Bókai Mária

A nagyszerű művésznő jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb anya, nagymama, nagynéni és még sorolhatnánk. Hangja ismerős lehet, nemcsak kosztümös drámákból, hanem rajzfilmekből vagy akár dokumentum műsorokból is. Downton-ban ő kapta az egyik reformer karakter megszólaltatását, amelyet a tőle megszokott magas minőségben biztosít adásról, adásra

Hirdetések

Isobel Crawley-Matthew édesanyja, volt ápolónő    (Penelope Wilton)

Szerencsére én színházban is nagyon sok ilyen kimért, elegáns nőt játszottam, úgyhogy nem okoz különösebb problémát, hogy nem konyhanyelven, hanem választékosabban beszélnek.

Érdekes, ahogy az angol kolléganő játszik, de persze nagyszerű feladat. Erről a sorozatról elmondhatjuk, hogy. minden szereplője kiválóan alakít. azt hiszem, hogy nem véletlen, hogy az angolok filmjei, sorozatai mások, mint az átlag európai alkotások.

Nem mindig szoktam magamat visszahallgatni. Sokszor olyan feladatokat kell megcsinálni, amelyek megoldása nem okoz nagy színészi kihívást, ezekre nem vagyok utólag kíváncsi. Ennek a sorozatnak viszont láttam szinte az összes részét.

A környezet nagyon különleges, bár nekem, magánemberként egy kicsit idegen. Színészként persze találkoztam ilyen helyzettel, amit jó munka volt eljátszani.

Hirdetések

Amennyiben választanom kellene nem biztos, hogy tudnám ezt a fajta életet élni. A múlt század eleje óta az angol arisztokrácia is rengeteg változott. A sorozatban ábrázolt életforma sem olyan, mint abban az időben volt.

Miért ajánlom a nézőknek? Egyrészt szakmailag, színészileg egy minőségi munkát látok, ami nagyszerű érzés! Másrészt a képernyő elé ülőknek bemutat egy világot, amit ma már nem élhetünk át.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Előd Álmos

ked jún 25 , 2013
<p style="text-align: justify;"><img class="hopeimage" src="/pics/szinkron/hu/54366.jpg" border="0" width="150" height="235" align="left" />1989-ben hat évesen állt először mikrofon elé. Azóta felnőtt, apuka lett, de a benne lakozó „lázadó ifjú” úgy tűnik még sokáig élni fog. A sorozat egyetlen igazi ellenzékije, a főúri környezetbe bekerült szocialista gondolkodó sofőrként sok gondot okoz a ház urának.</p>