Ehhez képest széles mosollyal köszönt egy nagy bevásárló központ bejáratánál. A téli hideg és havazás elől ide menekülünk be egy kicsit beszélgetni. Az első kávékortyok után megemlítem neki, hogy szerintem ő egy igazi kemény, belemenős csávó lehet, ám rögtön kiigazít.
– Nem vagyok én olyan a magánéletemben – mondja. Tisztes családapaként a négy gyermekem felnevelése az egyik legfontosabb dolog az életemben.
– De a Maffiózók Christophere, vagy a Ments meg Sean-ja is olyan fickó, aki gondolkodás nélkül veti bele magát a legrázósabb, legkeményebb helyzetekbe. A szinkronjaid szerves részévé váltak mind a két figurának, s talán ehhez nemcsak színészi tudás kell – fűzöm tovább a gondolatmenetet.
– Mind a két sorozatot jó volt szinkronizálni – kapok rögtön választ. Jó történetet, életszerű figurákat kaptunk. Olyan karaktereket, akikkel bárhol, bármikor személyesen is találkozhatunk az utcán. Szakmailag és emberileg is jó volt ezekben a sorozatokban dolgozni. Aprics László szinkronrendezőnek ráadásul személyesen is sokat köszönhetek.
Főiskolásként ő hívott először komolyabb szerepekre szinkronizálni. Türelmesen tanítgatta nekem a szakmát. A kezdetek óta figyeli a munkámat, és az óta is sokszor hív dolgozni.
– Minek köszönhető, hogy Aprics az egyik legjobb szinkronrendező ma az országban?
– Talán annak, hogy mindig magas szakmai színvonalon áll neki a munkának, és ha nem kényszerítik rá, akkor nem is enged az elképzeléseiből. Nagyon jó ízléssel osztja ki a szerepeket és még fordít energiát arra, hogy eljárjon színházakba újabb és újabb hangokat keresni. Persze ezzel nincs egyedül, a fiatalabb rendezők közül pl. Tabák Kata vagy Dobay Brigitta is sokat járnak színházba, és szívesen fedeznek fel újabb tehetségeket. Ez a mai rohanó világban igazán komoly áldozatot, odafigyelést igényel. A szinkronrendezői munka nagyon nagymértékben függ a jó szereposztástól.
– Egy színházban rendszeresen játszó színésznek, segít-e a színpadi gyakorlat a szinkronban minél jobb szerepeket eljátszani?
– Egy szinkron munka – legyen az bármilyen jó is – soha nem érhet fel egy színházi alakítással. A színpadon teljes testünkkel, személyiségünkkel játszunk, a teljes valónkkal kell hitelessé tennünk egy figurát. A szinkronban „csak“ a hangunkat adjuk egy szerephez, ráadásul nem hozhatunk létre önálló alakítást, hanem nagyjából azt kell követnünk, amit a képernyőn látunk. Ez nem igényel akkora színészi teljesítményt, de tehetség mindenképpen kell hozzá. Bárki nem állhat a mikrofon mögé.
– Ám én úgy gondolom, hogy az említett sorozatok mellett még bőven van olyan szinkronod, amire büszke lehetsz.
– Persze számomra is vannak olyan szinkron alakítások, amelyek után úgy éreztem, hogy na, ez jól sikerült! Ilyen volt a Maffiózók is, de emlékezetes maradt számomra a Halálsoron egyik elítéltje is. Sam Rockwell, akit többször is megszólaltattam azóta, játszott a filmben egy különlegesen őrült, tébolyodott, pedofil gyilkost, akit kivégzése előtt a halálsorra szállítottak. Emlékszem, hogy reggel nyolckor vettük fel a jeleneteimet, és Földi Tamás szinkronrendezőtől csak ott helyben értesültem a rám váró feladatról. Nyeltem egy nagyot, mert nem egyszerű, kora reggel, „éhgyomorra“ egy ilyen fajsúlyú szerepet beleordibálni a mikrofonba, de végül sikerült és nagyon sok elismerő visszajelzést kaptam. Sokat dícsértek még Johnny Depp magyarhangjáért a Félelem és reszketés Las Vegasban c. moziban.
– Nagyon karakteres a hangod. Előfordult, hogy megismertek az utcán?
– Persze, ami ugyan jó érzés, de a színész hiú, és többre értékeli, ha nem csak a hangjáért, hanem valamelyik színpadi, vagy filmbeli alakításáért állítják meg az utcán. Sajnos manapság kevés igazi színészi munkára van szükség a televíziókban, ahol országos ismertségre tehet szert egy fiatal színész. Be kell látnom, hogy a szinkron által több emberhez jut el a hangom egy nap alatt Mickey egérként, vagy Denis Finchként a Divatalnokból, mint ahány embernek játszom a színházban egy teljes évad alatt.
