Az öttusa hang

A Cobra 11-ben figyeltem fel a hangjára. Kemény volt, de nem macsó. Szárazon lökte a mondatokat, amelyek ott és akkor csattantak ahol, és amikor kellett. Fiatal német rendőrt szinkronizált, aki autópályákon át üldözte a rosszfiúkat a végső nagy autószerencsétlenségekig. Aztán a Gyilkos elmék-ben megint egy kemény, belemenős csávót szólaltatott meg. Hangja itt is szikáran, szinte már-már érzelemmentesen szólt. A borús, sokszor depressziós sorozat hangulatához persze jól illett ez a stílus. Aztán a Dokik című vígjátékban kiderült, hogy mást is tud.
Hirdetések

Az infantilis, néhol gyermeteg, de legfőképpen idétlen orvos tanonc, JD magyarhangjaként kedvére mókázhat, kacagtathat minden nézőt. Persze mindegyik sorozata sikeres kis hazánkban.

Zámbori Soma idén ünnepli a harmincadik születésnapját, és saját bevallása szerint egy picit érhetne még a sikerhez, és az igazán komoly színészi feladatokhoz.

– A beszélgetésünk előtt többször találkoztunk már, és soha nem tudtam száz százalékig eldönteni, hogy mikor beszélsz komolyan, és mikor rejtesz el egy poént valamelyik mondatodba. Rezzenéstelen arccal tudod a legvadabb dolgokat is a beszélgetőtársad elé vetni.

– Mr. Bean, Benny Hill és az ehhez hasonló komikus humorát szeretem. Szívemhez közel áll a Monthy Python sorozat vagy a Gyalog Galopp című film is. Amikor kiderült, hogy ez utóbbi színpadi változata bemutatásra kerül hazánkban rögtön jelentkeztem az ezzel kapcsolatos színészválogatásra. A Dokikban is igyekszem a poénokat úgy kiegészíteni, hogy az eredetinél is váratlanabbak, hatásosabbak legyenek.

Soma a "Dokik"-ban Zach Braff magyarhangja

– Tapasztalataid szerint a rendezők mennyire szeretik az ilyen irányú színészi szabadságot?

– Mauchner József, aki a Dokik magyar változatát rendezi, mindig elfogadja, ha a hazai jobban sikerül, mint az eredeti. Arra törekszik, hogy a végeredmény az eredetivel megegyező, vagy ha lehet, még jobb legyen. Önmagában csak a poénért persze nem változtatjuk meg a szöveget.

– A színpadi alakításaidban segít számodra a szinkronban töltött több ezer óra?

– A „Mauchner iskola” egyik szereplőjeként sokkal jobban figyelek a tiszta, érthető beszédre, a megfelelő hangsúlyozásra, a helyes artikulációra. De persze sokat köszönhetek – többek között – Tomasevics Zorkának is, aki a pályám elején már bevetett a szinkron sűrűjébe. Nemrég meglepve, de örömmel vettem a hírt, hogy a Bűvölet című sorozatban nyolc esztendő után tér vissza a figurám, amelyről mindenki azt hitte, hogy végleg befejezte a pályafutását. Mivel ez a feladat az elsők között volt, így szívesen állok vissza a sorozatba.

– Sok-sok tévés munka mellett egyre többet hallhatunk mozi szinkronokban is.

– Szerettem a Madagaszkárban megszólalni. Jó pofa volt a történet, a szöveg is igényesen készült el, és a stábbal is öröm volt együtt forgatni. Alex figurája hamar népszerűvé vált, amelynek köszönhetően a hangomat is többen felismerik az utcán.


– Ez milyen érzés a számodra?

– Mint minden színésznek nekem is fontos, hogy kapjak visszajelzést arról, hogy milyen volt az alakításom, legyen az színpad, film vagy szinkron. Örülök, ha felismernek, főleg ha ez valamilyen komolyabb, vagy igényes munkához kötődik.

– Van-e olyan szinkron, amire te is szívesen emlékszel vissza?

– A Madagaszkár mellett, a Törés, a Fél Nelson, a Dinotópia, amelyek hirtelen az eszembe jutnak. Nagyon érdekesnek, és izgalmasnak találom a Bear Grylls által vezetett túlélő sorozatot, ahol minden egyes alkalommal megpróbál egy lehetetlen helyről és lehetetlen helyzetből élve, és viszonylag ép bőrrel kikerülni. Ez ugyan hangalámondás, de szívesen csinálom. A narráció egyik nagy előnye, hogy miközben mondom a szöveget, új világokat, idegen embereket, kultúrákat ismerhetek meg. Ez az „utazás” mindig nagy élmény, és hogy fizetnek is érte, szintén nem elhanyagolandó.

Egy különleges szinkron külön emlékezetes maradt számomra. Szerepeltem egy itthon forgatott külföldi alkotásban, amelyet később Itáliában láttam olasz szinkronnal. Igencsak meglepő volt a játékomat más hangján hallgatni.

– Kevesen tudják, hogy egy balesetnek köszönhetően kerültél a színészi pályára.

– 1996-ig öttusáztam, és nagyon komoly sikereket értem el, mígnem egy sportsérülés a földre kényszerített. Rába Roland kollégámmal és barátommal ezután indultunk el egy Ki mit Tud-on, ahol a produkciónkat végignézve és hallgatva Huszti Péter vetette fel, hogy érdemes lenne színésznek jelentkeznem. A tanácsát megfogadva, a nulladik helyen bejelöltem a főiskolát, ahová az első nekifutásra fel is vettek.

A Gyilkos elmékben a Shemar Moore által alakított Derek Morgan hangja (jobbra)

– Még a főiskola alatt kaptál meghívást a Barátok köztbe, amely rögtön ismertté tette a nevedet a nagyszámú rajongó előtt.

– Kétszer fél évre szerződtem le a stábbal. Érdekes, és izgalmas volt látni egy ilyen nagy rendszer működését belülről. A hazai filmgyártás gyengélkedése miatt az ehhez hasonló sorozatok vagy a „celebség” jelenti a komolyabb ismertséget. Mivel az utóbbira sem akkor, sem azóta nem vágyom, így szívesen vállaltam munkát a sorozatban.

– Ahogy teszed azt több mint másfél éve a Sport 1-2 csatornánál, ahová Selmeczi Roland tragikus halála után kerültél be.

– Roli elvesztése mindenki számára nagy űrt jelent azóta is, de az élet nem állt meg. A csatorna, válogatást hirdetett, amelyben szerettek volna a megszokottól eltérő stílust találni. Sport szeretetem miatt mindenképpen fontosnak tartottam, hogy megpróbálkozzam, és ezért örültem, amikor végül engem választottak. Heti kétszeri elfoglaltságot jelent, amely rendszeressége miatt jól beilleszthető a munkáim közé.

– Csatornahangként van valamilyen lehetőséged az egyéniségedből belecsempészni valamit a mondataidba?

– Előre megírt ajánlókat, előzeteseket mondok fel, így ragaszkodnom kell a kialakult rendszerhez. Persze, ha öttusával vagy olyan sportággal kapcsolatos anyag kerül elém, amely többet jelent nekem, megpróbálom jobban a nézők figyelmébe ajánlani az általam elmondottakat.

– Sokat dolgozol színházban, szinkronban, tévében. Mennyi időd jut a pihenésre, kikapcsolódásra?

– Amikor csak lehet, a családommal vagyok együtt. A legfontosabb, hogy a fiaim és a párom életét minél szebbé és jobbá tehessem. Közben persze a sportolásra is próbálok odafigyelni. Az öttusa úgy tűnik örök szerelem marad a számomra. Talán ezért is vonz többek között a lovaglás is. Nemrég vettünk egy kiscsikót, amely nemcsak nekem, de a gyerekeimnek is nagy örömet okoz.

– Emellett idén tavasszal egy nagyon izgalmas, de embert próbáló feladatba is belevágtál.

– Végigcsináltam egy vitorlás vezetői tanfolyamot, amelynek gyakorlati vizsgájaként a tengeren kellett bemutatnunk a megszerzett tudásunkat. Komoly feladat volt egy hétig összezárva dolgozni. Nemcsak a kormányzás, de a kötélkezeléstől kezdve minden feladat ránk hárult. Az időjárás is igyekezett nehezíteni a helyzetünket, de szerencsére mindannyian megúsztuk a kalandot, és már készülünk is a következő megmérettetésekre.

Hirdetések

– Ezek komoly terveknek tűnnek. Ha nem kerülsz a színészet bűvkörébe szerinted mivel foglalkoznál a legszívesebben?

– Biztosan valami sporthoz köthető feladat lenne az. Szomorúan látom, hogy az öttusa népszerűsége messze nem éri el azt a szintet, amelyet megérdemelne. Amennyiben lenne rá lehetőségem megpróbálnék az öttusa sikeréért, népszerűbbé tételéért dolgozni. Persze valószínű, hogy ezt a későbbiekben a színészet mellett is meg fogom tenni.

58 thoughts on “Az öttusa hang

  1. We stumbled over here different page and thought I may as well check things out. I like what I see so now i’m following you. Look forward to exploring your web page for a second time.

     
  2. Awesome blog! Do you have any tips and hints for aspiring writers? I’m planning to start my own website soon but I’m a little lost on everything. Would you advise starting with a free platform like WordPress or go for a paid option? There are so many choices out there that I’m totally confused .. Any suggestions? Kudos!

     
  3. What’s up mates, how is all, and what you want to say about this post, in my view its in fact remarkable in favor of me.

     
  4. Quality articles or reviews is the important to be a focus for the viewers to visit the site, that’s what this website is providing.

     
  5. I have been surfing online more than three hours lately, yet I never found any fascinating article like yours. It’s lovely worth enough for me. In my opinion, if all website owners and bloggers made good content as you did, the internet shall be much more useful than ever before.

