Aki igazi rajongó, hosszú hónapok óta tudja, hogy mi lett Charlie Harperrel. Volt, aki sajnálta, volt, aki nem, de a halála óta már a hazai Viasat3-ra is megérkezett az új pasi, aki Amerikában már a második évadban bolondozik együtt a többiekkel. Ashton Kutcher beszállásával sikeresen újult meg a Két pasi – meg egy kicsi, a Viasat3-on debütáló kilencedik évad szinkronizálása pedig október második felében kezdődött el az SDI Media stúdiójában. Mi is ott töltöttünk egy fél napot.

Elindult a Két pasi – meg egy kicsi újabb évadja itthon is, az első olyan, amelyikben már nincs Charlie Sheen. Ashton Kutcher beszállásával sikeresen újult meg a sorozat, a Viasat3-on debütáló kilencedik évad szinkronizálása pedig október második felében kezdődött el az SDI Media stúdiójában. Mi is ott jártunk egy napot.

Juhász AnnaJuhász Anna szinkronrendező pár oldal után beleszeretett a történetbe, és menten megrendelte a következő három kötetet is. Az Aryát alakító Pekár Adrienn ugyan csak 15 éves, de tévében követi a néhol brutális, erőszakos, néhol kifejezetten erotikus sztorit, a Robb Starknak magyar hangot adó Csőre Gábor pedig annak örül, hogy van benne kard, nyílvessző és csihi-puhi, mert gyerekkora óta szereti a lovagregényeket. Az [origo] megnézte, hogyan készül a Trónok harca szinkronja.

Most őszintén, ki ne ülne le egy olyan tévésorozat elé, amihez Martin Scorsese-nek köze van? Függetlenül attól, hogy milyen véleménnyel van a filmes munkáiról. Ugyanakkor pontosan ilyenkor értékelődik át csak igazán a televíziózás fogalma. Erről speciel pont a Törtetők jut eszembe, ahol Ari filmszínészekkel foglalkozik, és egyszer szívességet tesz egy barátjának, és elkezdenek nyitni a televízió felé. Régen ez mindig úgy volt, hogy a tévés írók és rendezők nyitottak a nagy vászon felé, ahol csak 90-120 percig kell fenntartani a néző figyelmét. Manapság viszont ez a trend pont fordítva működik, nyilván okkal.

Szeretet. Lelkesedés. Kitartás. Úgy érzem, ezek azok a szavak, amelyek legelőször eszembe jutnak, ha erre a szinkronra gondolok. Bevallom, nem mindennapi élmény volt rajongóként ott lenni. Mert ugye elsősorban ide csak úgy lehet menni. Én az ajtó fölé képzeltem egy olyan táblát, amin ez a felirat állt: „Ki itt belépsz, ajánlom, hogy rajongó légy, különben dühbe jövünk”. El sem akartam jönni a Balog Mixből, annyira belopta magát a szívembe az a hely. Ráadásul olyan jól éreztem magam, mint még szinkronon soha! Azt hiszem, ennél szebb karácsonyi ajándékról sem én, sem pedig Nyájas Olvasóim nem álmodozhatnak. De azért ott lenni mégiscsak jobb volt.

A Filmmúzeum szilveszterkor valódi gyöngyszemmel kedveskedik hűséges nézőinek. Ez a különleges csemege kimeríti a „muzeális” érték fogalmát, hiszen hozzánk ugyanabban az évben érkezett, mint maga a sorozat, amelynek egész estés verziója ez a darab. Bizony, már tíz éve látható Magyarországon Amerika egyik legbotrányosabb rajzfilmsorozata, és annak mozi változata. Gerappa!

Ott jártunkkor – a Masterfilm Kft. műtermében – két roppant izgalmas NCIS: LA résznek készült épp a szinkronja. Egy régi (számunkra) ismerős bukkan fel a múltból, hogy közösen megoldjon egy ügyet a főhőseinkkel. Lecsúsztunk a két főszereplőről (Kálid Artúr és Bor Zoltán), illetve a Hetty-nek hangját kölcsönző Halász Aránkáról. Viszont – amikor beléptünk – épp Csík Csaba Krisztián készült a mikrofon elé állni a már említett ismerős bőrébe.
The Pacific-A hős alakulatA háború soha nem volt vidám dolog – kezdhetnénk ezzel a közhellyel ezt az írást. Steven Spielberg és Tom Hanks azonban mindent megtett azért, hogy a háború utáni nemzedék lehető legtöbb tagja kapjon egy jó nagy adagot a képébe a második világháború borzalmaiból. Miután megmentették Ryan közlegényt, és az Elit alakulat életben maradt tagjai is hazatértek, a hollywoodi nagyágyúk egy újabb ponton léptek be a legutóbbi világégésbe.
Van egy sitcom a '90-es évekből, amelyet méltatlanul hanyagol mindenki, és amiről szinte senki sem beszél. Holott a Jóbarátok, a Frasier – A dumagép után, de még a Férjek gyöngye és Megőrülök érted előtt a legfontosabb volt abban az évtizedben. Nálunk persze csak nagyon kevesen ismerik, hiszen az RTL jól eldugott sávban vetítette. Mindezek ellenére óriási öröm, hogy a 8 évados sitcom végre teljes egészében magyarul is élvezhetővé válik!