
Hibátlan játékát, drámai és komikus alakításait, nem utolsó sorban kedves hangját, nem lehet nem megszeretni.
– Számtalan jelentős főszereppel büszkélkedhet az Anna Kareninától a Szentivánéji álmon át egészen a Veszedelmes viszonyokig. Egy ilyen gazdag és sokszínű színházi pálya mellett nehéz elfogadni, hogy sokan mégis inkább a Doktor House vagy Juliette Buinoche szinkronizálása miatt ismerik?
– Őszintén megvallva, régebben meglehetősen bántott ez a dolog. Bár játszom színházban és néha filmekben is feltűnök, mivel nem vagyok huzamosabb ideig szem előtt, nem szerepelek újságok címlapjain vagy a televízióban, az emberek nem ismernek Ez a része nem is zavart, az viszont igen, hogy mindenki a szinkron alapján azonosít. Aztán egyszer egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy nem érti miért izgatom magam azon, hogy a hangom miatt ismernek. „Ez azt jelenti, hogy valamit kimagaslóan jól csinálsz. Hogy ez épp a szinkron, azon nem morogni kell, hanem büszkének lenni rá.”
Valóban igaza van. Ma már egyáltalán nem baj, ha az embereknek nem az Anna Karenina vagy a Csehov-darabok jutnak eszükbe, hanem az, hogy én voltam Sissi magyar hangja…
Amikor harmadévesek lettünk a Főiskolán, gyakorlatra mentünk a Pannóniába. Ugyanúgy egy mondatokkal kezdtem, mint bárki más. Mentem reggel nyolcra vagy épp éjjel tizenegyre, előfordult, hogy pizsamában és kabátban egy tekercsért. Végig kellett járni a szamárlétrát. De engem mindig is nagyon érdekelt, mert remek színésznőket szinkronizálhatok, és sokat lehet tanulni belőle. Nem mondom, hogy nincsenek rossz színészek vagy kutyaütő filmek, de a nagy részét örömből csinálom; azért, mert szeretem. Egészen más munka, mint a színház.
Ma, amit kevésbé szeretek benne az az, hogy nagyon nagy tempót diktálnak: nincs arra idő, hogy megnézd a filmet, hogy próbáljunk, vagy épp ebédszünetet tartsunk. Rajtad van a füles, és azonnal mondanod kell a szövegedet. Most ilyen szempont alapján működik, de idővel talán ez is változni fog Viszont szerencsére még mindig vannak igényes szinkronrendezők, akik megkövetelik, hogy jól dolgozzunk.
– Érdekes módon az Anna Kareninát színpadon is eljátszotta és szinkronban is Ön kölcsönözte a hangját Tolsztoj hősnőjének. Táplálkozott az egyik a másikból?
– A színházi változat egészen más volt, mint a film, egészen más dramaturgiával. Amikor játszottuk, természetesen emlékeztem, hogy korábban már szinkronizáltam. De számomra az amerikai feldolgozás egy kicsit képeskönyv ízűre sikerült. Szeretem Sophie Marceau-t, mégis ez a produkció valahogy kevésbé lopta be magát a szívembe tőle.
– Mostanában debütál hazánkban a Szellemekkel suttogó következő évada. Önnek mi a véleménye magáról a sorozatról? Illetve arról, hogy miért lehet sikeres ma egy ilyen kicsit szentimentális alkotás?
– Azért, mert misztikus és nem azzal a világgal foglalkozik, amelyben élünk. Mindenkit érdekel, hogy mi van ezen kívül vagy van-e egyáltalán valami. A médium, amelyet késő esténként sugároznak, a témának egy még sötétebb változata, ahol a főszereplőt is egy sokkal markánsabb arcú, jó színésznő, Patricia Arquette formálja meg. A szellemekkel suttogó viszont kicsit mesejátékszerű, főként Jenifer Love Hewitt játéka miatt.
Én alapvetően szeretem a hasonló misztikus filmeket. Ebben a sorozatban is vannak nagyon izgalmas részek.
