Joey-tól Dr. House-ig

Hangját sokan ismerik, és még többen szeretik. Több évtizede hallható a közszolgálati, kereskedelmi és egyéb csatornákon. Sokszáz órányi felhőtlen kacagás és vidámság párosul hozzá, de persze tud ő komoly is lenni. Hogy mennyire, az kiderül az alábbi beszélgetésből. Ráadásul még az asztalos szakmában is jól kiismeri magát. Hogy miért, azt elmondja ő maga. Holl Nándorral találkoztam.
Hirdetések

A beszélgetés egy szinkronstúdió folyosóján indul, ahol éppen egy munka után találkozunk. Nemsokkal előbb néztem meg a Férjek gyöngye egyik epizódját, amelyben ő a főhős, Doug magyarhangja, így rögtön megemlítem neki ezt a tényt.

– Van egy jó hírem a sorozattal kapcsolatban – vág a közepébe a művész. Hosszú évek után újra elkezdjük szinkronizálni a Magyarországon még nem vetített alkotásokat. Nagyon jó kis munka volt, hiszen rengeteg vidám jelenetet rögzítettünk.

– Akkori munkapartnered, Juhász Judit, ma már Ausztráliában él.

– Igen, ő ott tölti a boldog családanyák mindennapjait. Emlékszem, hogy sokszor nevettünk együtt. Nagyszerű partner volt nemcsak szakmailag, de emberileg is. Vidám hangulatban szinkronizáltunk. Ma még titok, hogy ki fogja ezután a „feleségemet” megszólaltatni.
Amíg beszélgetünk, folyamatosan egy kép lebeg a szemem előtt. Egy New york-i fickóé, aki tíz évig heti rendszerességgel volt vendég több millió ember lakásában.

– Forgács Péter mondta, hogy ő valószínűleg David Hasselhoff-fal fog a „sírba menni”, hiszen az amerikai teljesen hozzánőtt. Ugyanez a helyzet veled és Matt LeBlanc-kal, aki Joey-t alakította a Jóbarátok szériában.

– Így van, bár én egyáltalán nem bánom, hiszen a sorozatok történetében egy páratlanul sikeres munka részese lehettem, ha csak hazánkban is. Nemcsak a sztori és a karakterek voltak jók, de a magyar változatot készítő kollégákkal is öröm volt mindig együtt dolgozni.

– Joey-nak van egy mondata, amivel pillanatok alatt minden nőt le tud venni a lábáról. Hogy alakult ki a „Na, mi a helyzet?” című klasszikus végleges hangzása?

– Hamar „megvolt a figura”, és amikor a lányok lereagálták már tudtuk, hogy ez így jó lesz.

– Amikor elkezdtétek a szinkront még nem lehetett tudni, hogy ekkora siker lesz ez az egész világon.

– A Liget Stúdióban Mohácsi Emil szinkronrendező osztotta ki a hangokat. A rendező kikötése volt, hogy amikor dolgozunk, akkor mindannyian együtt legyünk a műteremben, és ne a ma is sokat használt B-sávos technikát használjuk. Ennek ugyan az az előnye, hogy egymástól függetlenül is tudnak szöveget felvenni, de soha nem olyan jó a végeredmény, mintha élőben tudunk egymás mondataira reagálni.
Így ugyan sokszor kellett várnunk a jelenésünkre, de szerintem az eredmény magáért beszél. Amikor sokat dolgozom, és nagyon fáradt vagyok időnként elő szoktam venni egy-egy Jóbarátok DVD-t és hosszú órákig tudok nevetni a poénokon.

– Ilyenkor az is eszedbe jut, hogyan készült annak a jelenetnek a szinkronja?

– Nem, mert képes vagyok percek alatt nézővé válni, és felszabadultan élvezni a szemem elé kerülő történetet. Nem nézek túl sűrűn tévét, hiszen egész nap valamelyik stúdióban vagyok.

– A pályád elején a szinkron mellett színházban is játszottál, sőt filmekben is kaptál szerepeket.

– Igen, én is átéltem a klasszikus pályakezdő színész helyzetét. Két esztendőn keresztül játszottam vidéki alkotóműhelyekben is. Sokat voltam a világot jelentő deszkákon. Sok jó szerepet kaptam, de így alakult az életem és ez így van jól.

– A szinkronnal hogyan kerültél kapcsolatba?

