Tarolt a Szinkron Színház a Színházak Éjszakáján

Hirdetések

FERGETEGES MŰSORT TOLTAK LE A FAMILY GUY SZINKRONHANGJAI

A Színházak Éjszakájának délutánján ismét a Karinthy Színház adott otthont a Szinkron Színháznak. A Szinkronikum Egyesület teltházas produkciójának műsorvezetője, Dányi Krisztián a Family Guy szinkronhangjainak felkonferálása után a sorozat karaktereivel kapcsolatos kvízkérdésekkel kezdte bombázni a színpadon helyet foglaló színészeket: Kerekes Józsefet, Schnell Ádámot, Nemes Takách Katát, Hamvas Dánielt, Seder Gábort és Kapácsy Miklóst.

A kvíz után mókás nosztalgiainterjú és kulisszatitok-kibeszélő következett, amit egy rövid szinkronrészlet követett Kerekes József (Peter Griffin) és Kapácsy Miklós (Cleveland Brown) előadásában, amit a közönség kitörő tapssal jutalmazott.

Dányi ezután a közönségnek tett fel kvízkérdések – az első válaszokból kiderült, hogy a nézők többsége meglehetősen képben van a sorozattal. A kvíz után a közönség soraiból három bátor jelentkező állhatott színpadra, hogy élesben próbálják ki, milyen is a szinkronizálás.

Az előadás alatt a távolmaradó Vándor Éva (Lois) és Dolmány Attila (Stewie) is cameózott, egy-egy humoros „telefonhívás” formájában. Közben csatlakozott a színészekhez Dóczi Orsolya szinkronrendező is, aki a karakterekhez passzoló magyar hangok kiválasztásáról mesélt – Hamvas Dániel pedig a fordítás nehézségeiről, ugyanis számos epizódot ő fordított magyarra.

A több mint egy órás előadás végül a jókedvű közönség vastapsával zárult, ám a program itt még nem ért véget, hiszen a színház előterében a nézők még sokáig fotózkodhattak és beszélgethettek a színészekkel.

 

LÁTÁSSÉRÜLTEK SZINKRONIZÁLTAK A BALOG MIXBEN

A Szinkron Színház folytatásában látássérült fiatalok életükben először léphettek be igazi szinkronstúdióba, méghozzá a Balog Mixbe, ahol Balog Mihály tulajdonos-szinkronrendező avatta be őket a szinkrongyártás folyamatába. Csatlakozott hozzá a Karinthy Színházból érkező Kapácsy Miklós, aki a szinkronszerepek megformálásával járó kihívásokról mesélt a lelkes fiataloknak, akik kérdéseikkel mindkettejüket folyamatosan bombázták.

Hirdetések

A fiatalok ezután bemehettek a műterembe és maguk is kipróbálhatták, milyen érzés leszinkronizálni egy jelenetet.

Az eseményről a 24.hu készített riportot, amely az alábbi linken megtekinthető:
http://24.hu/elet-stilus/2016/09/18/tudta-latasserultek-is-tudnak-filmet-szinkronizalni-nem-is-akarhogy/  

Next Post

Árvay Mária: Pillanatképek az Élet albumából

csü nov 3 , 2016
<p>Árvay Mária: "Pillanatképek az élet albumából" című kötetének rövid történeteit a sors hangszerelte. Előadói olyan hétköznapi emberek, mint bárki közülünk.</p> <p>A mindennapi küzdelmek hiteles lenyomatait őrző elbeszélések feltárják előttünk az élethelyzetek legalapvetőbb törvényét: Minden esetben legalább két út</p> <p>áll előttünk, és csak rajtunk áll, melyikre lépünk rá.</p>