Főoldal

















Szégyentelenek, de ők a legjobbak

Nagyon kevés igazán jól sikerült angol adaptáció létezik világszerte. Ezek közül én az amerikai Office-t tartom különösen kiemelkedőnek. A léc tehát magasan volt, hiszen műfajtól függetlenül, de ugyanolyan szintű tömény minőséget vártam el, mint az előbb említett szituációs komédia esetében. A Shameless a britteknél már túl van 9 évadon, és több, mint 100 epizódon. Így alapanyag bőven van a 2004-ben indult szériából, melynek amerikai verzióját a Showtime álmodta meg és tűzte műsorára 2011-ben, hogy napjaink legjobb, új kábeles sorozatával ismét a csúcsra kerüljön.




Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Szégyentelenek napjaink egyik legeslegjobb kábeles drámája. A Dexter már kissé megfáradt - bár minden évadában képes újítani-, más igazán jó, hosszú életű sorozat a dráma kategóriában pedig már nem igen létezik. De éppen ezért oly csodás a kábeles világ, hiszen itt az alkotóknak 12 részük van arra, hogy minőséggel szembesítsék a nézőket. És teszik is ezt durván 12 órán keresztül minden évadban.

A Szégyentelenek egy elcseszett, csóró családról szól. Adott egy hat gyerekes, részeges, leszázalékolt, dolgozni nem akaró apa, aki reggeltől estig a kocsmákban mulatja az időt és szórja a segély pénzét. Esténként néha a rendőrök haza viszik, vagy csak beesik az ajtón és a földön esik össze. A legidősebb gyereke, Fiona. 20 év körüli, ő tartja egyben a családot és intéz mindent, amit a szülőknek kellene. Elég elcseszett az élete, de a dögös szomszédnővel szeret eljárni bulizni. Így ismerkedik meg egy sráccal is, akinek van zséje, de veszélyes életet él, ami beindítja a mi kis Fionánkat, akire amúg rá is fér néha napján egy kiadós menet. Minden srácra jutott bőven idő az 55 percben, csak épp a félig fekete, félig fehér bébi sztorija nem igazán állt össze. Akad a családban olyan ütődött, aki jó tanuló, korrepetál is egy csajt, aki... természetben fizet, mindaddig míg az apja rajta nem kapja az asztal alatt egy földre hullott almának köszönhetően. Az ő szobájában lakik a meleg testvér, aki nos, mint említettem meleg. Aztán van itt még egy kislány is, és egy kissrác is. Utóbbiak még túl fiatalok a pilot szarságaihoz, így őket egyenlőre hanyagoljuk.

A diszfunkcionális család fejét William H. Macy, Oscar-jelölt és kétszeres Emmy-díjas színész alakítja. Bár a pilot még sokkal inkább a hanyagsága köré épül, és családjának bemutatására helyezi a főhangsúlyt, Macy alig szerepel 5 jelenetben, de még így is képes ellopni a showt. És ez nagy szó, mert az 55 percből legalább 50-ben Emmy Rossum alakít maradandót, villant cicit vagy popsit, mikor melyiket kívánja meg a helyzet - persze alakítása nem ezek miatt lesz maradandó.

Árvai Zsuzsa kapta a Masterfilmben a megtisztelő feladatot, hogy valami szinkronféleséget dobjon össze napjaink egyik legjobb drámasorozatához. És jelentem jól oldotta meg a feladatot. Harsányi Gábor egy kicsit talán túlzottan is adta magát a szerepre, de talán pontosan emiatt hozza olyan jól a szétcsúszott, alkesz figurát. Játéka sokat dobott -számomra- Macy amúgy is igen erős alakításán. Mellette Fiona Gallagher szerepében Emmy Rossumot Gubás Gabi hangosíthatja fel édes, szexi hangjával, amellyel egy törékeny, de mégis rendkívül erős és különleges nőt formál meg. Kettejüknek ha jól rémlik csupán egy közös jelenetük van, ahol mindketten beszélnek (a betépős, éjszaka hangosan zenét üvöltetős bulis), de kettősük olyan erős, hogy öröm hallgatni.

És bár ez egy szinkronkritikának indult, a többieket gyorsan letudom. Dányi Krisztián hozza a tolvaj Steve-et, akinek megvan a hangjában a szépfiús beütés, amelytől Fiona sem képes ellenállni neki. Aztán itt van a jó tanulónak tűnő srác, akinek Molnár Levi kölcsönzi hangját, a meleg srác szerepében ismét Penke Bence hallható, aztán van itt még pár mondatig Pekár Adrienn és Killin Bertalan is, mint a család legifjabb csemetéi. A szomszédoknak pedig Peller Anna kölcsönzi vadító hangját egy fekete testbe bújtatva és adott a bárpultos, vagány csákó, Dolmány Attila orgánumával.

A Szégyentelenek egy tömény drámasorozat, amely egy olyan életet mutat be, amelyet senki sem akar élni, de egy olyan családról szól, amely olyan összetartó, hogy bárki szívesen a részese lenne. Mély és depresszív hangulat jellemzi, de valahogy mégis ennek köszönhetően válik olyan bűnős élvezetté. Aki egyszer bepróbálja garantáltan a rabjává válik a Gallagher család történetének. Az ég világon semmi sem normális itt, de valahogy mégis minden összeáll valami különlegessé. Mert ezzel van dolgunk. A Szégytenelenek kétségkívül napjaink legjobb kábeles drámasorozata.



Hozzászólások:
Oldalanként
Gallagher 2015.05.29 14:08:20
Tessék szinkronizálni az 5. évadot is! Most!

Milo 2013.08.16 22:58:43
Es igen! Tokeletesen leirtad azt az erzest ,azt a hangulatot ,amit ez a sorozat kelt bennem. Szerintem az eddigi legjobb sorozat ,amit a 22 evem alatt lattam. Olyan eletszeru es realis ,amit rajtuk kivul senki nem merne bevallalni szerintem es pont ezzel arattak hatalmas sikert! Remelem meg sok sok evadot nezhetek vegig! :)

Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék