Előd Álmos

1989-ben hat évesen állt először mikrofon elé. Azóta felnőtt, apuka lett, de a benne lakozó „lázadó ifjú” úgy tűnik még sokáig élni fog. A sorozat egyetlen igazi ellenzékije, a főúri környezetbe bekerült szocialista gondolkodó sofőrként sok gondot okoz a ház urának.

Hirdetések

Tom Branson-Lady Sybil férje; volt sofőr (Allen Leech)

 

Ismét izgalmas karaktert kaptam, ennek örülök. Úgy érzem, hogy lakik benne lehetőség, barátkozom vele. Utánanéztem a neten, hogy felkészüljek az első felvételek előtt. Úgy érzem a története még alakulni fog. Ami megfogott ebben a sorozatban, az a zenéje volt. Nagyon jó, amikor otthon vagyok a gyerekkel, és beteszem a háttérben, tud rajta mosolyogni. De persze ő az AC/DC-t is szereti. A lényeg, hogy nagyon jól van megírva, ráadásul ma már ritka a kosztümös film

Az amerikai dömpinghez szokott szemünk ritka lát angol színészi iskolából kikerült művészeket. Megfordulnak itt-ott, de itt hatványozottan sok van. Nagyon szépek a kosztümök, jó a zene, ahogy látom a történelmi vonal is izgalmas, jól vannak keverve a szálak, lehet a karakterekért izgulni! Nem tudhatjuk, hogy kivel mi lesz velük.

Hirdetések

Tévét egyáltalán nem nézünk. Inkább moziba megyünk. Volt, hogy úgy mentünk el a párommal, hogy nézzük meg ezt a Beautiful Creators-t, mert szétpofáztam azt a filmet. Ezt meg egész egyszerűen azért nem fogom a tévében nézni, mert soha nem érek rá. Maximum éjszaka tudok filmet nézni.

A környezet nagyon bejött, de egyáltalán nem élnék ott szívesen. Én teljes mértékben ódzkodom a háborúzástól, és hát ebben az időben Magyarországon is bőven háborús időszak volt. Amúgy nem szeretem ezt a fajta társadalmi szétszakadást. Az már más kérdés, hogy ma is nagyjából ezt láthatjuk, hiszen vannak a gazdagok, és vannak a cselédjeik. Én korban kicsit hátrébb helyezném magam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Schnell Ádám megküzdött Dr. Pierce karakterével

sze júl 3 , 2013
<p style="text-align: justify;">Még a gyakorlott színészek is szembekerülnek olykor egy-egy igazán bonyolult főhőssel, akinek megszólaltatása nagy kihívást jelent. <strong><em>Schnell Ádám</em></strong> a Universal Channel Dr. Pierce-ével volt így. A művész már nem először adta hangját Eric McCormack-nek, de az Észlelés című sorozat professzora megnehezítette dolgát.</p>