google.com, pub-1125228124325636, DIRECT, f08c47fec0942fa0
 

Édes-keserű

Különös hétvége, különös érzelmek, különös szakma! Sajnos vagy szerencsére az egész olyan irreális, nem sok köze van a valósághoz. Csak a gyomorgörcsnek, ami végig kísért a vizsgadrukk miatt. Hiába magyarázgattam magamnak, hogy ezen már semmi, de semmi nem múlik. Bódulatban telt a vasárnap és ezen az sem változtatott, amikor Fortuna istenasszony végre kihúzta a nevem, és bemehettem a stúdióba dolgozni.

Talán mondanom sem kell, hogy mindez a nap második felében történt, erősen bent járva már a délutánban. A vizsgáztatás 10 órakor kezdődött. A stúdióban már jó volt. Csend, rend, fegyelem, nyugalom, s végre egyedül lehettem. Az sem zavart, hogy hárman instruáltak, és hogy mindhárman zavarba ejtően kedvesek voltak. Az egész napos stresszelés okozta zsibbadtságból valami jó kis cafatolós tekercs talán kizökkentett volna, de az a kellemes ágyjelenet ami ott fogadott semmiképp sem tartozott ebbe a kategóriába. A képen akció utáni meghitt beszélgetés, kellemes, lágy hangon.

Ebbe az utolsó alkalomba tökéletesen belezsúfolódott az egész kurzus esszenciája. Szombati szeánszainknak ugyanis leírhatatlan atmoszférája volt. Végy néhány idegen embert, zárd össze őket minden szombaton öt-hat, estenként még több órára. Fűszerezd meg egy, „ami a szívén az a száján” színész-rendezővel, akinek nemcsak a hangja, de az egója és a szíve is hatalmas. Végy hozzá pár végletekig lökött, nagypofájú, akarom mondani csípőből gyorstüzelő, „édi-bédi” hangmérnököt, akik pillanatok alatt „lekevernek”, ha nem vigyázol. Persze nélkülözhetetlen adalék anyag a lelkes segítőkész színész csapat is, akik az „Ühüm, igen jó lesz CSAK…” kezdetű mondat után végeláthatatlannak tűnő korrigálásunkba fognak.

Végül az egészet bolondíts meg egy csipetnyi iróniával, hogy olyan valamit szeretnénk csinálni, ami nincs. Ugyanis SZINKRONSZÍNÉSZ MINT OLYAN NEM LÉTEZIK!!!. A fizu sem túl sok, ami nem baj, mert úgy is lehetetlen bekerülni, s mindezen felül a munka olyan nehéz, hogy az agyad kisül a koncentrálástól.

Édes-keserű az egész szakma, s ilyen volt az a vasárnap is, amikor karácsonyt ünnepeltünk és néha picit vizsgázgattunk is összekötve a kellemeset a hasznossal. S az már csak pikáns ráadás volt az érzelmek kavalkádjában, hogy valószínűleg az utolsó alkalom volt, hogy így együtt lehetett ez a hajdan idegen emberekből mostanra összefőtt, közösséggé kovácsolódott csapat. Hála érte, s ezúton is köszönet „szekta” vezetőnknek Faragó József szinkronrendezőnek, aki a szombati szeánszok alkalmával, olykor igen különleges módszereivel (néha kissé monoton volt, máskor a majd a frászt kitört, de többet nem árulhatok el, különben nekem annyi) közösséget „farago”-tt belőlünk.

Annyi emberrel, s megannyi történettel találkozhattunk, hogy ez a 2,5 hónap minimum fél évnek tűnt. Volt sírás, nevetés, élesben és a filmvásznon. Masszázs tanfolyam kezdőknek, továbbképzés haladóknak, evés-ivás, ének, kiabálás, suttogás, nyelvöltés-nyújtogatás kizárólag beszédtechnikai célzattal és sok, őszinte ölelés. Megtanultuk elismerni a sikereinket, s mások sikereit.

A minap egy másik közösségben egy barátom eredményének örülve, lelkesen megtapsoltam őt. A megdöbbent emberek megrökönyödésénél csak az én meglepődésem volt nagyobb, mivel egyedül csak én tapsoltam. A hascsikarásból kikeveredve, napokkal a vizsga után végre kipihenve, büszke vagyok magamra. Büszke, és ez nagyon jó érzés!

Csí

Next Post

Évvégi filmdömping anyaszemmel

sze dec 22 , 2010
<p style="text-align: justify;">Nyakunkon a karácsony. A gyerekek visszaszámoltak a szünet kezdetéig, a felnőttek egyre idegesebben rohangásznak fel-alá, hogy beszerezzék az utrolsó ajándékokat. A háziasszonyok bőszen takarítanak, sütnek-főznek.</p>