Főoldal

















20. rész A kapcsolatok versenye

Hart of Dixie 1x20.
 
Azon töprengek így pár perccel a rész vége előtt, hogy mi nem stimmelt vele. Aztán igazából csak azt tudom felhozni ennek az oldalnak a javára, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy Zoe szerette volna, és mivel érzelmileg alaposan sikerül azonosulni vele, így nagyjából ugyanazt érzem, mint ő. Igaz, esetemben a legkevésbé sem George a célpont. Viszont, amikor visszagondolok erre a részre, akkor Tom és Wanda kettőse jut az eszembe, akik minden egyes pillanatukban mosolyt csaltak az arcomra, illetve George és Lemon terápiáján az a sárga micsoda. A végét pedig csak egyszerűen nem merem leírni mégegyszer, noha FTW?




Újabb szelet Bluebell-ből. A városkát egy páros verseny ébreszti fel, ahová végül George és Lemon a pap ajánlására együtt neveznek be, amolyan utolsó esélyként. Zoe pedig társul Wade-hez, hogy bebizonyítsa és bevallja az érzéseit George-nak. Kicsit érdekes volt látni, ahogy két nő is azért küzd, hogy megszerezze egy pasit, és azt hiszem az nyert, aki jobban akarta. A többiek pedig megsérültek. Újabb jó pont az írói gárdának: az a füzetbe negatív tulajdonságok összeírásos dolog egyszerűen fenomenális volt. Főleg, ahogy kihangsúlyozták ennek a rossz dolognak a pozitív oldalát. Kíváncsi leszek, hogy akarnak-e kezdeni vele valamit. Viszont én kicsit csalódottan jöttem ki a versenyből, mert a George szál pontosan az elvárásaimnak megfelelően alakult, és igazából a Tomos szál is, csak épp én arra számítottam, hogy megnyerik a versenyt, elvégre nekik volt a legtöbb reális esélyük rá. Vagy valami ilyesmi.

20. rész A kapcsolatok versenye (The Race and The Relationship)
Írta: Alex Katsnelson
Rendezte: Ron Lagomarsino
 
Lemon nem adja fel és folytatja George visszaszerzését, amire épp kapóra jön a Bluebell-i verseny, de Zoe is ringbe száll George kegyeiért...

Zene
"Back To You" by Feathers & Dust
"Brighter One" by Marshall Hall
"Come Around Again" by Thomas McDermott
"Just One" by Blind Pilot
"Me and My Friend" by Michael Mazochi
"Play You Down" by Steve Moakler
"Poor Boy Got No Home" by Michael Mazochi
"Speak Now" by Taylor Swift
Amerikai bemutató. 2012. 04. 30.



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék