“Sorok között, reggel felé
Hiányzó szavait meglelé,
De nem mehet be mégsem ő,
Mert énekelve ébredő
Kemény legények állják körbe ott
a mikrofontalapzatot.
E népet kell legyőznie.
S ezt most elbeszéljem-e?
Nem félsz-e kedves lelkű lény
Belépni stúdiónk szegletén?
Egy nő kever a pultnál, és
Kezében nincsen konyhakés.”
“Zizzen a papír, sziszeg a rendező,
Szökken a szőke nő, izzik a lég.
Szörny szalad át a szerepemen, így jó.
Száll a sok szám a képernyő tetején,
Egy-két szitokszót kerepel a szájam,
Borzad e szóra a szőrös szívű, s int,
Dülledt szemű rendezőm habzó szájjal várja,
Hogy mielőbb teremjek odakint.”
A művész csüng az ajkakon
Éjjel, nappal vagy hajnalon
Lesi az anyanyelv alanyát,
Míveli a beszéd humusztalaját.
Olykor makacs gazra bukkan,
Nyelve hegyén csúf szó buggyan,
De túljár ravasz eszén,
Megformálja annak rendjén.
Hörög, morog, nevet, sír,
Amennyit csak szusszal bír.
Művészi memóriával fülessel fülel,
Minden apró részletre ügyel.
Társa még a mikrofon,
Kinek nem jár pofon,
De rajta óvó esőkabát,
Ha a művész túlságosan elengedné magát.
Képes kockák, ízes tekercsek a vásznon
Forgatni kell, hogy látsszon
A finom keverés a time kódra,
Ínyenc recept szinkron-módra!
