
– A tegnapi nem volt az igazi. Idén harmadszorra játszottam. Az első szörnyen, a második nagyon jól a legutóbbi pedig így sikerült… Mindig felfedezhető egyfajta periodicitás ebben: egy kevésbé sikeres estét egy jobb követ jó esetben.
1999-ben mutattuk be A vágy villamosát. Én több mint négy évig alakítottam Stanleyt, majd Kamarás Iván majdnem hatig. És most megint én vagyok. Közben apró változtatások történtek a szövegben és magában az előadásban is. Tegnap is például rendre elmondtam néhány olyan mondatot, amelyet már nem kellett volna. Különös időutazás újból felvenni az eldobott szálat. Öröm volt találkozni a készítőkkel, kellékesekkel, a büféslánnyal, akikkel annak idején nagyon jó viszonyban voltunk.
– A Nemzeti Színház és a Budapesti Kamaraszínház mérete és hangulata meglehetősen eltér egymástól. Melyiket érzed inkább sajátodénak?
– Amikor a Nemzeti Színházhoz szerződtem, azt nyilatkoztam, hogy olyan jó érzés lehetne, ha végre egy igazi nagy tér lenne a fejem felett. Ma már visszavágyom a stúdiószínházba. Azt gondolom, az igazi lételemem mégiscsak a kisebb játéktér, ahol sokkal inkább érzékeli az ember saját kiterjedését és a nézőket. De lehet, hogy mindez csak a Nemzeti lehetetlenségéből adódik, beleértve a vizualitást is. A nagyszínpad furcsa, hamis perspektívával bír, mert a színpadon állva a páholysor viszonylag közelinek tűnik, a páholyból viszont a színpad iszonyú távolinak. De a komolyabb gond az akusztikával van.
Mindig az az érzésem, hogy egy akkora színházat, mint a Tivoli, és a Kamara két még kisebb stúdióját, jobban meg tudom tölteni. A nagyszínpad plusz energiákat von el a színésztől.
– Igaz a hír, miszerint A Mester és Margaritát leveszi műsoráról a Nemzeti Színház?
– Engem is meglepett, de igen. Nagyjából az évad végén lett volna a századik előadás, így azt gondoltam, hogy végig műsoron lesz. December 3-án játsszuk utoljára. A szervezők szerint már nem olyan könnyű nézőket toborozni rá. Mi mindezt kevésbé vettük észre, mert tavaly is zömével teltházaknak adtuk elő. Persze azzal nem vagyunk tisztában, hogy milyen energiák megmozgatásával csábították be azokat a nézőket.
– A Mester és Margarita általában erősen megosztja az olvasókat: valaki vagy nagyon szereti vagy nagyon nem. Benned milyen nyomot hagyott Bulgakov műve?
– Én kifejezetten kedveltem már előszöri olvasásra is. Mindenképpen egy megfejteni való, sokrétű regény. Magát a szerepet is nagyon szeretem, mert tőlem egyáltalán nem áll távol ez a világból menekülni vágyás, amit végrehajt a Mester, amikor bevonul az elmegyógyintézetbe, ahol mindent elétesznek és lényegében semmivel sem kell törődnie.
– A közelmúltban készült filmes feldolgozás magyar változatában szintén te vagy Mester. Nehéz ilyenkor kizárni a színpadi tapasztalatokat?
– Abszolút tudtam függetleníteni, mert láttam a nagyszerű orosz kolléga, Alekszandr Galibin játékát és abban a pillanatban elfelejtettem, hogy én mit csinálok a színházban. Egyébként egy jó sorozatról van szó.
– A Budapesti Bábszínházban ismét látható az Odüsszeusz, melyben úgy mozog a „nagy utazó”, ahogy Te rángatod. Mitől jelent más kihívást számodra egy bábbal kifejezni magad?