– A Katona József Színház tagjaként azonban a világ számos országában megismerhették az igazi színészi munkádat. Gondolom ez némileg „kárpótol”?
– Valóban nagyszerű érzés, amikor Franciaországban, a tengeren túl, vagy bárhol ahol járunk, emberek ezrei ünneplik állva az előadásainkat. Mindenhol magyarul játszunk, felirattal, így sokszor nem is értik a szavakat, de a történetet megismerik, és örömmel végig nézik. Sajnos itthon csak egy szűk réteg jár rendszeresen színházba, akik viszont képesek egy évben négymilliós nézőszámot produkálni. Tehát ugyanaz a kb. 100-200 ezer ember tölti meg az összes magyar nézőteret.
– A főiskola óta vagy tagja a színháznak. Soha nem éreztél vágyat arra, hogy más csapatban is kipróbáld magad?
– Miért mentem volna máshová, ha itt nagyszerű szerepeket játszhatok, egy kiváló szakmai színvonalon teljesítő társulatban, ráadásul még a világot is beutazhatom. Viszont a rendezés mindig is vonzott.
– A színházi vagy a filmes?
– Mindkettő. Fura, hogy ezt mondom, de rendezőként mindig jobban a helyemen éreztem magam, mint színészként. Évekig dolgoztam fiatalokkal egy budapesti bérház lakásában, ahol színpadi produkciókat hoztunk létre, amelyeket többnyire én rendeztem. Később résztvettem néhány kisfilm készítésében is, mint rendező-társ. Igazság szerint nagy álmom, hogy egyszer majd készítek egy nagyjátékfilmet. De még nem jött el az ideje. Komoly filmet rendezni olyan, mintha egy háromszáz fős nagyvállalatot igazgatnál, nagyon sokrétű, összetett feladat, ami rengeteg időt igényel. Nekem sorra születtek a gyermekeim és most nekik van rám szükségük. Egyszer Sylvester Stallone azt válaszolta,(nem ostoba ember), amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem akar rendezni: -Rendezzen az, akinek nincs családja. Mélyen igaza volt.
– Egyelőre csak színészként láthatunk, az első hazai „vállalható” krimi sorozatban, a Tűzvonalban, amelyben egy maffiózót játszol.
– Örömmel vállaltam el a szerepet, mert sok jó kollégával találkozhattam a forgatáson. Stohl Andrással nemcsak filmen, de a színpadon is sokat játszottunk együtt.
– Tudtad, hogy miről van szó, amikor igen-t mondtál?
– Nem, mert nem nagyon jut időm tévét nézni. Ismeretlen volt a feladat, de mivel jó volt a csapat így könnyen bele tudtam bújni a figurába.
– A Tűzvonalban mellett csak a két kereskedelmi tévé napi szappanoperája ad lehetőséget a hazai színészvilágnak rendszeresen kamera előtt szerepelni. Elvállalnál ezekben is felkérést?
– Nem hiszem, mivel ezek egy bizonyos licence alapján készülnek, így a benne szereplőknek nagyon kevés esély adatik meg az igazán jó alakításokra. Én nem szeretném magam csak azért alárendelni egy ilyen folyamatnak, hogy ezzel több pénzt kereshessek, vagy ismertségre tegyek szert. Úgy gondolom, hogy ezzel csökkenhet a színész szakmai értéke. Én ezt szeretném elkerülni. Éppen ezért sem vállaltam még eddig szerepet tévéreklámokban. Hangalámondást csináltam, de eddig még egyetlen termékhez sem adtam a nevem.

– Pedig ma már egyre több az olyan reklám, ahol a szereplő egy szituációt játszik el, amihez kapcsolódik a termék reklámja. Így sem érdekelne a lehetőség?
– Nem tudom, ennyire még nem mélyültem el a kérdésben, de nincs kizárva, hogy egyszer eljön egy ilyen felkérés elfogadásának is az ideje. Az biztos, hogy celeb-bé semmiképpen nem szeretnék válni.
– Gyermekeid mit szűrnek le abból, hogy apukájuk szinte minden este elmegy otthonról dolgozni?
