Első alkalommal indítottuk el a Hónap Hangja szavazásunkat. Hónapról-hónapra mindig más kategóriában jelöljük a legjobb színésznőket-színészeket. Februárban a „Legszőkébb” Női Hang legjobb tulajdonosát kerestük. Mezey Kitty, Németh Borbála, és Zsigmond Tamara egy-egy sorozatbeli alakítását tartottuk a legesélyesebbnek.
793 szavazatot kapott a Magyarszinkron.hu három jelöltje. Ebből 355 vokssal Zsigmond Tamara nyerte a februári megmérettetést. Tamara, a mára már klasszikusnak számító munkáért, a Rém rendes család Kelly Bundy-jának megszólaltatásáért kapta meg honlap és a látogatók legtöbb szavazatát.
Egy jelképes ajándékcsomag kíséretében leptem meg a művésznőt a hírrel.
– Meglep, és jólesik, hogy a nézőknek ennyire elnyerte a tetszését ez a szerepem – osztotta meg első gondolatait Tamara. Több mint tíz esztendeje csináltuk a sorozat szinkronját, de még a mai napig kapok olyan kéréseket, amelyek a Bundy-ék poénjaira vonatkoznak. Jó volt benne dolgozni, de azóta már több tízezer pernyi szinkronon túl vagyok.
– Amelyek között van a Dr. House, a McLeod lányai, a Painkiller Jane és még jó sok nagyszerű sorozat – vetem közbe.
– Igen, és különböző animékben is dolgozom, valamint hangalámondásokat és egyedi filmeket is készítek. Elég változatos, de sokszor arra sem emlékszem, hogy mikor melyik munkában vettem részt. Ez persze nem mindig jó, de annyira felgyorsult a munka, hogy alig van esély lassítani.
– De most hosszabb időre kivonul a magyar szinkronból, hiszen a legjobb szerepre, az anyaságra készül.
– Igen, de nem ismeretlen számomra, hiszen a fiam idén lesz 16 esztendős. A baba júniusban fog megszületni, és utána ameddig lehet, szeretnék főállású anyaként otthon maradni. Huszonhat éve szinkronizálok, így azt hiszem jól fog esni egy kis pihenés.
– De később ugye vissza fog térni a mikrofon mögé – reménykedem csendben.
– Persze, hiszen szeretem a szakmát, a szinkronizálást – nyugtat meg Tamara. Szerencsére a terhesség nem akadályoz a munkában, így folyamatosan tudok dolgozni. Ahol lehet, előre felveszünk jeleneteket azokban a sorozatokban, amelyekben állandó szereplő vagyok. Így remélhetőleg a nézők nem veszik majd észre a kihagyást. Bízom abban, hogy a visszatérésem nemcsak számomra, de a magyar szinkront szeretők számára is nagy örömet fog okozni.
My brother recommended I might like this web site. He was entirely right. This post truly made my day. You cann’t imagine just how much time I had spent for this info! Thanks!
What i do not realize is in fact how you are not actually much more well-appreciated than you might be right now. You are very intelligent. You recognize therefore considerably in relation to this matter, produced me for my part imagine it from so many varied angles. Its like women and men aren’t fascinated until it¦s something to accomplish with Girl gaga! Your own stuffs great. At all times deal with it up!
I have been absent for some time, but now I remember why I used to love this web site. Thanks, I’ll try and check back more frequently. How frequently you update your site?
I am extremely impressed together with your writing skills as well as with the layout in your blog. Is that this a paid subject or did you customize it yourself? Anyway keep up the nice high quality writing, it is uncommon to look a nice weblog like this one these days..
Enjoyed looking at this, very good stuff, regards.
I am curious to find out what blog platform you’re using? I’m having some small security issues with my latest site and I’d like to find something more risk-free. Do you have any solutions?
Thanks for helping out, excellent information.
Hello.This post was really remarkable, especially since I was looking for thoughts on this matter last Monday.
Great work! That is the type of information that are meant to be shared around the web. Shame on the seek engines for no longer positioning this publish higher! Come on over and talk over with my web site . Thanks =)