” A szinkroniparban közreműködő szinkrondolgozók, alkotók – kevés kivételtől eltekintve – vállalkozói jogviszonyban végzik a munkájukat. A vállalkozói jogviszony mindkét félre jelentősen kisebb terhet ró a foglalkoztatás közvetett és közvetlen költségeit tekintve, jóval nagyobb rugalmasságot, ugyanakkor sokkal alacsonyabb szociális biztonsági garanciát biztosít az érintetteknek.
A vállalkozói jogviszony lehetővé teszi, hogy a foglalkoztató minden esetben a ténylegesen elvégzett tevékenység után, a közös megállapodáson alapuló bért fizesse ki a vállalkozónak. Ez elsősorban a megrendelő számára előnyös, hiszen a tevékenység végzésével összefüggő kockázatokat (pl. jövőbeni megrendelések) teljes egészében áthárítja a beszállítóra, azaz a munkavállalóra. Ez segíti a stúdiókat abban, hogy úgy alkalmazkodhassanak a szinkronizálás iránti kereslet változékonyságához, hogy közben az ezzel kapcsolatos legfőbb kockázatokat a munkavállalókra hárítják.
A szinkrondolgozók körére egységesen igaz, hogy a munkaidő az elvégzendő munka mennyiségétől és határidejétől függően nagyon rugalmasan alakul. Gyakoriak a hosszú, rendszertelen munkanapok, az esetleges csúszások és pótfelvételek, miközben a munkatempót is folyamatosan növelni kell, mivel egyre kevesebb idő áll rendelkezésre a munkafolyamatok elvégzésére. A szinkrondolgozókkal készített interjúk alapján kijelenthetjük, hogy a pl. technikai fennakadások vagy egy munkatárs késése miatt előforduló csúszások komoly problémákat okoznak. Elég egy 10-15 perces csúszás az egyik stúdióban ahhoz, hogy megkavarja az adott stúdióba aznap később érkező szinkrondolgozó napi beosztását,
vagy veszélybe sodorja szinkronszínészek más szinkronstúdióba leegyeztetett munkáit, adott esetben akár egy másik stúdió napi gyártási menetrendjét is felborítva.”