– A nehézsége miatt speciális feladat. Prímér megközelítésben először meg kellett szoknom, hogy ne a partnereimre nézzek, hanem a bábokra. Az még inkább megnehezíti a játékot, hogy az Odüsszeusz nem egy dramatikus mű. Nem tudnám műfajilag besorolni; jó értelemben véve olyan, mint egy képeskönyv. Mindig felvillantja egy adott élethelyzet egy-egy kis stációját, amelyben vagy épp történik valami, amit meg lehet mutatni vagy nem. Igazán eljátszható rész számomra az utolsó két jelenetben van, amikor Odüsszeusz visszaérkezik.
Az előadás nagy előnye az a sodró lendület, amely végigkíséri, illetve a sokféle bábtechnika felvonultatása, amely hatással lehet a nézőre.
– Milyen korosztálynak ajánlanád az Odüsszeusz bábelőadását?
– Valló Péterrel az általános iskolás korosztályt céloztuk meg: tíztől tizenhat évesekig. Ez elég jelentős szórást jelent, mert pont ebben az életszakaszban változik a legtöbbet egy gyerek személyisége, gondolkodásmódja. Mielőtt elvittem az iskoláskorú gyerekeimet az előadásra, beszéltem róla velük, hogy mégis legyen valami fogódzójuk. De totálisan megértettek mindent a maguk módján és nagyon tetszett nekik. A gyerekek elképesztő asszociatívak és befogadóak; képesek arra, hogy sok mindent továbbgondoljanak a felnőtteknél.
– A Radnóti Színház Micimackójában te keltetted életre Fülest. Szerinted hálásabb a gyerekközönség?
– Egyik előadás sem olyan, mint a másik. A Micimackóval is nagyjából ezt az általános iskolás korosztályt szerettük volna megszólítani. De emlékszem néha öt-hat éves turnusok is megérkeztek, ami elég lidérces volt számomra. A Micimackóban az a nehézség, hogy nincs egy főhős, akinek szurkolni lehet, akivel tudunk menni, és épp ez a zseniális benne. A mű tökéletes leképezése a való életnek, ahol nem egy amerikai filmes értelemben vett történetről van szó.
Annak idején mondtam Márton Andrásnak, hogy egy elmegyógyintézetben kellene játszani, ahol Róbert Gida lenne az ápolónő, és a sok monomániás pedig az állatok, akik egy mikroklímában, a Százholdas pagonyban élnek.
– Tartuffe-ként egészen zseniálisan formálod meg ezt az alakoskodó szélhámost. Az alakításod visszhangja is kifejezetten pozitív. Mennyire tulajdonítasz jelentőséget a kritikáknak?
– A Tartuffe azért speciális, mert az első perctől kezdve szerettem. Az emberben mindig van egy bizonytalansági faktor, mielőtt a nézők elé kerül a darab; hogy jó-e az, amit csinál, mennyire lesz vevő a közönség rá. A Tartuffe esetében nagyjából nem érdekelt a kritika. Már magát a próbafolyamatot is szörnyen élveztem. Azért is jelent külön örömöt, mert kevésszer nyílik alkalmam vígjátékban játszani, ahol rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy veszik-e a poénokat, azokat a helyzetkomikumokat, amelyeket a figura hordoz magában. Robi is arra sarkallt, hogy bátran menjek bele minden szélsőségesebb színjátékba, ripacskodásba.
A Tartuffe már kotta számomra: pontosan tudom, hogy, amikor belecsúszok egy-egy jelenet kedvéért ebbe a groteszkebb játékba, melyek azok a pontok, amelyeket kötelező megfognom ahhoz, hogy ne menjek el az erdőbe. Folyamatosan működik bennem a kontroll, hogy mi az a határ, ameddig lehet és kötelező is elmenni.
– Ha te választhatnád meg a következő szerepedet, mi lenne az?
– Én igazából szeretem kapni a szerepeket.
