Dobránszky Zoltán

Született: 1936. február 23-án

Meghalt: 2005. június 9-én.

Hirdetések

Munkácson született. 1960-tól 1966-ig a Miskolci Nemzeti Színház, 1966 és 1969 között a veszprémi Petőfi Színház, 1969-1972-ben a Vidám Színpad társulatának tagja volt. Színpadi főszerepei közé tartozik: Masham ( Egy pohár víz); Darvas Károly (Mákvirágok); Horance, az ügyvéd (Az ördög nem alszik).

Játszott többek között a Család ellen nincs orvosságban, Euripidész Andomakhéjában, a Kincskereső kisködmönben, az Ön is lehet gyilkos valamint a Pénz áll a házhoz című darabokban. Filmen nem sokat láthatta a közönség, televízióban egyrészt a Kabos-showban tűnt fel, másrészt az évtizeden átívelő teleregény, a Szomszédok egy kedves kis mellékszerepében, Madarasi úrként, ő volt az ábécé főnöke. Sokat hívták szinkronizálni kellemes hangja miatt.

Volt Jack Lemmon magyarhangja az Álnokok és elnökökben valamint a Tizenkét dühös emberben, szinkronizált rajzfilmfigurákat is, bolondozott Jim Carrey (Kerekes József) társaságában az Ace Ventura második részében, egy Jedinek kölcsönözte a hangját a Star Wars legújabb epizódjaiban.

Hirdetések

Sorozatbeli szinkronszerepek:

Az Onedin család: Sir. Gerald: Barrie Cookson
Twin Peaks: Pete Martell- Jack Nance
Happy Holiday: Giancarlo- Claudio Caramaschi
A vándor: Mathias- Otto Tausig
Egy kórház magánélete: Dr. Donald Westphall- Ed Flanders
Visszatérés az édenbe: Bill McMaster- Peter Gwynne
Spech tanár úr: Julius Hartlaub- Charles Brauer
A Faller család: Wilhelm Faller- Lukas Ammann
A fehér lovag: Rune Jansson- Anders Nyström
Fehér névjegykártya: Kazimierz, Hans Heinrich’s Secretary- Zygmunt Bielawski
Elképesztő övezet: C.D. LeBlanc- Barry Corbin
Cagney és Lacey: Paul La Guardia- Sidney Clute
Pacific Blue: Elvis Kryzcewski- David L. Lander
A haza: Wiegand- Johannes Lobewein
Marguerite Volant: Renaud Larochelle- Pierre Curzi
A hiúság vására: Mr Sedley- David Ross

One thought on “Dobránszky Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hangok és rajongók

sze nov 26 , 2008
Az ezredfordulón került bemutatásra – hosszas egyeztetések után – a McLeod lányai sorozat őse, egy egyrészes film. Posie-Graeme Evans ausztrál producer asszony ötlete szerint két lánytestvér, Claire és Tess McLeod, akiknek csak az apjuk a közös, hosszú évtizedek után találkoznak Drovers Run nevű farmjukon. Tess, aki kislánykora óta, az anyjával élte városi lány életét, nehezen illeszkedik be a vidéki életbe.