– A Szörny Rt-ben egy egyszemű, nem túl szép, de nagyon bátor és kedves szörny hangját adja.
– Nagyon szerettem a kis figurát, mert a lelkével hamar belopta magát a szívembe.
– Milyen lelke lehet egy rajzfilmfigurának ?
– Természetesen olyan, amilyent én varázsolok neki. Ebben az esetben persze segítettek a forgalmazó cég, a Walt Disney képviselői is. Ők végig ott voltak a munkák alatt és minden egyes mondatot külön ellenőriztek. Ezáltal persze jóval tovább tartott a munka, mint egy átlagos filmnél, de én nem bántam, mert sikerült igazán minőségi munkát végeznünk. Büszkeséggel töltött el, hogy a film betétdalát, amely idén Oscar-díjas lett, többek között, én szólaltattam meg magyarul.
– Egyes vélemények szerint a szinkron csak akkor lesz igazán jó, hogyha a Szörny Rt.-hez hasonló, kiemelt munkáról van szó.
– Ezzel nem minden esetben értek egyet. Legtöbbször igyekszem minőségi munkát nyújtani. Fontos számomra, hogy az a film amelyet szinkronizálok, a lehetőségekhez képest a legjobb minőségben készüljön el. Éppen ezért már akkor szelektálok, amikor egy-egy gyártásvezető megkeres. Vállalom azt, hogy egy munkában nem veszek részt, akkor ha úgy érzem, abban a stúdióban nem folyik igazán profi munka.
– Úgy hallottam, hogy régen még a színművészeti főiskolán is tanították a szinkronizálást.
– A kiváló Vass János szinkronrendező oktatott minket. Először csak a tömegjelenetekre hívtak minket, később kisebb, egy-egy mondatos szerepeket kaptunk. Hónapoknak kellett eltelni addig, amíg abban a megtisztelésben részesültünk, hogy főszerepet bíztak ránk. A mai végzősöknek egyrészt oktatás sincs, másrészt idejük sincs arra, hogy megtanulják ezt a szakmát. Belökik őket a műterem ajtaján, kezükbe nyomják a szöveget és már beszélniük is kell. Akadnak olyanok, akiknek a tiszta beszéd, a helyes olvasás is gondot okoz. Ezért ma már mi „öregek” igyekszünk rajtuk segíteni. Bár ez nem csak a gyakorlattól függ. Dolgoztam, olyan többszörösen kitüntetett művésszel, aki színházban, filmen kiváló alakításokat nyújt, de a mikrofon előtt sehogyan sem tudott a rendező igényeinek megfelelően megszólalni.
– Fontos-e egy színésznek, hogy élő szereplőt, vagy rajzfilmfigurát kell megszólaltatni?
– Nem. Már évek óta magyarítom a Cobra 11 – Az autópályarendőrség című sorozat egyik főszereplőjét. Ő legalább olyan fontos pont a munkáim között, mint az egyszemű szörny.
– A krimisorozat főszereplője, rengeteg veszélyes mutatványt hajt végre. Embereket ment meg, szóval igazi mai hős, rajzfilmes „társa” szintén hősként fejezi be a filmet. Ám a színészek szerint egy gonosz figura sokkal jobb alakításra nyújt lehetőséget.
– Az én hangom és habitusom, nem a főgonoszt juttatja elsőször a szinkronrendezők eszébe. Bár az is igaz, hogy a Harry Potter első részében sikerült igazán rossznak lennem. Közelebb állnak hozzám a jó figurák. Én magam is szívesen vállalnék olyan szerepeket, mint a német krimi akció hősei.
– Ehhez képest ismét egy rajzfilmsorozat hősének magyar hangját adja.
– A Walt Disney mutatja be egy később induló csatornán, ahol kutyaként főhősködöm.
– Néhány színész hangja szinte összenőtt a külföldi sztár megjelenésével. A nézők nem, vagy csak nehezen tudják elképzelni az illetőt más hangon megszólalni.
– Már évek óta én vagyok a „tulajdonosa” Matthew Broderick-nek vagy Michael J. Fox-nak. Amennyiben mód van rá igyekszem az összes hazai megszólalásukhoz én szolgáltatni a hangjukat. Előfordult, hogy egy munkára nem engem hívtak, ilyenkor kicsit rosszul esett, hogy másra esett a választás.
– Hallani lehet pletykákat, hogy a műtermekben a színészek nem mindig tartják be a szabályokat, és időnként szeretik egymást ugratni.
– Sokszor előfordult már ilyen eset. Van amelyiknek én is tevékeny szemlélője voltam, más esetekről a kollégáktól hallottam. Egy ilyen eset még a régi Pannónia Szinkronstúdióban történt. Három színész arra gondolt megtréfálják negyedik társukat. Mielőtt behívták volna a műterembe, mind a hárman felvettek egy-egy sötét napszemüveget, és úgy nézték a sötét vásznat. Amikor belépett a műterembe a kolléga, neki is adtak egy napszemüveget. Az instrukció úgy szólt, hogy az új technikának köszönhetően ezentúl így kell szinkronizálni. A rendező „elindítatta” a tekercset, a kollégák pedig a sötét vászon előtt, napszemüvegben mondták a szövegüket. Az átvert színész hosszú percekig nem jött rá az átverésre, és igyekezett mindent megtenni, azért nehogy kiderüljön a technikai analfabétizmusa.
