– A mindennapjaim általában 2 fő dolog körül mozognak. Ez pedig nem más, mint a 2 gyerekem és természetesen a szinkron. Nincs könnyű dolgom, de a családom mindig a segítségemre siet, ha munkáról van szó. Ezért hálás is vagyok nekik. A párom, Előd Álmos szintén rengeteget dolgozik színházban és szinkronban egyaránt, de este mindig szánunk egymásra egy kis időt, ilyenkor beszéljük meg a napunkat és a velünk történteket. Azt hiszem nem is nagyon tudom milyen unatkozni, mert erre úgysincs időm.
– Szabadidejében mivel foglalkozik szívesen?
– Szabadidő? Hehe. Na ilyenkor a barátaimmal próbálok találkozni, vagy éppen hirtelen besűríteni mindent, lehetőleg egyszerre.
– Hogyan kezeli a stresszhelyzeteket?
– Attól függ, milyen az aktuális lelki állapotom. Alapjában azt hiszem, elég jól. A gyerekeim megtanítottak türelmesebbnek és nyugodtabbnak lenni. Úgy gondolom, nincs az a stresszhelyzet, amit ne lehetne intelligensen kezelni.
– Olvastam, már 9 éves kora óta szinkronizál. Hogyan került gyermekként kapcsolatba ezzel a gyönyörű hivatással?
– 6 éves koromtól a Lakner Bácsi gyerekszínházában játszottam, ahol az akkor már régóta szinkronizáló és híres Somlai Edina felfigyelt rám és megkérdezte tőlem, hogy nincs-e kedvem a szinkront kipróbálni. Azt sem tudtam ekkor, hogy mi a csuda ez. De persze kíváncsi voltam és úgy gondoltam, egy próbát megér. És valóban, megszerettem és
„ott ragadtam”.
– Hogyan lehetett összeegyeztetni a gyermekkori szinkronizálást a tanulással?
– Nehezen. Volt időszak, amikor magántanuló voltam, de végül én is úgy jártam ki az iskolákat, mint más normális gyerek. Emlékszem, főiskolás voltam, amikor szigorlatról rohantam szinkronizálni, aztán haza és tanulni a következő vizsgára. Ja, és emellett persze rengeteget jártam a barátaimmal szórakozni, úgyhogy az iskolás éveimre visszagondolva mindig jót mosolygok.
– Nehezebb volt gyermekként a feladat, mint most, felnőttként?
– Nem hinném, hogy gyerekként nehezebb dolgom lett volna. A munka ugyanúgy feladat mint gyerekkoromban, csak most már felnőtt szemszögből nézve.
– Sorozatokat, filmeket, rajzfilmeket, vagy dokumentumfilmeket szinkronizál szívesebben?
– Nem tudnék és nem is akarnék kiemelni egyet sem. Minden adott munkában van valami jó és szerethető. Ezek kategóriák, mindegyiket másért szeretjük.
– Jelenleg is megy a régen oly népszerű két sorozat „A Váratlan utazás” és
„A farm, ahol élünk”. Mesélne róluk egy kicsit részletesen?
– Mindkét produkció életem részévé vált. Valószínűleg azért is, mert hosszú éveken keresztül csináltam, másrészt együtt nőttem fel Sarah, illetve Laura szerepével.
– Nehéz volt Szőnyi Juli után átvenni Laura szinkronizálását?
– Nem okozott gondot. A magyar stáb úgy döntött, folytassam én, így is lett.
– Ilyen hosszú sorozatok szinkronizálása után szövődnek barátságok?
– Úgy gondolom, igen. De talán a legfontosabb, hogy jó munkakapcsolatok jöjjenek létre. Ilyen hosszú ideig tartó sorozatok úgyis közelebb hozzák az embereket, hiszen együtt dolgozunk.