Korábban azt mondtam, hogy a Lear királyt nagyon szívesen eljátszanám. Azóta benne voltam egy Lear-előadásban, illetve a főiskolán is dolgoztunk vele, így ma már tudom, hogy mi az, ami hiányzik belőlem, hogy jó Lear lehessek.
Viszont néhány éve, amikor Alföldi a Vihart rendezte a Vígszínházban, engem kért fel Prospero szerepére, de sajnos végül meghiúsult. Az érdekes kihívást jelentett volna számomra.
– A Főiskola elvégzése után voltak konkrét célkitűzéseid, hogy hova szeretnél eljutni? Ha igen, hol tartasz jelenleg bennük?
– Dolgozni szerettem volna – ami azt hiszem úgy nagyjából be is jött. Amikor kikerülsz a Főiskoláról, még világmegváltó terveid vannak, és úgy gondolod, hogy te vagy Latinovits Zoltán és Robert de Niro egy személyben. Aztán természetesen az évek folyamán kiderül, hogy ez mennyire nem így van.
Most épp ott tartok, hogy megint erőt gyűjtsek a színházhoz. Novemberben kezdek el próbálni egy új darabot, az Úri murit. Az utóbbi években a lazább időszakoknak rettenetesen tudok örülni. Néha túl soknak érzem azt, ami a színházban történik velem. Csak egy bizonyos számú előadást lehet teljesíteni és bizonyos számú szerepet magadban hurcolni. Jó, ha olykor fellép egy hiányérzet.
Nyáron dolgoztam egy skót-amerikai produkcióban. Az egyik angol színész arra panaszkodott, hogy előfordult, hogy kettő, sőt három bemutatója is volt egy évadban. Amikor elmondtam neki, hogy én hány darabban próbálok, gyakorlatilag ufónak nézett. Nem hitte el, mert szerinte lehetetlen így csinálni. És valahol azt hiszem, igaza van.
– Állandó rovatunkban azt szoktuk kérni, hogy az interjúalanyunk ajánljon valakit következőnek. A legtöbb kollégád téged mondott.
– Tényleg…?
– Jelenleg kilenc előadásban játszol. Egy ennyire gazdag színházi pálya mellett a szinkron csak nagyon kis szegmense az életednek. Mit jelent számodra ez a szakma?
– Egyre kevesebbet szinkronizálok. Hála az égnek sikerült elérnem azt, hogy, ha hívnak, akkor többségében színvonalas filmekre szoktak. De időhiány miatt sajnos egyet-egyet vissza kell mondanom.
Érdekes módon a főiskola után elég sokáig nem szinkronizáltam, és az akkor még létező szinkron órán sem tartoztam a kedvencek közé. Később Berzsenyi Zoltán barátom, aki a Radnóti Színház színésze volt, szinkronrendezésre adta a fejét. Ő kezdett el hívni engem. Ezt a szakmát tulajdonképpen vele együtt tanultam meg. A JAG az első nagy közös munkáink közé tartozott. Aztán Dezsőffy Rajz Katalin, Aprics László és Báthory Orsolya is megkerestek, akikhez azóta is mindig szívesen megyek. Fodor Tamással csináltuk a Rómeó vérzik című, hihetetlenül jó krimit. Nekem a szinkron – ugyanúgy, mint a színház – rendezőkhöz kötődik; akik megkínálnak szerepekkel, akiket néha el kell, hogy utasítsak… De ilyen szempontból a pályám nem tudatos. Számomra a szinkron inkább kiegészítő tevékenység.
– Mikor jó egy szinkron feladat?
– Ezt mindig az adott színész dönti el. Az az igazán jó, ha meglepetést tud okozni: a hirtelen szünettartásaival, ha olyan ritmusokat vesz fel, amelyeket nem könnyű követni. Akkor hálás egy feladat, ha melós.
– Keanu Reevest e tekintetben milyennek látod?
– Ő mindig más. A Mátrix első részében nagyon jó volt, a második, harmadik filmben viszont borzalmas, mert felvett egy modoros sémát, amelyet aztán nagyon könnyű volt lekövetni. Alapvetően mégis tehetséges színésznek tartom.
