Árvay Mária: Pillanatképek az Élet albumából

Árvay Mária: “Pillanatképek az élet albumából” című kötetének rövid történeteit a sors hangszerelte. Előadói olyan hétköznapi emberek, mint bárki közülünk.

A mindennapi küzdelmek hiteles lenyomatait őrző elbeszélések feltárják előttünk az élethelyzetek legalapvetőbb törvényét: Minden esetben legalább két út

áll előttünk, és csak rajtunk áll, melyikre lépünk rá.

Hirdetések

Marika egyszerű, letisztult stílusával könnyed, szórakoztató olvasmánnyal ajándékozott meg bennünket, mégis érdemes nyitott szívvel befogadni mondanivalóját.

 

Az album három részből áll, melyek egy találkozási pont felé futnak. A csodálatos idézetekkel bevezetett történeteket átszövi a megszívlelendő tanulság:

szavainknak, tetteinknek súlya van, melyekkel porig rombolhatjuk, vagy a porból felemelhetjük embertársaink életét.

 

Ezt az albumot nemcsak azoknak ajánlom, akik egy esős délután unalmas óráit kívánják megtölteni tartalmas olvasmánnyal, hanem azoknak is, akik szeretnék

megtanulni, hogyan lehet a mindennapok apró tanulságaiból profitálva létrehozni azokat a parányi csodákat, melyektől szebb és élhetőbb lesz az életünk.

 

Erdősné Onda Marica

Árvay Mária: Pillanatképek az Élet albumából

http://vmek.oszk.hu/html/vgi/vkereses/vborito2.phtml?id=16142


A szerző eddig megjelent művei:

Árvay Mária: Erről jut eszembe

http://mek.oszk.hu/14700/14744/14744.htm

 

Önéletrajzi indíttatású, rövid lélegzetű történetek. Tanulságos írások, elgondolkodtató üzeneteket hordoznak magukban. Egyben szórakoztatóak is. Gyermek-

és ifjúsági irodalom kategória, tanmesék helyett tanulságos novellák.

 

Árvay Mária: Dorka-történetek

Hirdetések

http://mek.oszk.hu/13500/13580/13580.htm

 

Egy kitalált kisregény, látássérült kislány lovaglási emlékeiről, lovas élményeiről szól. Szintén gyermek- és ifjúsági irodalomba sorolható. 

Next Post

Hangsegítséggel szolgálók, beszélgetés Molnár Ilonával

pén nov 4 , 2016
<p>Nagy családban nőttem fel, 4 bátyám van, úgyhogy nálunk egy egyszerű vasárnap is jó buli volt - beszélgetés Molnár Ilonával.</p>