– Egy másik, műfajteremtő „paranormális” produkció, az X-Akták kilenc szériájának két évadában Ön szólaltatta meg magyarul Scully ügynököt, azaz Gilian Andersont. A rajongók közül többen tiltakoztak a váltás ellen.
– Amikor átkerült egy másik csatornához az X-Akták, felhívott Juhász Anna, szinkronrendező – akit nagyon kedvelek -, hogy Rékasi Károly maradna, de szeretnék, ha én szinkronizálnám Scullyt. Kérdeztem is, hogy nem lesz-e abból bonyodalom, ha nem Náray Erikát kérik fel. Minden esetre én külön felhívtam őt, hogy nehogy azt gondolja, hogy én túrtam ki a sorozatból. Ahogy készítettük az epizódokat, olvastam olyan bántó megnyilatkozásokat, hogy „hogy jövök én ehhez, mit képzelek ilyen hanggal…” Teljesen meg tudom érteni őket, mert nem színészi kvalitásbeli különbségről van szó, hanem egyszerűen csak a megszokásról. Számomra is furcsa és nem is értek vele egyet, ha például Roger Moore nem Láng József hangján szólal meg. Nem lehet megzavarni a nézőket. Gillian Anderson és Erika is egy ilyen összeszokott páros. De végül visszakerült hozzá az ügynöknő szerepe.
– Az Ön hangja is sok színésznőjével forrt egybe. Példának okáért Audrey Tautou-éval, akit az Amelie csodálatos életéből ismerhettünk meg. Milyennek látja őt? Ki tudott törni az elbűvölő Amelie szerepköréből?
– Szeretem azt a kicsit elrajzolt, szürreális világot, amelyet Jean-Pierre Jeunet teremt a filmjeibe, ahogy az Amelie csodálatos életével is tette.
Elég becsapós volt, amikor először találkoztam Mohácsi Emilnél az Amelie-vel, mert annak ellenére, hogy főszerepem van benne, kevés tekercset kaptam. De rögtön megtetszett és megfogott ez a kicsi, törékeny nő, a nagy, őzike szemeivel és bájos sugárzásával.
Ahogy egyre elismertebb, mindig kicsit más feladattal bízzák meg; a Hosszú jegyessségben Mathilde-ként például kiválóan alakítja a sánta lányt szerepét. A legutóbb készített Coco Chanel viszont szerintem nem jó. Olyan, mintha végig félreinstruálták volna: annyira visszafogták, hogy a játéka színtelen és szürke lett, holott ő egy nagyon jó színésznő, aki Juliette Binoche és a mostanában népszerű Marion Cotillard mellett egy igazi francia unikum a gyönyörű mosolyával együtt.
– Juliette Binoche-t szinkron szempontjából milyennek tartja?
– Őt nagyon jó szinkronizálni. A játéka szabályosan viszi magával az embert. Az angol beteg kapcsán találkoztam vele először, amelyért Oscar-díjat is kapott. De ő szinte mindenben lenyűgöző a Csokoládétól Párizsig, amely az egyik legjobb filmje. Bár utoljára pont egy olyan izraeli koprodukciós alkotásban láttam, amely annyira művészire sikeredett, hogy teljesen érthetetlen volt számomra ő is és a mozi is.
Juliett Binoche egészen rendkívüli kisugárzással bír, amelytől szerintem ma az egyik legizgalmasabb színésznő.
– A Futottak még…című sorozatban egy komikus, kicsit esetlen lányt szinkronizál. Önhöz mennyire áll közel ez a vígjáték és az általa képviselt humor?
