriájába tartozik. Valami nincs lelkiismeretesen megcsinálva. Ilyennek nem szabad benne maradni egy adásra kész munkában.

 

- Mi az a szerepe, amire valamiért különösen szívesen emlékszik vissza?

 

- Terence Hill, Allan Delon, John Netels (Kisvárosi gyilkosságok), Michael Caine, Harvey Keitel, Jozef Abraham (Kórház a város szélén), hirtelen ezekre emlékszem.

 

- Melyek azok a szerepek, amiket nem kedvel?

 

- Olyan szerep, amit nem szeretek, olyan nincs, mert azt nem vállalom el, de ilyen eddig nem nagyon volt.

 

- A szinkronban milyen munkái vannak mostanában?

 

- Az a helyzet, hogy sokat játszom most színházban, tehát, nagyobb lélegzetvételű szerepet mostanában nem nagyon csináltam.

Inkább természettel foglalkozó filmek alámondását vállaltam, mert azok most jobban összeegyeztethetőek a színházi munkámmal.

 

Munkájához további sok sikert, jó egészséget kívánok olvasóink nevében is!

 

Árvay Mária