– Egy kollégám vitt fel először a Pannónia Szinkronstúdióba, amely akkor az egyetlen volt az országban. Kaptam egy egy-kétszavas apróságot, ami teljes katasztrófa volt, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült a helyén elmondani, amit kellett volna. Ezután évekig nem hívtak szinkronizálni a Pannónia Szinkronstúdióba.
Aztán egy napon megcsörrent a telefonom, és egy akkor nagyon ismert szakember hívott dolgozni. Kimentem, felmondtam a megadott szöveget, és azóta szinte ki sem léptem a szinkronstúdiók köréből. Közben a színházi munka is kezdett elfogyni. Sokáig dolgoztam az egykori Arany János színházban, majd az abból létrejött Újszínháznál. Ám amióta eljöttem onnan, nem nagyon álltam színpadon.

– Nem is hiányzik az igazi színészi alakítás?

– Azt hiszem, ha egy igazán komoly felkérést kapnék, elgondolkodnék a lehetőségen. Azonban túl vagyok a negyvenötödik születésnapomon, és ma már az egzisztencia biztosítása legalább olyan fontos a számomra. Életem párja, Riha Zsófia, aki egykor szintén szinkronizált, ma már messze van a szakmától. Mind a kettőnknek fontos a szakmája, de az is, hogy kis családunk boldog lehessen.

– Talán ezért volt érezhető a hangodon az öröm, amikor a River Cottage című történet alámondását készítetted.

– Nagyon élveztem azt a munkát. Én is szívesen állok a munkaasztal mögé, ha időm engedi. Nemrég egy új ágyra volt szükségünk. Nekiláttam, és elkészítettem a keretet, amelybe aztán csak egy kényelmes matracot kellett vennünk. A River Cottage-dzsal kapcsolatos szinkron azért volt nagyszerű, mert élveztem szinte minden percet az ott történt dolgokból. Átéreztem a nagyvárosból vidékre költözött szakács gyötrelmeit, és élvezettel figyeltem az általa elkészített finomságokat. A feleségem egyszer fel is vetette, hogy készítsünk mi is el egy ebédet az ott látott menü alapján.

– A sorozat folytatásában azonban egy másik kollégád kapta meg ezt a munkát.

– Később kiderült, hogy gyártásvezetői tévedés volt, amit azóta korrigáltak, és így a legújabb részeket már ismét én mondtam alá.

– Viszont új hangként „debütáltál” a Dr. House-ban a Foremant alakító Omar Epps partnereként.

– Igen, előtte nem nagyon láttam ezt a fiatal amerikai színészt. Érdekes ebben a munkában részt venni, bár úgy tudom, hogy mostantól kevesebbet fog szerepelni. Jó partnerekkel kerültem egy stúdióba, mert mind Zsigmond Tamara (Cameron), mind Fekete Zoltán (Chase) nagyszerű, tapasztalt színész, akivel könnyű együttdolgozni. Ám ugyanezt mondhatom el Selmeczi Rolandról is, aki sajnos már nem lehet közöttünk.

– Ahogy Szakácsi Sándor sem, aki az első House-hang volt.

– Nagyon sajnáltuk mindegyikük elvesztését. Bár Szakácsi külön dolgozott, így nem kerültünk vele egyszerre a mikrofon mögé.

– Úgy tudom, hogy – a rengeteg elfoglaltsága miatt – Kulka János is egyedül dolgozik, ő is B-sávra mondja fel a szövegeit.

– Igen, bár nekem volt szerencsém összekerülni vele, amikor egy alkalommal azt kérte, hogy hadd dolgozhasson párban valakivel. Éppen az én jeleneteim jöttek, így a gyártásvezető gyorsan összeengedett minket. Nagyon profi, maximalista kollégát ismertem meg benne, aki minden egyes tekercs elkészítésekor igyekezett a lehető legtöbbet kihozni magából.

– Ám egyes pletykák szerint Kulkának nyűg a sorozat szinkronizálása.

– Erről én nem hallottam semmit. Viszont amikor befejeződött a legutóbbi széria szinkronizálása, és tartottunk egy búcsúpartit, eljött ő is, és szívesen beszélt House-ról, és nekünk azt mondta, hogy örül, hogy ezt a figurát kell szinkronizálnia. Így gondolom a továbbiakban is ő marad Ház doktor magyarhangja.

– Úgy gondolod, hogy egy magyarhang összenőhet a külföldi párjával?

– Több ilyen példát is ismerünk, a leghíresebb talán a Láng József-Roger Moore páros. Nekem sem esik jól, ha a Joey-t megformáló színész más hangján szólal meg. Azonban hivatalosan tenni nem tudok ez ellen semmit, mert a döntés kizárólag a szinkronrendező kezében van. Ritkább esetben – promóciós céllal – a forgalmazó is választhat hangot, de ott a magyar színész reklámértéke is meghatározó.
Sokszor előfordul egy sorozatnál, hogy menetközben új stúdióba kerül, és ilyenkor nem mindig figyelnek arra, hogy ki volt az előző magyar változat. Ezúton is kérem a nézőket, hogyha olyan változással találkoznak a szinkronban, amely a számukra kellemetlen, akkor azt próbálják jelezni az adott tévétársaság felé. Valószínűleg a nézői „hatalom” lehet az egyetlen komoly akadályozó tényező a rossz irányban történő hangváltásokkal szemben.

Hirdetések

– A 2007-es esztendő egyik komoly témája volt a szakszervezet által szervezett sztrájk, amely a színészeknek fizetendő díjak emelését szerette volna elérni.

– Úgy gondolom, hogy ez a téma sokkal összetettebb, mint hogy ilyen formában próbáljon meg a szakma egy része nyomást gyakorolni a másik felére. Elsődlegesen a jogi környezet rendezése lenne a fontos, hiszen ma a szinkronizálás nem számít művészeti tevékenységnek, amely furcsa állapotnak számít. A zeneszerzőkkel ellentétben, akik minden alkalommal kapnak pénzt a számaik bemutatása után, mi nem kapunk semmilyen összegű átutalást, ha egy szinkronizált film ismétlésre kerül. Pedig egy színész által elkészült szinkron ugyanolyan művészeti alkotás lehet, mint egy festmény vagy egy zeneszám. Ez a probléma hosszú évtizedek óta fennáll, és a rendezése minél előbb fontos lenne. Persze bízom abban, hogy előbb-utóbb itt is feltűnik valamilyen megoldási javaslat.

746 thoughts on “Joey-tól Dr. House-ig

  1. Hey There. I found your blog the usage of msn. This is a very well written article. I?ll make sure to bookmark it and come back to read extra of your useful information. Thank you for the post. I will certainly return.

     
  2. I have observed that online diploma is getting well-liked because attaining your degree online has become a popular method for many people. Numerous people have definitely not had a possible opportunity to attend a conventional college or university but seek the increased earning possibilities and career advancement that a Bachelors Degree gives. Still other people might have a college degree in one discipline but would wish to pursue some thing they now possess an interest in.

     
  3. http://www.bestartdeals.com.au is Australia’s Trusted Online Canvas Prints Art Gallery. We offer 100 percent high quality budget wall art prints online since 2009. Get 30-70 percent OFF store wide sale, Prints starts $20, FREE Delivery Australia, NZ, USA. We do Worldwide Shipping across 50+ Countries.

     
  4. I have been surfing online more than three hours lately, yet I never found any fascinating article like yours. It’s pretty value enough for me. In my opinion, if all site owners and bloggers made good content as you did, the net shall be much more useful than ever before.

     
  5. After examine a number of of the weblog posts on your web site now, and I actually like your method of blogging. I bookmarked it to my bookmark web site listing and shall be checking back soon. Pls take a look at my site as well and let me know what you think.

     
  6. Hello! Someone in my Myspace group shared this website with us so I came to give it a look. I’m definitely enjoying the information. I’m bookmarking and will be tweeting this to my followers! Superb blog and amazing design and style.

     
  7. At this time it appears like Expression Engine is the best blogging platform available right now. (from what I’ve read) Is that what you are using on your blog?

     
  8. You actually make it seem really easy with your presentation however I in finding this topic to be really something that I believe I might never understand. It seems too complicated and very extensive for me. I am looking ahead for your subsequent publish, I?ll attempt to get the grasp of it!

     
  9. Have you ever considered about adding a little bit more than just your articles? I mean, what you say is valuable and everything. But just imagine if you added some great visuals or video clips to give your posts more, “pop”! Your content is excellent but with pics and videos, this website could definitely be one of the most beneficial in its field. Wonderful blog!

