– Éppen iskolából jövök – meséli, miközben hatalmas kézmozdulatokkal kommentálja az elhangzottakat. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a lányom hazahozott néhány prospektust és tájékoztatót arról, hogy melyik iskolákba lehet felvételizni. Aztán elkezdtünk beszélgetni, és egy idő után kedvet kaptam ahhoz, hogy én is beiratkozzam valahová. Meglepetésemre Veszprémből kaptam pozitív visszajelzést, így most néhány évtized után újra – mint színháztörténeti szakos – iskolai hallgatóként járhatok órákra.
Mikor megemlítem, hogy valahogy hasonlóan történt ez a sorozatban is, a művésznő elkezd nevetni.
– Szóval akkor ebben biztosan hasonlítunk egymásra – mondja.
– Emellett talált-e más motívumokat, amelyek szimpatikusak az Ön számára?
– Igen, én is szívesen élnék messze a város zajától, a mindennapi tolongástól. Mivel a munkám nem engedi meg, hogy messzire távolodjak a fővárostól, így az év nagyobbik részében itt élek. Ám a nyári időszakban, amikor az iskolaévnek vége van, leköltözöm a ráckevei nyaralómba – amelyik gyerek akar, velem jöhet – és onnan járok be dolgozni. Nagyon jól érzem magam a zöldben, közel a vízparthoz.
Én is szeretek főzőcskézni, a gyerekek mellett kell is a folyamatos utánpótlást biztosítani. Jó dolog, amikor a csemetékkel körülüljük az asztalt, és látom, hogy milyen nagy lelkesedéssel fogyasztják el a nagy munkával összehozott finomságokat – mosolyodik el.
No, és persze nem feledkezhetem el a három macskánkról és a két papagájunkról, amelyeket a gyerekek az utcáról hoztak fel. Nekem meg hamar megesik rajtuk a szívem, és nem tudom őket kidobni. Így állandó nyüzsgésben élünk az állatainkkal együtt.
– A sajátok mellett több „szinkron” gyermeke is van, közöttük Németh Bori is. Milyen velük együtt dolgozni?
– Ó, nagyon szeretem a „lányaimat”. Borival nemcsak családi, de baráti kapcsolatban is voltunk.
Alakítottunk barátnőket is, így rengeteg közös élményünk van. Ezeket persze rendszeresen meg is beszéljük egymással, ami nem minden szinkronrendezőnek okoz feltétlenül örömet.
– Színészként vállalna-e olyan feladatot, amely ilyen körülmények között játszódik?
– Szerintem igen, mert érdekes lehet a feladat, és amennyire látom, a stáb is jó hangulatban dolgozik. Persze az is fontos dolog, hogy a forgatókönyvírók munkájának köszönhetően jó karakterek bőrébe bújhatnak a szereplők.
– Amennyiben lehetősége nyílna rá, mit kérdezne a Meg-et, alakító Sonia Toddtól?
– Láttam már más filmben is szerepelni, és nagyon tetszik a játéka. Sajnos a magánéletéről nem sokat tudok, de arról hallottam, hogy ő is küzd a gyermeknevelés „nagy és nemes” feladatával. Mivel már régóta kedvelem őt, így arra gondoltam, hogy, mint két barátnő összeülnénk valahol és kicserélnénk a neveléssel kapcsolatos tapasztalatainkat.
