A McLeod lányaiban viszont a „főgonosz”, Harry Ryan szerepét kapta meg. A választás lehet, hogy nem véletlen, hiszen a szerepet játszó Marshall Napier-nek, néhány éve már adta a hangját, a Mentőalakulat című sorozatban. Az ottani figura árulkodó becenevet viselt: „Frog”-nak, azaz Békának hívták.
A találkozónkra egy hangulatos vendéglőben került sor. Kockás ingben ül le velem szemben, egy kicsit megidézve a sorozat hangulatát.
– Azért örülök a szerepnek, mert egy jó színészt szinkronizálhatok, egy jó történetben – mondja. A játéka annyira profi, hogy igazából a hangommal csak az ő mimikáját kell visszadnom, s plussz feladatra nincs szükségem.. A sorozatban egyébként az amerikai profizmus ausztrál változatát vélem felfedezni, ami az egész elkészítésére vonatkozik. Az életből vett karakterek, az igazi figurák, úgy gondolom, hogy komoly játékra adnak lehetőséget a résztvevőknek.
– Az egyik „legutálatosabb” szereplőként nem örvend nagy szeretetnek a sorozat nézői között.
– Ez érthető, hiszen a fickó nem sok örömet okozott a többi szereplőnek. Persze színészileg nem lehet rossz a feladat eljátszása. Az, hogy rendszeresen megbánt embereket valószínűleg egy régebben szerzett „lelki” sebzettségből adódhat, ám néha ezek a mozzanatok is segítenek egy-egy téves gondolat valóssággá válásában.
– Orosz Anna szólaltatja meg a feleségét, Sandrát.
– Nagyon jó a munkakapcsolatunk, hiszen nem most dolgozunk először együtt a szinkronstúdióban. Ugyanezt persze a többiekről is el tudom mondani.
– A fiait szinkronizáló két Péterrel dolgozott-e színházban?
– Sajnos nem, mert más irányúak az elfoglaltságaink. Itt viszont úgy gondolom, hogy nagyon jó hármast alakítunk.
– Akár elfogadná őket „igazi” fiainak is?
– Hát, persze – mondja nevetve. A jó kollégák mindig örömet hoznak az ember szakmai életébe. Amely nekem is mostanában változott, mivel több évnyi szabadúszás után leszerződtem a Vidám Színpadra, ahol folyamatosan játszom darabokban. Így egy kicsit biztonságosabbá vált az életem anyagi szempontból, illetve több időm jut a nekem kedves dolgok elvégzésére. Idén nyáron vettem részt egy nagyon komoly túrán, amely több héten keresztül tartott, és ezalatt számtalan külső és belső élmény ért, amelyet szeretnék írott formában megmutatni az érdeklődőknek.
A szinkronra visszatérve, úgy gondolom, hogy a jó munkához szükséges a megfelelő színészi alázat, amely azt jelenti, hogy nem próbálom meg a hangommal „lejátszani” a vászonról az eredeti szereplőt, hanem megpróbálok minél jobban hozzáidomulni. Akadnak persze olyan extrém példák is, mint a Flinstone-s család újra szinkronizálása, amelyben a nagy előd Csákányi László nyomdokaiban kellett Frédit megszólaltatnom. Ebben az esetben igyekeztem a hangomat hozzáalakítani, hogy ezáltal is tiszteleghessek azelőtt a nagyszerű munka előtt, amelyet ő végzett több évtizeddel ezelőtt.
