Hangsegítséggel szolgálók, beszélgetés Orosz Annával

Kedves Olvasók!

Egy közvetlen, meghitt beszélgetés részesei lehetnek most, tartsanak velem!

 

Hirdetések

–  Kérem, meséljen nekünk kicsit magáról és családjáról!

 

– Orosz Anna vagyok, színész és 2 gyermek büszke anyukája. A fiam 21 éves egyetemista, a kislányom most kezdte az iskolát.

Nyíregyházán  indult a pályám, csodálatos éveket töltöttem ott, csodálatos szerepekkel, csodálatos kollégákkal. Aztán Miskolcra szerződtem, ahol szintén fantasztikus szerepek következtek.

A fiam születésekor tértem vissza  Budapestre, azóta tulajdonképpen itt élek .

A testvérem segítségével kezdtem el ismerkedni a szinkron világával.

Az úgynevezett “tömegezés” remek iskola volt, aztán kisebb szerepek is megtaláltak, végül a nagyobbak is. Egy időben a csapból is én folytam. Na ennek azért már vége.

 

– Megosztaná velünk, mi a legkedvesebb időtöltése/hobbija?

 

– Két éve  olyan lakásba költöztem, ahol kert is van. Imádok a kertben molyolni, dolgozni. Kikapcsol, a fizikai munka jót tesz és zavartalanul lehet gondolkodni.

 

– Milyen zenét hallgat szívesen?

 

– Ó, zenében mindenevő vagyok. A hangulatomtól is függ, mit kapok elő. Klasszikustól a jazzig, a heavy metaltól a jó kis popzenéig, operától a musicalig, a világzenéig  bármi jöhet. Ami a lelkemig hatol, vagy elvarázsol, vagy segít levezetni a feszültséget.

 

– Milyen könyvek állnak Önhöz közel?

 

– Sajnos  olvasásra sokkal kevesebb időm jut, mint szeretném. Ha el is jutok odáig, többnyire olyan fáradt vagyok, hogy bizony elnyom az álom. Van is adósságom könyvek terén. Egyébként a szépirodalom, versek és nagyon szeretem a meséket. Az esti mesélést nem csak a kislányom élvezi.

 

– Szeret múzeumokat felkeresni, vagy nagyokat kirándulni?

 

– A napi teendők, munka,  ügyintézés stb.  után igazság szerint  gyakrabban választom a kirándulást, nagy sétákat, mint a múzeumlátogatást. A világ izgalmas, utazni  is szeretnék többet, de elsősorban itthon . Csodálatos országban élhetünk.

 

– Testvérével, Orosz Helgával, rengeteget szinkronizál. Előfordult már, hogy együtt adták hangjukat ugyanabban a filmben?

Egymás között esetleg megvitatnak egy-egy jelenetet?

 

– Nagyon ritkán fordult elő, hogy Helgával együtt dolgoztunk volna egy filmben. Az, meg hogy egy mikrofon előtt álljunk…. egy kezemen meg tudnám számolni. Talán az Ördög ügyvédje volt a  legnagyobb “közös” munkánk. De nem egyszerre.

Amíg mindketten dolgoztunk színházban, szinte mindig megnéztük egymást és megbeszéltük a dolgokat. A szinkronra ez nem jellemző.

 

– Olvastam, az Álmodó című lovas filmben is volt magyarhang. Ön valamikor lovagolt?

 

– Jaj, Istenem, a lovaglás!

Első megállapítás – jó szag a lószag.

Szeretem, csodálom ezeket az  érzékeny, intelligens, finom lényeket.

Amikor Nyíregyházán dolgoztam, akkori szerelmem, aki megszállott lovas volt, mindig elvitt magával a lovardába.

Aztán egy akkor 85 éves vitéz katona bácsi kezelésbe vett, kitartóan és szigorúan tanított és tanított és tanított…..

Néha járni is alig tudtam, nemhogy ülni ( és nem  csak a lovon ), de valahogy nem ment. Merev volt  a derekam, pattogtam ….A szeretet megmaradt, azonban szenvedély nem lett belőle.

– A szinkronizálás folyamán biztosan történtek vidám, humoros, már-már anekdotába is beillő esetek. Kérem, meséljen el nekünk egyet!

 

– Na persze… amikor  emlékezni kéne, hirtelen nagyon nehéz valami jó kis sztorit felidézni, pedig tudom, hogy időnként könnyesre nevetjük magunkat. Többnyire a szöveg kínál páratlan lehetőségeket, főként mostanság. Előfordult, hogy  kaptam egy szerepet a szereplő neve és kora alapján, majd amikor megérkeztem a forgatásra, kiderült hogy az illető férfi. Mondta, hogy sebaj   megcsinálom , megy az nekem.

– Hallott már Ön Szövetségünk hangoskönyvtáráról?

 Szeret felolvasni?

 

– A hangoskönyvtárukról még közvetlenül nem hallottam, de amennyiben van, vagy lesz rá lehetőség és igény magam is nagyon nagy örömmel felolvasnék.

 

– Vannak elképzelései, vágyai, álmai a 2016-os évet illetően?

 

– Vágyak, álmok, 2016

Persze, mindig vannak. Az elmúlt napok és hetek fényében a legfontosabb, hogy béke legyen. Tényleg. Béke.

A többi az jön, vagy megteremthető, elérhető.
 Béke országok, vallások és emberek között. Megértés, elfogadás, törődés és tisztelet.

Az életé.

 

Köszönjük, hogy ilyen őszintén megosztotta velünk gondolatait, érzéseit!

„Jöjjön a Földre a béke,

Hirdetések

És az emberi szívbe a jó akarat!” – ezt kívánom én is!

 

Árvay Mária

 

Next Post

Hangsegítséggel szolgálók!

csü nov 26 , 2015
<p>A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének interjúi a magyar szinkron legjobbjaival.</p>