Őszintén szólva, jobban kedvelem az európai filmeket; nézni és csinálni is, mert frissebbek és nem a megszokott formákat követik. Imádom az angol filmeket példának okáért; egyik jobb, mint a másik – bár kevésben szinkronizáltam.
– Te kölcsönözted a hangodat a sokak által kedvelt Szívek szállodája mogorva kávézótulajdonosának. Mi a véleményed erről a különleges hangulatú alkotásról?
– Az első pillanattól kezdve szerettük. Egy remek csapattal dolgozhattam együtt és maga a sorozat is kitűnő, az alapján, amennyit láttam belőle. Önmagunk iránti különleges humorral bír. Még ha érződik is rajta, hogy mekkora ez a föld, mint a legtöbb amerikai film esetében, mégis nagyon emberi. Míg, ha megnézek egy angol produkciót, az jut eszembe, hogy nincs is olyan messze tőlem. De közben magára tud ismerni benne az ember. Luke karakterét pedig kifejezetten bírtam.
– A szökés című sorozatban sajnos át kellett venned Selmeczi Roland tragikus halála miatt Lincoln szinkronját. Megfordult a fejedben, hogy visszautasítod a felkérést?
– Először igen. Nem is szerettem csinálni. De nem jutott eszembe, hogy ne vállaljam. Abból a szinkronstúdióból kerestek meg, akikhez nagyon szívesen járok, és úgy gondoltam, hogy ha ők engem bíztak meg ezzel a feladattal, ami nekik épp úgy hálátlan, mint nekem – hiszen egyszer csak nem Roland áll mellettük, hanem én -, akkor nem mondhatok nemet. Egyszerűen nem tehetem meg a rendezővel, a szereplőkkel, a hangmérnökkel, hogy visszautasítom ezt a gesztust.
Hiszek abban, hogy egy bizonyos színvonal felett senki sem pótolható. Pontosan tudtam, hogy nem leszek olyan, mint ő, ahogyan Roland sem lett volna olyan, mint én.
– Korábban azt nyilatkoztad, hogy még nem talált meg az a filmes szerep, amelyet igazán magadénak érezhettél volna. Azóta változott a helyzet?
– Nem igazán. De így utólag visszagondolva két filmben nagyszerű volt részt venni; az egyik Szabó Ildikó Csajok című munkája. A másik Klöpfler Tibor rendezésében az El Nino, amely szerintem elég jól is sikerült.
– Távol állnak tőled az Állítsátok meg Terézanyut!-hoz hasonló közönségfilmek?
– Nekem semmilyen fenntartásom sincs velük kapcsolatban, mert nem azzal a céllal készültek, hogy sokan fogják megnézni. Sokkal inkább azzal, hogy elmondjunk egy kicsit populárisabb történetet, mint egy önmegvalósító művészfilm. De alapvetően a történetmesélésen van a hangsúly, amely kicsit jobban közelít az amerikai formához. Hála Istennek, én eddig még egyetlen olyan tipikusan a minél nagyobb pénzkaszálásra törekvő produkcióban sem voltam benne.
– Ha felkérnének, hogy szerepelj egy napi sorozatban, nemet mondanál?
– Jelenleg még mindig ott tartok, hogy nem mondanék igent. De fogalmam sincs, hogy miként döntenék, ha egyszer tényleg felkérnének.
-Ha időd engedi, mit olvasol szívesen?
– Nyár óta szinte csak Móriczot olvasok. Egyrészt az Úri muri miatt, másrészt rájöttem, hogy őrületes hiányaim vannak Móriczcal szemben, és elkezdett nagyon érdekelni. Levelezéseit, novelláit, az Életem regényét olvastam, az Úri murit természetesen másodszorra.
A nyaram ilyen szempontból tematikus olvasással telt.
– Kit fogsz alakítani az Úri muriban? Láthatunk még további új darabokban az évad végéig?