– Ezt a sorozatot tényleg öröm csinálni, mert igazán szórakoztató az angol humor utánozhatatlanságával. Rengeteget nevettünk felvétel közben Kerekes Józseffel, aki a Hivatalból ismert Rucky Gervais magyar hangja. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert mellette repül az idő. A Futottak még… statisztákról szól, akikkel mindig történik valami, és minden részbe beletesznek egy híres sztárt is. Épp valamelyik nap beszélgettünk róla, mert az egyik epizódban Kate Winslet szerepelt, akitől megkérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy már többször jelölték Oscar-díjra és még mindig nem kapta meg. Erre ő viccesen azt válaszolta, hogy figyeljék meg, ha egyszer elvállal egy holokausztról szóló filmet, biztosan bezsebeli az Oscart… És ez valóban így is történt, mert idén a Felolvasóért megkapta.
– Ön a magyar hangja a Doktor House határozott kórház-igazgatónőjének, Dr. Cuddynak. Milyennek tartja a karakterét és a sorozatot?
– A Doktor House-ból több részt is láttam. Remekül megírt, szellemes forgatókönyvvel és tehetséges színészekkel dolgoznak, kiemelve a szarkasztikus humorú, zseniális Hugh Laurie-t. Őszintén szólva, először nem igazán szerettem Cuddyt, mert az első részek alapján olyan karcosnak, túlzottan „őrmesteresnek” tűnt. De aztán teljesen jó irányba vitték el a karakterét ezzel az érző szívű nő szerepkörrel, aki jól tudja leplezi az érzelmeit és a hibáit. Számomra pont ettől érdekes feladat. Kifejezetten szeretem szinkronizálni. Szerettem Szakácsi Sándorral is, aki egy egészen más értelmezést adott House figurájának, és Kulka Jánossal is, aki szintén teljesen különböző fénytörésben mutatja ugyanazt a színészt.
– Az életrajzában olvasható egy meglepő adat, mely szerint Ön a Budapesti Bábszínházban is tevékenykedett.
– Nem vagyok bábszínész, csak egy fizetési megoldás miatt tüntették fel munkáltatómként. Ez úgy történt, hogy miután eljöttem a Madách Színházból, szabadúszó lettem. Néhány évre az Arany János Színházhoz szerződtem. Utána meglehetősen sok helyre kaptam meghívást, és én azt választottam, hogy az akkor még el sem készült Nagymező utcai Tivoli Színházhoz megyek, amelynek Meczner János igazgatása alatt külön társulata lett volna. Meczner János vezette akkoriban is a Bábszínházat, így a munkálatok alatt onnan kaptuk a fizetésünket. Az elkészült Tivoli végül a tervek ellenére nem önálló színház, hanem a Budapesti Kamara egyik stúdiója lett.
Ezt követően Szolnokra kerültem, majd egy évre a Bárkához. Végül majd tíz évig voltam az Új Színház társulatának tagja, ahonnan idén jöttem el. Nem tekintem a mostanit egy végleges állapotnak, mert szeretek társulatban létezni, csupán átmeneti időszaknak. Aztán remélhetőleg valahova majdcsak leszerződöm.
– Milyen előadásokban láthatjuk az elkövetkező évadban?
– Most zajlanak az Annie, Anna, Annabella című dráma próbái, amelyet szintén Meczner János rendez és a Pinceszínházban október közepétől tekinthető meg. Utána Székesfehérváron Klütainmnésztra szerepét játszom az Elektrában. Majd a Centrál Színházban egy háromszereplős darabot is csinálunk az évad végén.
– Ebből az igazán színes és sokféle szerepet felölelő színi pályából mely darabokat kedveli leginkább?
– Amikor tizennyolc évesként elkezdtem a Főiskolát, az első órán a beszédtanárom, Sztankay István némiképp pesszimista hangulatban azt mondta, hogy több évtizede csinálja már, de egy kezén meg tudja számolni, hogy mi az, amiért érdemes volt. Én olyan rég még nem vagyok a szakmában: idén lesz húsz éve, hogy végeztem egy nagyszerű osztályban László Zsolttal, Schnell Ádámmal, Bertók Lajossal, Horváth Lajos Ottóval, Kautzky Armanddal, Kelemen Józseffel és Kökényessy Ágival együtt.
