– Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon jó gyerekkorom volt.
Nem csak jó volt, hanem különleges is, hiszen nem sok mindenki mondhatja el magáról, hogy már kicsi gyerekkora óta szinkronizál.
Mindennapjaimat most leginkább a kisfiam tölti ki, aki egy hatalmas kincs számunkra, jobb dolog nem is történhetett volna velem.
– Sportol valamit?
– Sajnos muszáj, ha az ember formában akarja tartani magát, de mindezt csak hobbi szinten űzöm.
– Szabadidejét mivel tölti?
– Kisfiammal próbálunk minél több mókában részt venni, most köré szervezzük az életünket.
– Ha 5 szóban kellene jellemeznie önmagát, mit mondana?
– Huuu ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Eléggé kritikus vagyok magammal szemben, néha már túlzottan is. Ebből adódóan lehetne az egyik, hogy maximalista. Sajnos türelmetlen is. Őszinte, amit sokan nem szeretnek bennem, mert ami a szívemen az a számon. Egyre inkább alkalmazkodó, ez biztos a felnőtté válás egyik jele. Életvidám.
– Olvastam, milyen fiatalon kezdett szinkronizálni. Hogyan került gyermekként kapcsolatba ezzel a gyönyörű hivatással?
– Édesanyám olvasta az újságban sok-sok évvel ezelőtt, hogy szinkronszínész-képző tanfolyam indul Andor Péter és Pécsi Ildikó vezetésével.
Elvitt minket a válogatásra, ahol beválasztottak minket a bátyámmal. Ha jól emlékszem 14-en jártunk egy csoportba, de azóta is csak mi ketten szinkronizálunk Leventével.
– Hogyan lehetett összeegyeztetni a gyermekkori szinkronizálást a tanulással?
– Szerencsére mindig mindkettőnknek sikerült olyan általános iskolát és középiskolát is találnunk, ahol támogatták a munkánkat. Minden tanár nagyon segítőkész volt. Sosem éltük meg teherként, hogy a tanulás mellett szinkronizálunk is, teljesen természetes volt és az egyik sosem ment a másik rovására. Nyilván ha rosszul teljesítettünk volna az iskolában, akkor nem kaptuk volna meg a kellő támogatást.
– Nehezebb volt gyermekként a feladat, mint most, felnőttként?
– Ezt nem tudom, én sosem éltem meg úgy, hogy ez egy nehéz munka lenne. Még mindig nagyon élvezek minden egyes filmet/rajzfilmet/sorozatot/bármit amit csinálhatok.
– Sorozatokat, filmeket, rajzfilmeket, vagy dokumentumfilmeket szinkronizál szívesebben?
– Nekem mindegy csak dolgozhassak, legyen igény a hangomra. Ez a legnagyobb elismerés, ha napról-napra kapok diszpókat. (szereplésre való behívás)
– Még most is megy „A farm, ahol élünk sorozat”. Kedves, gyermekkori emlék többünknek, nem hiába ismétlik. Mesélne egy kicsit nekünk Mary szerepének szinkronizálásáról?
– Huhh, nem is tudom ez hány éve volt már, de az biztos, hogy nagyon-nagyon régen.
Igazából csak arra emlékszem, hogy Szőnyi Julival mennyit kuncogtunk a forgatások alatt.
– Ilyen hosszú sorozat szinkronizálása után szövődnek barátságok?
– Az egész szinkron olyan, mint egy nagy család, hiszen mondhatni hogy a kollégák szeme előtt nőttünk fel. Úgy érzem, sok emberre számíthatok és rám is sokan számíthatnak.
– Ha kívánhatna magának valamit, mi lenne az?
– Amikor kicsi voltam, mindig azt gondoltam, hogy milyen butaság, de azóta már megértettem miért kívánják ezt sokan. Egészséget. Ha az van, minden van.
Na jó, meg egy kis alvást is. (mosolyog)
Árvay Mária