– Szakhmáry Zoltánt. Új bemutatóm nem lesz, viszont elkezdek próbálni tavasszal egy új Térey-darabot, amelyben Jeromost játszom. De ennek majd csak 2010 őszén kerül sor a premierjére.
– Számos szakmai díjjal büszkélkedhetsz a Jászai Mari-díjtól a POSZT Különdíjáig. Számít az elismerés?
– Jó érzés, de alapvetően nem szeretek díjat kapni. A díjat nem kapja az ember, hanem adják.
– Ki legyen a következő interjúalany?
– Schell Judit. Mostanában szinkronizáltunk együtt az HBO új sorozatában, a HUNG – Neki áll a zászlóban Aprics Lászlónál. Ki derült, hogy két év óta ez volt az első szinkronmunkája. Említette is, hogy most már elkezdett bölcsődébe járni a kisfia, így ismét szeretne szinkronokat vállalni.
Be Bo
получение медицинской справки
Hi there! This post couldn’t be written any better! Reading this post reminds me of my good old room mate! He always kept talking about this. I will forward this post to him. Pretty sure he will have a good read. Thank you for sharing!
Why viewers still use to read news papers when in this technological world all is available on net?
I’m not sure where you are getting your info, however good topic. I needs to spend a while learning more or understanding more. Thank you for wonderful information I used to be on the lookout for this information for my mission.
Thank you for some other fantastic article. Where else may anyone get that kind of information in such a perfect way of writing? I have a presentation next week, and I am at the look for such information.
Hi Dear, are you truly visiting this web site regularly, if so then you will absolutely get good knowledge.
Useful info. Fortunate me I found your web site by chance, and I am stunned why this coincidence did not happened in advance! I bookmarked it.
I’m now not positive where you are getting your info, however good topic. I needs to spend a while learning more or working out more. Thank you for magnificent information I used to be on the lookout for this information for my mission.
Im not that much of a online reader to be honest but your blogs really nice, keep it up! I’ll go ahead and bookmark your site to come back in the future. Cheers
Can I just say what a relief to discover somebody that really knows what they’re talking about on the web. You definitely understand how to bring an issue to light and make it important. More people ought to look at this and understand this side of the story. I can’t believe you aren’t more popular since you certainly have the gift.
Hmm it appears like your website ate my first comment (it was extremely long) so I guess I’ll just sum it up what I submitted and say, I’m thoroughly enjoying your blog. I as well am an aspiring blog blogger but I’m still new to the whole thing. Do you have any recommendations for beginner blog writers? I’d definitely appreciate it.
What’s Happening i’m new to this, I stumbled upon this I have found It positively helpful and it has helped me out loads. I hope to give a contribution & aid other users like its helped me. Good job.
Wow, that’s what I was seeking for, what a stuff! present here at this blog, thanks admin of this website.
Hi, i feel that i saw you visited my website so i got here to go back the want?.I am trying to in finding things to improve my website!I guess its ok to use some of your concepts!!
Wow that was strange. I just wrote an really long comment but after I clicked submit my comment didn’t show up. Grrrr… well I’m not writing all that over again. Anyway, just wanted to say fantastic blog!
Aw, this was a really nice post. Finding the time and actual effort to produce a good article but what can I say I procrastinate a lot and never seem to get anything done.
If you wish for to get much from this post then you have to apply such strategies to your won webpage.
I like the valuable information you provide in your articles. I will bookmark your weblog and check again here frequently. I am quite certain I will learn many new stuff right here! Good luck for the next!
Hi to all, how is all, I think every one is getting more from this web site, and your views are nice designed for new people.
Hey! This is my 1st comment here so I just wanted to give a quick shout out and tell you I truly enjoy reading through your blog posts. Can you suggest any other blogs/websites/forums that go over the same subjects? Appreciate it!