Voltak darabok, amelyeket nagyon szerettem: az indulásomat Az üvegcipővel, a Csehov szerelmeit Kulka Jánossal. Ruszt Józseffel vittünk színpadara egy barokk operát, a Pikkó hertzeg és Jutka Perzsit. Közel állt hozzám az Anna Karelina, a Hermelin, a Közeleg az idő Vidnyánszky Attila rendezésében. Azt kell, hogy mondjam, nekem nagyon szerencsés a pályám.
– A Csehov szerelmeiben három szereplőt kellett játszania.
– Ebben az Arnold Wesker-monodrámában, amelyen jelenleg dolgozunk, is hármat fogok: egy takarítónőt, egy francia fordítót és egy írónőt.

– Van olyan szerep, amelyet mindig is szeretett volna életre kelteni?
– Igazi nagy szerepálmom volt, és valahogy mindig kerülgetett, Goldonitől a Mirandolina. Kétszer majdnem el is játszottam Győrben és az Új Színházban. De végül nem úgy alakult. Így mennek el az ember mellett dolgok… De ma már nincsenek vágyaim; örülök mindennek, amit elém sodor az élet.
– A Duna Tv sajátgyártású sorozata, az Állomás már második évadát kezdi meg. Mennyire hasonlít a légköre Szőke András Bakkermanjáéhoz?
– Nyáron forgattunk tizennégy részt, amelyeket szeptembertől kezd el vetíteni a Duna Televízió. Nagyon megfeszített munka volt, de ugyanakkor jó is, mert olyanokkal dolgozhattam együtt, akiket szeretek. Mint Csuja Imre aki az egyik kedvenc színészem, Börcsök Enikő vagy Telekes Péter.
Szőkét azért kedvelem, mert sokat lehet improvizálni nála. Az Állomás esetében is külön kérték és elvárták, hogy ne csak azt csináljuk, ami le van írva. Ettől mindkettő sokkal lazább és szabadabb lesz. Szeretek Andrással dolgozni. A Zsigulit forgattuk együtt, illetve eredetileg benne lettem volna a Hasutasokban is, de akkor kisbabát vártam. A legutóbbi Bakkermanban egy push-up melltartós, brutális kocsmárosnőt alakítok. De egyáltalán nem baj, hogy ő ezt látja bennem. Látszólag távol áll tőlem ez a világ, de én tényleg szeretek velük „ökörködni”.
Az a jó, ha sokféle dolgot csinálhatok; nem szeretném, ha beskatulyáznának – de szerencsére erre nem is volt példa. Az egész alkatomban éppen az a szerencsés, hogy jól alakítható.
– Kit ajánlana következő interjúalanynak?
– Csuja Imrét.
Be Bo
справки москва
I delight in, cause I found exactly what I used to be taking a look for. You have ended my 4 day long hunt! God Bless you man. Have a nice day. Bye
I love your blog.. very nice colors & theme. Did you create this website yourself or did you hire someone to do it for you? Plz reply as I’m looking to design my own blog and would like to know where u got this from. cheers
Appreciating the hard work you put into your website and in depth information you present. It’s awesome to come across a blog every once in a while that isn’t the same outdated rehashed material. Wonderful read! I’ve saved your site and I’m including your RSS feeds to my Google account.
Thank you for the auspicious writeup. It actually used to be a leisure account it. Glance complex to far added agreeable from you! By the way, how can we keep up a correspondence?
I’m really enjoying the design and layout of your blog. It’s a very easy on the eyes which makes it much more enjoyable for me to come here and visit more often. Did you hire out a designer to create your theme? Excellent work!
hey there and thank you for your information I’ve definitely picked up anything new from right here. I did however expertise a few technical issues using this site, since I experienced to reload the web site many times previous to I could get it to load properly. I had been wondering if your web hosting is OK? Not that I am complaining, but sluggish loading instances times will very frequently affect your placement in google and can damage your quality score if advertising and marketing with Adwords. Anyway I’m adding this RSS to my e-mail and can look out for a lot more of your respective fascinating content. Make sure you update this again soon.
