Hirdetések
Széles Tamás a Duna Televízió hangjaként nyert júniusban a „Legjobb Csatorna Hang” kategória versenyében. A művésznek élő adásban adtuk át az ajándékunkat, mivel a csatorna vezetése örömmel értesült arról, hogy az ő hangjuk lett a nyertes a Magyarszinkron.hu szavazásán. A műsor után váltottunk néhány szót a művésszel. Elmondta, hogy számára fontos a kultúra jelenléte, éppen ezért jelentkezett éppen a Duna tévébe hangnak. Magánéletében a vallás, az elmélyülés játszik kiemelten fontos szerepet, éppen ezért elsősorban a komolyabb szinkronszerepek állnak igazán közel hozzá. Jóleső érzéssel fogadta a szavazás eredményét. Megköszönte az ajándékunkat is, amellyel igyekeztünk kézzel foghatóan is megmutatni a honlap szavazóinak véleményét. Megerősítettük, hogy a munkájával nemcsak a nézőknek, de a televíziónak is sok kellemes és évezetes percet szerez.
Az ajándékokért köszönet a
-nak és a
-nek.