     
  10. http://www.spotnewstrend.com is a trusted latest USA News and global news provider. Spotnewstrend.com website provides latest insights to new trends and worldwide events. So keep visiting our website for USA News, World News, Financial News, Business News, Entertainment News, Celebrity News, Sport News, NBA News, NFL News, Health News, Nature News, Technology News, Travel News.

     
  11. I have been surfing online more than 3 hours these days, but I by no means discovered any fascinating article like yours. It is pretty price sufficient for me. In my view, if all site owners and bloggers made just right content material as you did, the web might be much more useful than ever before.

     
  12. Hi, i think that i saw you visited my weblog so i got here to go back the want?.I am trying to find things to improve my site!I guess its ok to use some of your ideas!!

     
  13. I love your blog.. very nice colors & theme. Did you design this website yourself or did you hire someone to do it for you? Plz answer back as I’m looking to create my own blog and would like to know where u got this from. thanks

     
  14. Pretty component of content. I simply stumbled upon your website and in accession capital to say that I acquire in fact enjoyed account your blog posts. Any way I’ll be subscribing in your augment or even I achievement you get entry to consistently rapidly.

     
  15. Hmm it appears like your website ate my first comment (it was extremely long) so I guess I’ll just sum it up what I had written and say, I’m thoroughly enjoying your blog. I as well am an aspiring blog blogger but I’m still new to the whole thing. Do you have any recommendations for rookie blog writers? I’d definitely appreciate it.

     
  16. I absolutely love your blog and find the majority of your post’s to be what precisely I’m looking for. Would you offer guest writers to write content for you? I wouldn’t mind publishing a post or elaborating on many of the subjects you write related to here. Again, awesome web log!

     
  17. Exceptional post but I was wondering if you could write a litte more on this topic? I’d be very grateful if you could elaborate a little bit more. Kudos!

     
  18. Сдайте все трудности процесса оштукатуривание стен профессионалам на mehanizirovannaya-shtukaturka-moscow.ru. Вы в хороших руках.

     
  19. Hi there! Do you know if they make any plugins to help with SEO? I’m trying to get my blog to rank for some targeted keywords but I’m not seeing very good results. If you know of any please share. Appreciate it!

     
  20. Good day very nice blog!! Guy .. Beautiful .. Superb .. I will bookmark your website and take the feeds also? I am satisfied to seek out so many useful information here in the post, we’d like develop more strategies in this regard, thank you for sharing. . . . . .

     
  21. Хотите получить идеально ровный пол без лишних затрат? Обратитесь к профессионалам на сайте styazhka-pola24.ru! Мы предоставляем услуги по стяжке пола м2 по доступной стоимости, а также устройству стяжки пола под ключ в Москве и области.

     
  22. Yesterday, while I was at work, my sister stole my iPad and tested to see if it can survive a 25 foot drop, just so she can be a youtube sensation. My iPad is now broken and she has 83 views. I know this is entirely off topic but I had to share it with someone!

     
  23. It’s really a nice and helpful piece of information. I’m satisfied that you simply shared this helpful info with us. Please stay us informed like this. Thanks for sharing.

     
  24. Thank you for any other informative blog. Where else may I am getting that kind of info written in such a perfect means? I have a venture that I am simply now running on, and I have been at the glance out for such information.

     
  25. Однофазный, электродинамический, сервоприводный стабилизатор напряжения Vega 100-15 / 70-20 1кВа обладает плавной регулировкой, высокой точностью, надежность, низким уровенем шума.

    стабилизаторы напряжения http://stabrov.ru.

     
  26. АБП-200T является источником переменного тока, напряжением 220 вольт класса online с внешней аккумуляторной батареей и предназначен для бесперебойного питания стабилизированным напряжением синусоидальной формы частотой 50Гц бытовых газовых котлов, циркуляционных насосов, систем аварийного отключения газа (САОГ), а также систем пожарной и охранной сигнализации и другого подобного оборудования в условиях несоответствия напряжения питающей сети требованиям ГОСТ 13109-97.

    стабилизаторы напряжения http://stabrov.ru.

     
  27. you are in reality a just right webmaster. The site loading speed is incredible. It kind of feels that you are doing any unique trick. In addition, The contents are masterpiece. you have performed a fantastic process in this topic!

     
  28. Hi, i think that i saw you visited my weblog so i came to return the favor.I am trying to find things to improve my site!I suppose its ok to use some of your ideas!!