     
  6. Hi there! Quick question that’s entirely off topic. Do you know how to make your site mobile friendly? My web site looks weird when viewing from my iphone. I’m trying to find a theme or plugin that might be able to correct this problem. If you have any suggestions, please share. Thank you!

     
  7. I like the valuable information you provide in your articles. I will bookmark your weblog and check again here frequently. I am quite certain I will learn plenty of new stuff right here! Good luck for the next!

     
  8. I simply could not leave your site prior to suggesting that I extremely enjoyed the standard information a person supply in your visitors? Is going to be back incessantly in order to check up on new posts

     
  9. Hi there, this weekend is good for me, since this time i am reading this impressive informative article here at my home.

     
  10. Thanks for your personal marvelous posting! I really enjoyed reading it, you can be a great author. I will make sure to bookmark your blog and definitely will come back someday. I want to encourage yourself to continue your great posts, have a nice weekend!

     
  11. Excellent blog you have here.. It’s hard to find high quality writing like yours these days. I seriously appreciate people like you! Take care!!

     
  12. Howdy this is kinda of off topic but I was wondering if blogs use WYSIWYG editors or if you have to manually code with HTML. I’m starting a blog soon but have no coding skills so I wanted to get advice from someone with experience. Any help would be greatly appreciated!

     
  13. Great goods from you, man. I’ve remember your stuff prior to and you’re simply too fantastic. I really like what you’ve obtained here, really like what you’re stating and the best way through which you assert it. You are making it entertaining and you still take care of to stay it smart. I cant wait to read far more from you. This is actually a terrific site.

     
  14. Im not that much of a online reader to be honest but your blogs really nice, keep it up! I’ll go ahead and bookmark your site to come back down the road. All the best

     
  15. Very good blog! Do you have any hints for aspiring writers? I’m planning to start my own site soon but I’m a little lost on everything. Would you propose starting with a free platform like WordPress or go for a paid option? There are so many choices out there that I’m totally confused .. Any recommendations? Cheers!

     
  16. If you are going for best contents like me, only go to see this web site every day since it gives quality contents, thanks

     
  17. Thank you, I have recently been searching for information approximately this topic for ages and yours is the best I have came upon so far. However, what concerning the conclusion? Are you sure concerning the source?

     
  18. Someone necessarily lend a hand to make seriously articles I might state. This is the first time I frequented your web page and to this point? I amazed with the research you made to create this actual publish amazing. Great task!

     
  19. Im not that much of a online reader to be honest but your blogs really nice, keep it up! I’ll go ahead and bookmark your site to come back in the future. Cheers

     
  20. My partner and I absolutely love your blog and find most of your post’s to be exactly what I’m looking for. Do you offer guest writers to write content for you personally? I wouldn’t mind producing a post or elaborating on many of the subjects you write about here. Again, awesome site!

     
  21. Very good blog! Do you have any recommendations for aspiring writers? I’m planning to start my own website soon but I’m a little lost on everything. Would you propose starting with a free platform like WordPress or go for a paid option? There are so many choices out there that I’m totally confused .. Any ideas? Thank you!

     
  22. I like the valuable information you provide in your articles. I will bookmark your weblog and check again here frequently. I am quite certain I will learn lots of new stuff right here! Good luck for the next!

     
  23. You made some decent points there. I looked on the internet for the topic and found most people will agree with your website.

     
  24. Hello there I am so grateful I found your site, I really found you by error, while I was browsing on Digg for something else, Nonetheless I am here now and would just like to say cheers for a marvelous post and a all round thrilling blog (I also love the theme/design), I dont have time to browse it all at the minute but I have book-marked it and also added in your RSS feeds, so when I have time I will be back to read much more, Please do keep up the fantastic jo.

     
  25. I am now not certain where you are getting your info, but great topic. I must spend a while learning more or figuring out more. Thanks for wonderful info I used to be looking for this information for my mission.

     
  26. There is obviously a lot to know about this. I suppose you made some nice points in features also.

     
  27. The very crux of your writing whilst sounding agreeable initially, did not really sit properly with me after some time. Somewhere throughout the paragraphs you managed to make me a believer but just for a while. I nevertheless have a problem with your leaps in logic and one might do nicely to fill in all those breaks. In the event that you actually can accomplish that, I could undoubtedly end up being amazed.

     
  28. Heya! I just wanted to ask if you ever have any problems with hackers? My last blog (wordpress) was hacked and I ended up losing a few months of hard work due to no back up. Do you have any solutions to prevent hackers?

     
  29. magnificent post, very informative. I’m wondering why the opposite specialists of this sector don’t realize this. You should continue your writing. I am confident, you’ve a great readers’ base already!

     
  30. Fantastic goods from you, man. I’ve be aware your stuff prior to and you’re simply too fantastic. I really like what you’ve acquired here, really like what you’re stating and the way during which you assert it. You make it entertaining and you still take care of to stay it smart. I can not wait to read far more from you. This is actually a great site.

     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Hónap Hangja: 2009 júniusában

pén júl 10 , 2009
<p> <strong><u>LUX ÁDÁM</u></strong> </p>