Hi there I am so excited I found your site, I really found you by mistake, while I was searching on Google for something else, Regardless I am here now and would just like to say many thanks for a incredible post and a all round exciting blog (I also love the theme/design), I dont have time to go through it all at the minute but I have saved it and also added in your RSS feeds, so when I have time I will be back to read much more, Please do keep up the excellent jo.
It’s going to be end of mine day, except before end I am reading this wonderful article to increase my knowledge.
It’s remarkable for me to have a website, which is beneficial designed for my experience. thanks admin
Your style is so unique compared to other people I have read stuff from. Thank you for posting when you have the opportunity, Guess I will just bookmark this page.
What a stuff of un-ambiguity and preserveness of precious experience regarding unexpected feelings.
Hi to all, the contents present at this web site are actually remarkable for people experience, well, keep up the nice work fellows.
I delight in, cause I found exactly what I used to be looking for. You have ended my 4 day long hunt! God Bless you man. Have a nice day. Bye
What’s up, I want to subscribe for this webpage to take latest updates, so where can i do it please assist.
Can I just say what a relief to discover an individual who really knows what they’re talking about on the net. You certainly know how to bring an issue to light and make it important. More people should look at this and understand this side of the story. I was surprised that you aren’t more popular since you surely have the gift.
Hi, yeah this piece of writing is actually nice and I have learned lot of things from it concerning blogging. thanks.
Hi there everybody, here every one is sharing such experience, so it’s nice to read this website, and I used to visit this webpage daily.
Hey! This post couldn’t be written any better! Reading this post reminds me of my good old room mate! He always kept talking about this. I will forward this page to him. Pretty sure he will have a good read. Thanks for sharing!
Hey very interesting blog!
Keep on working, great job!
If some one desires to be updated with newest technologies afterward he must be go to see this web site and be up to date daily.
You really make it seem so easy with your presentation but I find this topic to be really something which I think I would never understand. It seems too complicated and very broad for me. I am looking forward for your next post, I will try to get the hang of it!
Your means of explaining all in this article is actually good, all be able to without difficulty understand it, Thanks a lot.
Hi there! This is my 1st comment here so I just wanted to give a quick shout out and tell you I genuinely enjoy reading through your blog posts. Can you suggest any other blogs/websites/forums that go over the same subjects? Thanks for your time!
Post writing is also a fun, if you know after that you can write otherwise it is difficult to write.
My spouse and I absolutely love your blog and find most of your post’s to be exactly what I’m looking for. Do you offer guest writers to write content available for you? I wouldn’t mind creating a post or elaborating on most of the subjects you write in relation to here. Again, awesome web site!
I believe what you postedwrotesaidbelieve what you postedwrotethink what you postedtypedsaidthink what you postedtypedWhat you postedwrote was very logicala lot of sense. But, what about this?think about this, what if you were to write a killer headlinetitle?content?typed a catchier title? I ain’t saying your content isn’t good.ain’t saying your content isn’t gooddon’t want to tell you how to run your blog, but what if you added a titlesomethingheadlinetitle that grabbed people’s attention?maybe get people’s attention?want more? I mean %BLOG_TITLE% is a little plain. You might look at Yahoo’s home page and watch how they createwrite post headlines to get viewers to click. You might add a related video or a related picture or two to get readers interested about what you’ve written. Just my opinion, it could bring your postsblog a little livelier.
For most recent news you have to go to see web and on internet I found this site as a most excellent website for newest updates.
It’s actually very complex in this full of activity life to listen news on TV, so I simply use world wide web for that purpose, and get the most up-to-date news.
Fantastic blog! Do you have any tips and hints for aspiring writers? I’m planning to start my own website soon but I’m a little lost on everything. Would you propose starting with a free platform like WordPress or go for a paid option? There are so many choices out there that I’m totally confused .. Any ideas? Thank you!
