Makay Sándort többek között Dumbledore magyarhangjaként ismerhetitek, de számos színdarabban, tévéjátékban és sorozatban is játszott. Emellett karikatúrákat is készít a kollégáiról, ismert emberekről. Január közepéig a Cafe Stone-ban láthatjátok kiállítva a rajzainak egy részét. Hosszan mesélt nekünk az életéről, ebből láthattok egy kis ízelítőt ebben a videóban. Amint meghalljátok, bizonyára beüt majd az aha-élmény.

Főleg szinkronhangként azonosítják, de ő ezt egyáltalán nem bánja. Ám azt kevesen tudják, hogy Csankó Zoltán régebben olajfestéssel is foglalkozott, melynek eredményét a Café Stone-ban tekinthetik meg az érdeklődők a korábbi szinkronosok egy-egy művével egyetemben. Ennek kapcsán szinkronról, a festményéről és színházról beszélgettünk a művész úrral.

1989-ben hat évesen állt először mikrofon elé. Azóta felnőtt, apuka lett, de a benne lakozó „lázadó ifjú” úgy tűnik még sokáig élni fog. A sorozat egyetlen igazi ellenzékije, a főúri környezetbe bekerült szocialista gondolkodó sofőrként sok gondot okoz a ház urának.

A nagyszerű művésznő jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb anya, nagymama, nagynéni és még sorolhatnánk. Hangja ismerős lehet, nemcsak kosztümös drámákból, hanem rajzfilmekből vagy akár dokumentum műsorokból is. Downton-ban ő kapta az egyik reformer karakter megszólaltatását, amelyet a tőle megszokott magas minőségben biztosít adásról, adásra

A kiváló magyar színésznőt hallhattuk már számtalan szerepben. Volt gonosz és elbűvölő, gyilkos, és hős, anyuka, és hódító démon. Karakteres hangja része a Magyar Szinkron mindennapjainak. A sokszor édesanyának nem szokatlan a szerep, hiszen Downton-ban, az ő kezében „van” a ház vezetése.