– Jó szerepnek tartom Nick figuráját, bár az igaz, hogy nem sok érzelmet mutat magából. A mondatai jól ülnek, és a karaktere is szimpatikus, így nem nehéz a szerepet megszólaltatnom. Igaz akadtak olyan jelenetek, mint a Tarantino rendezte epizódokban, amikor egy kicsit megtört ez a szikár burok, és felszínre kerültek az érzelmei. Általában is elmondható, ha jó a színész, akit a képernyőn látok, akkor könnyebb a munkám, mint egy kevésbé tehetséges kolléga megszólaltatásakor.
– Láttál-e egyben is részeket, vagy csak amit a műteremben felvettetek?
– Egy-két részt sikerült megnéznem, aminek örültem, mert így jobban nyomon tudtam követni a sztori alakulását.
– Hogy érezted magad a többi kollégával együtt?
– Jól, mert rutinosak mindannyian, és a rendező is tapasztaltnak számít a szinkronszakmában. Egy ilyen csapat tagjaként jó érzés dolgozni.
– A Helyszínelők-ön túl is sokat szinkronizálsz. Van-e olyan munka, amire szívesen emlékszel vissza?
– Hogyne, több is akad. Szívesen emlékszem a Pampák Királya, a Szerelem jogán, vagy a Nyikita című sorozatokra.
– A színház és a szinkron mennyire fér össze a szakmai munkádban?
– Mind a kettő fontos részét képezi az életemnek, mivel a művészi munkavégzés és az anyagi biztonság is fontos számomra. A színház elsősorban szerelem, öröm, és minden jó, ami egy színészt érheti. Sok darabban játszom kisebb-nagyobb szerepeket, és így szerencsére elég változatos a repertoárom.
A szinkronnal is hasonló a helyzet. Folyamatosan dolgozom stúdiókban hosszabb-rövidebb alakításokban. Néha igen élvezetes a munka – mint például a Helyszínelők esetében – de akad több eset is, amikor rutinból kell a feladatot megoldanunk.
– Sok „hangos” szereped van, amelyben igazi macsó fickókat, kemény, rendíthetetlen embereket szinkronizálsz. Van-e valamilyen hasonlóság a figurák, és közötted?
– Nem tudnám megmondani. Többen mondtak már hasonlóakat rám, de ez valószínűleg alkati kérdés is. Színész édesapám, Dózsa László is ugyanilyen karakter, így volt kitől örökölnöm a külső-belső tulajdonságaimat.
Itt egy pillanatra megáll, majd elmosolyodik.
– Ám azt kevés „macsó” mondhatja el magáról, hogy szívesen tölti az idejét a konyhában, egy kis főzőcskézéssel. Ráadásul a barátnőm szerint nem is vagyok túlságosan rossz szakács.