     
  29. Онлайн казино отличный способ провести время, главное помните, что это развлечение, а не способ заработка.

     
  30. Онлайн казино радует своих посетителей более чем двумя тысячами увлекательных игр от ведущих разработчиков.

     
  31. Добро пожаловать на сайт онлайн казино, мы предлагаем уникальный опыт для любителей азартных игр.

     
  32. I am really loving the theme/design of your web site. Do you ever run into any internet browser compatibility problems? A small number of my blog audience have complained about my blog not operating correctly in Explorer but looks great in Chrome. Do you have any solutions to help fix this issue?

     
  33. It’s awesome to pay a visit this web site and reading the views of all friends regarding this post, while I am also keen of getting experience.

     
  34. When I originally commented I clicked the “Notify me when new comments are added” checkbox and now each time a comment is added I get four emails with the same comment. Is there any way you can remove me from that service? Appreciate it!

     
  35. For latest news you have to go to see internet and on world-wide-web I found this web site as a best website for latest updates.

     
  36. Hi, i think that i saw you visited my website so i got here to go back the favor?.I am trying to find things to improve my website!I guess its ok to use some of your ideas!!

     
  37. Hello! I know this is kind of off topic but I was wondering if you knew where I could get a captcha plugin for my comment form? I’m using the same blog platform as yours and I’m having difficulty finding one? Thanks a lot!

     
  38. of course like your website however you need to check the spelling on quite a few of your posts. Several of them are rife with spelling problems and I in finding it very bothersome to tell the truth on the other hand I will certainly come back again.

     
  39. Heya i’m for the primary time here. I came across this board and I find It truly useful & it helped me out a lot. I am hoping to offer something back and help others like you helped me.

     
  40. hey there and thank you for your information I’ve definitely picked up anything new from right here. I did however expertise a few technical issues using this site, since I experienced to reload the site many times previous to I could get it to load properly. I had been wondering if your hosting is OK? Not that I am complaining, but sluggish loading instances times will often affect your placement in google and can damage your quality score if advertising and marketing with Adwords. Anyway I’m adding this RSS to my e-mail and can look out for a lot more of your respective interesting content. Make sure you update this again soon.

     
  41. Awesome! Its actually awesome piece of writing, I have got much clear idea about from this post.

     
  42. What i do not realize is in fact how you’re now not really a lot more smartly-liked than you may be right now. You are so intelligent. You recognize therefore significantly in relation to this matter, produced me personally consider it from numerous various angles. Its like men and women aren’t interested unless it’s something to accomplish with Woman gaga! Your own stuffs great. Always deal with it up!

     
  43. You really make it seem so easy with your presentation but I find this topic to be really something which I think I would never understand. It seems too complicated and very broad for me. I am looking forward for your next post, I will try to get the hang of it!

     
  44. Every weekend i used to pay a visit this website, because i want enjoyment, as this this site conations actually good funny stuff too.

     
  45. It’s difficult to find well-informed people about this topic, but you sound like you know what you’re talking about! Thanks

     
  46. I’ve read several good stuff here. Definitely worth bookmarking for revisiting. I wonder how so much attempt you set to create such a great informative web site.

     
  47. I don’t know if it’s just me or if everyone else experiencing problems with your website. It appears as if some of the text on your posts are running off the screen. Can someone else please comment and let me know if this is happening to them too? This might be a problem with my browser because I’ve had this happen before. Kudos

     
  48. These are actually enormous ideas in regarding blogging. You have touched some pleasant factors here. Any way keep up wrinting.

     
  49. I got this website from my pal who informed me concerning this web site and now this time I am visiting this web site and reading very informative posts at this place.

     
  50. I was very happy to find this site. I want to to thank you for your time due to this wonderful read!! I definitely savored every little bit of it and I have you saved as a favorite to check out new stuff on your blog.

     
  51. My brother suggested I might like this website. He used to be totally right. This submit actually made my day. You cann’t believe just how much time I had spent for this information! Thank you!

     
  52. When I originally commented I seem to have clicked the -Notify me when new comments are added- checkbox and now every time a comment is added I recieve four emails with the same comment. Perhaps there is a means you can remove me from that service? Thanks a lot!

     

Comments are closed.

Next Post

Dányi Krisztián volt a vendégünk 2008. 12.10-én

csü dec 11 , 2008
<p> Az AXN csatorna - egyedülálló - sorozata </p>