– Nem nagyon örülnek, amikor játék közben egyszercsak felállok, hogy most mennem kell. Vagy a sok munka miatt haza sem tudok menni, és azt sem tudják, hol vagyok. A nagyobbak még csak most kezdik felfogni, hogy mi is a színész munkája. Egy ideig azt hitték, hogy gyorsétteremben dolgozom. Az egyik ilyen láncnak van rendszeresen egy akciója, ahol ismert emberek szolgálnak ki, és a befolyt összeget jótékony célra használják. Én is részt vettem néhány ilyen alkalmon, ahová elhívtam a családot és őket is én szolgáltam ki. Sokáig azt hitték, hogy egy gyorsétteremben vagyok eladó. Amikor nagyobbak lesznek, persze szeretném, ha megnéznének színházban is, és bízom abban, hogy büszkék lesznek majd az akkori alakításaimra. Néhány szinkronomat már hallották a Mickey egéren kívül is. Pl. a Teletubbies sorozatot, a 3D Pókembert, vagy az Első hó c. rajzfilmet, amiben egy ír kacsát szinkronizáltam. Nemrég került a mozikba a Cin-Cin Lovag, Tabák Kata rendezésében, amelyet valószínűleg együtt is meg fogunk majd nézni.
– A mostani beszélgetést is hosszan egyeztettük, mert nagyon elfoglalt vagy. Szabadidődben sikerül-e valahogy pihenned, feltöltődnöd?
– Nem sok üresjárat van az életemben. Amikor nem filmezek, szinkronizálok, próbálok vagy turnézom a színházzal, akkor a család tölti ki minden percemet. Sokat játszunk, kirándulunk, most éppen egy Lego építő versenyre készülünk.
– És, a tévézés mennyire fér bele az idődbe?
– A fentiek miatt nem nagyon. Láttam pár részt a Grace klinikából, amelyben a sármos McCsábítónak, Derek doktornak, (Patrick Dempsey) vagyok a magyarhangja, kíváncsi voltam a feleségem véleményére is, aki eredetileg gyermekorvos. Emellett a kicsiknek néha engedélyezünk egy-két rajzfilmet, a Barbie sorozatot a lányok miatt, vagy klasszikus DVD-ket, mint a Tüskevár, a Tenkes kapitánya, az Egri Csillagok vagy a Gojko Mitic féle Winnetou. Na jó, és persze a Csillagok háborúja. Ezeket én is szívesen megnézem velük. Ennyi tévé fér bele az életembe.
Wow that was odd. I just wrote an really long comment but after I clicked submit my comment didn’t show up. Grrrr… well I’m not writing all that over again. Regardless, just wanted to say wonderful blog!
Thanks for ones marvelous posting! I definitely enjoyed reading it, you may be a great author.I will always bookmark your blog and definitely will come back sometime soon. I want to encourage continue your great writing, have a nice afternoon!
No matter if some one searches for his required thing, so he/she needs to be available that in detail, thus that thing is maintained over here.
When someone writes an article he/she keeps the thought of a user in his/her mind that how a user can know it. Thus that’s why this piece of writing is amazing. Thanks!
Highly energetic article, I enjoyed that a lot. Will there be a part 2?
I enjoy, lead to I found exactly what I used to be taking a look for. You have ended my 4 day long hunt! God Bless you man. Have a nice day. Bye
I’ve been exploring for a little bit for any high-quality articles or blog posts in this kind of space . Exploring in Yahoo I eventually stumbled upon this web site. Reading this info So i’m satisfied to exhibit that I have a very just right uncanny feeling I came upon exactly what I needed. I such a lot definitely will make certain to don?t fail to remember this web site and give it a look on a constant basis.
I loved as much as you will receive carried out right here. The sketch is tasteful, your authored subject matter stylish. nonetheless, you command get bought an edginess over that you wish be delivering the following. unwell unquestionably come further formerly again since exactly the same nearly a lot often inside case you shield this increase.
Wonderful article! We will be linking to this great post on our site. Keep up the good writing.
Helpful info. Fortunate me I found your web site accidentally, and I am stunned why this coincidence did not came about in advance! I bookmarked it.
Hello! I could have sworn I’ve been to this website before but after going through a few of the posts I realized it’s new to me. Nonetheless, I’m definitely happy I discovered it and I’ll be bookmarking it and checking back frequently!
Hi there, I found your blog by the use of Google at the same time as searching for a comparable matter, your web site got here up, it appears good. I have bookmarked it in my google bookmarks.
Spot on with this write-up, I seriously feel this website needs far more attention. I’ll probably be back again to read more, thanks for the information!
I have been surfing online more than three hours these days, yet I never found any interesting article like yours. It’s pretty worth enough for me. In my opinion, if all webmasters and bloggers made just right content as you did, the internet will probably be much more useful than ever before.
