Főoldal

















RomCom

(Crazy, Stupid, Love., 118', 2011)


Szeretem mikor minden klappol, mikor a gyártó stúdió és a szinkronstúdió is megkönnyíti a dolgom azzal, hogy olyan végterméket kínál, amin jól érzem magam, tudok azonosulni néhány karakterükkel, és hiába látom előre az összes létező csavart a történetben, a legváratlanabb helyről is képesek meglepni. Mindezt persze úgy, hogy az elejétől fogva végig röhögöm az egész mozit. A majd két órás játékidő pedig oly hirtelen reppen el, mint az ifjúságunk, és utána nem marad más, mint a szép emlékek és a kijelentések: Ezt még sokszor meg fogom nézni.


(Morning Glory, 105', 2011)


"Nem fakadok dalra!", csak leszögezném, hogy Az ördög Pradát visel óta nem élveztem ennyire "csajos" filmet. Mindezt két dolognak köszönheti. Az insider világán túl Rachel McAdams lopott pillanatainak, illetve a könnyed hangulatának, amit hihetetlen mennyiségű pörgéssel sikerült megtoldaniuk. Sőt, a romantikus szál senkit sem zavar, sőt hozzásimul a film sztorijához, miközben a mondanivalója kristálytisztán lejön: Néha elég, ha hiszünk valamiben. Nagyon. Hogy mi a film titka? Tartsatok velünk, mert megkeressük.


(Four Christmases, 87', 2008)
Nem is tudom mit vártam ettől a filmtől. Igazából szórakoztatott, de valahogy mégis az elvárásaimon -értsd. képzelgéseimen- alul teljesített. A szereposztása és a szinkronja remek volt, azzal nem is volt gondom, sőt a poénok is egész jól sültek el olykor-olykor, de valamiért mégis csalódást okozott karácsonykor. Talán mert ez egy olyan "ráébredős" romantikus film volt, hogy mit is várnak hőseink az élettől, vagyis hogy mit is akarnak tőle. Szóval tudjátok, az a tanulságos fajta.


Majdnem olyan, mint az élet. Egyszerű, és mégis bonyolult. De kedves és jó hangulatú, nem depressziós, plusz sztárszereposztás. 10/8

Oké, vannak jó filmek és rossz filmek. És vannak olyan romkomok, amelyek sok műfajt ölelnek fel és mégsem siklanak félre. Na ez pont ilyen. 10/8

Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék