– Szeretem a sorozatot, és benne Alex figuráját – mondja. Jó érzés egy olyan történet részese lenni, ahol igazi, hozzánk közel álló figurákat lehet szinkronizálni. Szimpatikus, ahogy a pasinak átalakult a jelleme, és a legutolsó részekre komoly felnőtté vált.
– Ebben persze része volt annak is, hogy elvesztette a nagy szerelmét.
– Igen, az egy megrázó epizód volt mindannyiunk életében. Ám azt is hallottam, hogy az Alexet játszó színész talán ezekért a részekért komoly színészi elismerésben részesült a hazájában. Ennek nagyon örülök, mert így talán nekem is részem volt abban, hogy ez az egész világon népszerű, és tényleg nagy igényességgel elkészített munkát itthon is népszerűsítsük.
Mivel győri származású vagyok, így tőlem sem áll távol a vidéki élet. Magam is szívesen résztvennék egy hasonló munkában, ha erre itthon lenne lehetőség.
A szabadidőmben most is szívesen járok le a telkemre, ahová, amikor lehet, a tizenhárom éves lányomat is magammal viszem. Ilyenkor nem csinálunk mást, mint élvezzük a természet ajándékait, a jó levegőt, a csendet és a nyugalmat.
– Rengeteg szinkron munka főszerepeként hallhattunk az elmúlt években. Volt-e olyan, amelyik valamiért mélyebb nyomott hagyott benned?
– Igen több is. Nagyon szerettem a Melrose Place-ban dolgozni. Nagy és nehéz munka volt a Stephen King Ragyogás című filmjéből készült minisorozat főszerepének leszinkronizálása. No, és persze nem feledkezhetem meg Rex felügyelő első gazdájáról sem, akinek a népszerűségem egyrészét is köszönhetem. Abban az időben, amikor nagyon sikeres volt a sorozat, egy barátommal vacsoráztunk valahol. Beszélgetünk, amikor egy férfi fordul felém, és közli, hogy mi már találkoztunk. Ránéztem, és bizonytalanul mondtam, hogy nem emlékszem rá. A férfi egy ideig töprengett, majd felvidámodva közölte, hogy én vagyok a Rex felügyelő. Erre mosolyogva csak annyit tudtam mondani, hogy Rex a négylábú főhős, én pedig a kétlábúnak vagyok a magyarhangja.
A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy az akkoriban született németjuhász kutyakölykeimből sikerült jónéhányat neki ajándékoznom, és még utána is tartottuk egy ideig a kapcsolatot.
– Jó vagy rossz szereplőt élvezetesebb színészként szinkronizálni?
– Szakmai szempontból a rossz figurája mindenképpen élvezetesebb, mert kevésbé egysíkú sokkal játékra ad lehetőséget. Bár nekem szerencsém volt, mivel lehetőségem volt egy filmben egyszerre mind a kettőt leforgatnom. Egy amerikai alkotásban Jack Wagner játszott egy ikerpárt, ahol az egyik jó a másik gonosz volt. Ráadásul ugye ezt közel azonos hangon kellett megoldani, így először felvettük a „jóként” elmondott szövegeimet, utána pedig egy kicsit ércesítve a hangszínemen felvettük a rossz mondatait.
– Sokat játszol színházban is. Milyen helyet foglal el nálad szinkron a színpadi munkák mellett?
– Fontosnak tartom, mivel rengeteget lehet tanulni a munkák alatt. Jelenleg a Budapesti Kamaraszínházban játszom több darabban is. A szinkronban sokat tanultam a színészi játék, a gesztus-szünet arányról, és ezeket többször sikerült a színházban is hasznosítanom. S, persze az sem mellékes, hogy a színházi szerepeim mellett a szinkronos munkák alapján is rengeteg pozitív visszajelzést kapok.