It’s going to be end of mine day, except before end I am reading this enormous piece of writing to increase my experience.
Why viewers still use to read news papers when in this technological world everything is existing on net?
Heya! I know this is kind of off-topic but I had to ask. Does building a well-established blog like yours take a massive amount work? I’m completely new to operating a blog but I do write in my diary on a daily basis. I’d like to start a blog so I will be able to share my experience and views online. Please let me know if you have any suggestions or tips for new aspiring bloggers. Appreciate it!
always i used to read smaller articles or reviews which also clear their motive, and that is also happening with this piece of writing which I am reading at this place.
It is appropriate time to make a few plans for the longer term and it is time to be happy. I have read this post and if I may just I want to suggest you few fascinating things or advice. Perhaps you could write next articles relating to this article. I wish to read more things approximately it!
Pretty nice post. I just stumbled upon your blog and wanted to say that I have really enjoyed browsing your blog posts. In any case I’ll be subscribing to your feed and I hope you write again soon!
I truly love your site.. Excellent colors & theme. Did you create this site yourself? Please reply back as I’m hoping to create my own website and would like to learn where you got this from or what the theme is called. Many thanks!
Aw, this was an extremely nice post. Finding the time and actual effort to make a really good article but what can I say I put things off a lot and never seem to get anything done.
Hmm it appears like your site ate my first comment (it was extremely long) so I guess I’ll just sum it up what I submitted and say, I’m thoroughly enjoying your blog. I as well am an aspiring blog blogger but I’m still new to the whole thing. Do you have any points for beginner blog writers? I’d certainly appreciate it.
Great delivery. Solid arguments. Keep up the good work.
Good way of explaining, and nice article to take information concerning my presentation subject matter, which i am going to deliver in college.
Hello there, I do believe your website might be having internet browser compatibility issues. When I look at your site in Safari, it looks fine but when opening in Internet Explorer, it has some overlapping issues. I simply wanted to give you a quick heads up! Besides that, wonderful website!
Hey I know this is off topic but I was wondering if you knew of any widgets I could add to my blog that automatically tweet my newest twitter updates. I’ve been looking for a plug-in like this for quite some time and was hoping maybe you would have some experience with something like this. Please let me know if you run into anything. I truly enjoy reading your blog and I look forward to your new updates.
Hello there, simply was aware of your blog through Google, and found that it is really informative. I’m gonna watch out for brussels. I will appreciate when you continue this in future. Lots of folks can be benefited from your writing. Cheers!
I think the admin of this website is truly working hard for his web site, as here every stuff is quality based data.
Hi all, here every one is sharing such familiarity, so it’s nice to read this website, and I used to go to see this website every day.
Hiya! Quick question that’s entirely off topic. Do you know how to make your site mobile friendly? My website looks weird when viewing from my iphone4. I’m trying to find a theme or plugin that might be able to fix this problem. If you have any suggestions, please share. Thank you!
Nice post. I learn something new and challenging on sites I stumbleupon every day. It will always be interesting to read content from other writers and practice a little something from their sites.
Do you mind if I quote a couple of your posts as long as I provide credit and sources back to your weblog? My website is in the very same area of interest as yours and my visitors would genuinely benefit from a lot of the information you present here. Please let me know if this okay with you. Thank you!
I know this if off topic but I’m looking into starting my own blog and was wondering what all is required to get set up? I’m assuming having a blog like yours would cost a pretty penny? I’m not very internet savvy so I’m not 100% sure. Any recommendations or advice would be greatly appreciated. Kudos
Great post. I’m going through some of these issues as well..
My brother suggested I might like this blog. He was totally right. This post actually made my day. You cann’t imagine just how much time I had spent for this information! Thanks!
Hey very nice website!! Guy .. Beautiful .. Amazing .. I will bookmark your blog and take the feeds also? I am glad to find so many useful information here in the publish, we need develop more strategies in this regard, thank you for sharing. . . . . .
Thank you for sharing your info. I truly appreciate your efforts and I am waiting for your next post thank you once again.
What a data of un-ambiguity and preserveness of precious experience about unexpected feelings.
Way cool! Some very valid points! I appreciate you writing this article and also the rest of the site is extremely good.
When I originally commented I clicked the “Notify me when new comments are added” checkbox and now each time a comment is added I get four emails with the same comment. Is there any way you can remove me from that service? Thanks a lot!
Hi there friends, its great post concerning teachingand fully explained, keep it up all the time.