Hey there, You have done an excellent job. I will definitely digg it and personally recommend to my friends. I am sure they will be benefited from this web site.
Hi there are using WordPress for your blog platform? I’m new to the blog world but I’m trying to get started and create my own. Do you need any coding knowledge to make your own blog? Any help would be greatly appreciated!
Your means of describing everything in this piece of writing is in fact nice, all can without difficulty know it, Thanks a lot.
What i do not realize is actually how you’re not really a lot more smartly-appreciated than you may be right now. You are so intelligent. You realize therefore significantly in terms of this topic, produced me in my opinion consider it from numerous numerous angles. Its like men and women aren’t fascinated unless it’s something to accomplish with Woman gaga! Your own stuffs great. Always take care of it up!
I don’t even know how I ended up here, but I thought this post was good. I don’t know who you are but definitely you are going to a famous blogger if you are not already 😉 Cheers!
Great blog! Is your theme custom made or did you download it from somewhere? A design like yours with a few simple adjustements would really make my blog shine. Please let me know where you got your design. Appreciate it
I am regular reader, how are you everybody? This post posted at this web site is truly good.
Hello, just wanted to mention, I enjoyed this post. It was practical. Keep on posting!
Im not that much of a online reader to be honest but your blogs really nice, keep it up! I’ll go ahead and bookmark your site to come back in the future. All the best
My programmer is trying to persuade me to move to .net from PHP. I have always disliked the idea because of the expenses. But he’s tryiong none the less. I’ve been using Movable-type on a variety of websites for about a year and am anxious about switching to another platform. I have heard very good things about blogengine.net. Is there a way I can transfer all my wordpress content into it? Any kind of help would be really appreciated!
I think other website proprietors should take this site as an model, very clean and wonderful user pleasant layout.
I am really loving the theme/design of your web site. Do you ever run into any web browser compatibility problems? A handful of my blog audience have complained about my website not operating correctly in Explorer but looks great in Opera. Do you have any tips to help fix this issue?
Have you ever thought about creating an e-book or guest authoring on other sites? I have a blog centered on the same ideas you discuss and would really like to have you share some stories/information. I know my subscribers would enjoy your work. If you are even remotely interested, feel free to send me an e mail.
I am not sure where you’re getting your information, but good topic. I needs to spend some time learning more or understanding more. Thanks for magnificent information I was looking for this information for my mission.
excellent post, very informative. I wonder why the other experts of this sector do not notice this. You must continue your writing. I’m confident, you have a huge readers’ base already!
But wanna tell that this is handy, Thanks for taking your time to write this.
As I website owner I think the subject matter here is real fantastic, appreciate it for your efforts.
I’ll immediately take hold of your rss feed as I can not in finding your e-mail subscription hyperlink or newsletter service. Do you’ve any? Kindly let me recognise so that I may subscribe. Thanks.
Hello. impressive job. I did not expect this. This is a impressive story. Thanks!
It?¦s really a cool and helpful piece of info. I am satisfied that you shared this useful info with us. Please keep us up to date like this. Thanks for sharing.
I do love the manner in which you have framed this specific matter plus it really does offer us some fodder for thought. Nonetheless, coming from what I have experienced, I basically hope as other feed-back pack on that people today keep on issue and in no way get started upon a soap box regarding the news du jour. All the same, thank you for this exceptional point and though I can not necessarily agree with it in totality, I respect your viewpoint.
Very interesting subject, regards for posting. “He who seizes the right moment is the right man.” by Johann Wolfgang von Goethe.
Wonderful site. A lot of useful information here. I’m sending it to some pals ans also sharing in delicious. And of course, thank you in your effort!
This is really interesting, You’re a very skilled blogger. I’ve joined your feed and look forward to seeking more of your fantastic post. Also, I’ve shared your web site in my social networks!
As soon as I noticed this site I went on reddit to share some of the love with them.
Hi, this weekend is nice designed for me, as this occasion i am reading this wonderful informative piece of writing here at my home.