Oh my goodness! Amazing article dude! Thanks, However I am experiencing problems with your RSS. I don’t know why I am unable to subscribe to it. Is there anybody else getting identical RSS problems? Anyone who knows the solution will you kindly respond? Thanx!!
Hi! This is my 1st comment here so I just wanted to give a quick shout out and tell you I genuinely enjoy reading through your articles. Can you suggest any other blogs/websites/forums that go over the same subjects? Thanks!
Wonderful beat ! I wish to apprentice while you amend your web site, how can i subscribe for a blog site? The account aided me a acceptable deal. I had been tiny bit acquainted of this your broadcast provided bright clear concept
Amazing blog! Do you have any helpful hints for aspiring writers? I’m planning to start my own site soon but I’m a little lost on everything. Would you propose starting with a free platform like WordPress or go for a paid option? There are so many choices out there that I’m totally confused .. Any ideas? Kudos!
Magnificent web site. A lot of useful information here. I’m sending it to a few buddies ans also sharing in delicious. And naturally, thank you on your effort!
Hi there, all is going fine here and ofcourse every one is sharing information, that’s actually fine, keep up writing.
Hi there terrific blog! Does running a blog like this take a lot of work? I have very little expertise in computer programming but I was hoping to start my own blog soon. Anyway, if you have any recommendations or tips for new blog owners please share. I know this is off topic nevertheless I just had to ask. Thanks!
You should take part in a contest for one of the best sites on the internet. I will recommend this site!
It is not my first time to visit this website, i am visiting this site dailly and get good data from here daily.
Fine way of describing, and nice article to take information about my presentation subject matter, which i am going to convey in university.
Hey! I know this is kinda off topic however , I’d figured I’d ask. Would you be interested in exchanging links or maybe guest writing a blog article or vice-versa? My site goes over a lot of the same subjects as yours and I feel we could greatly benefit from each other. If you happen to be interested feel free to send me an e-mail. I look forward to hearing from you! Excellent blog by the way!
You really make it seem so easy with your presentation however I in finding this topic to be really something which I think I might never understand. It sort of feels too complicated and very extensive for me. I am looking forward on your next post, I will try to get the hang of it!
Hello there I am so thrilled I found your webpage, I really found you by error, while I was browsing on Askjeeve for something else, Nonetheless I am here now and would just like to say thank you for a incredible post and a all round enjoyable blog (I also love the theme/design), I don’t have time to browse it all at the minute but I have book-marked it and also included your RSS feeds, so when I have time I will be back to read a great deal more, Please do keep up the excellent job.
You’re so awesome! I don’t suppose I’ve read something like this before. So good to find someone with some unique thoughts on this topic. Really.. thank you for starting this up. This website is something that’s needed on the web, someone with some originality!
Simply want to say your article is as amazing. The clearness in your post is simply spectacular and i can assume you are an expert on this subject. Well with your permission allow me to grab your RSS feed to keep up to date with forthcoming post. Thanks a million and please keep up the rewarding work.
Heya i’m for the first time here. I came across this board and I find It truly useful & it helped me out a lot. I hope to give something back and help others like you helped me.
This design is wicked! You obviously know how to keep a reader entertained. Between your wit and your videos, I was almost moved to start my own blog (well, almost…HaHa!) Great job. I really enjoyed what you had to say, and more than that, how you presented it. Too cool!
Nice blog here! Also your website loads up fast! What host are you using? Can I get your affiliate link to your host? I wish my site loaded up as fast as yours lol
Hi there, I found your blog via Google even as searching for a comparable topic, your web site got here up, it looks good. I have bookmarked it in my google bookmarks.
Thanks for finally writing about > %blog_title% < Liked it!
I delight in, cause I found exactly what I used to be looking for. You have ended my 4 day long hunt! God Bless you man. Have a nice day. Bye
Hello there, simply was aware of your blog through Google, and found that it is really informative. I’m gonna watch out for brussels. I will appreciate for those who continue this in future. A lot of folks might be benefited from your writing. Cheers!