Őszintén bevallom, már igen régen kinőttem az „Én kicsi pónim”-at fogyasztó korosztályból. Éppen ezért csak messziről követtem a színes kis állatok diadalútját a rajzfilmektől a különböző ajándéktárgyakon át. Éppen ezért a kívülálló szemével kukkantottam be a BTI stúdiójába, ahol ezekben a napokban zajlanak a sorozat aktuális évadjának szinkronizálási munkálatai, Garai Róbert szinkronrendező irányításával.
Hét hónapos kislány édesanyjaként, Vadász Bea (Twilight Sparkle) éppen végzett az aznapi feladatával. A fiatal színésznő mosolyogva jött ki a stúdióból, és rögtön elárulta jókedvének titkát is.
– Szaladok haza a lányomhoz, akire a párom, Előd Álmos vigyáz. Már alig várom, hogy újra együtt legyünk – meséli Bea.
– Lányod, néhány év múlva aktív nézője lesz a sorozatnak. Ez mennyiben befolyásol a szinkronizálás alatt?
– Egyelőre nem engedem meg neki a tévézést, még egyedül csak Mekk mesterrel találkozhatott. Egyébként a mikrofon előtt a feladat a fontos, ami ebben az esetben egy nagyon helyes póni hangjának a megformálása. Annak persze örülni fogok, ha egyszer a kislányom felismeri Twilight Sparkle-nál az én hangomat. A technikai fejlődés ellenére a készítők még mindig figyelnek arra, hogy a képi világ megőrizzen valamennyit a képeskönyvekben megszokott hangulatból.
– Több mint két évtizede szinkronizálsz, de főleg a jó kislány szerepében hallhatunk. Soha nem jutott eszedbe, hogy gonosz szerepben mutasd meg a tudásodat?
– Valószínűleg azért ezek a szerepek találnak meg, mert a habitusom is inkább a jó dolgokhoz áll közel. Néhány évvel ezelőtt azonban egy rendező úgy gondolta, hogy kipróbál egy igazán rossz, gonosz szerepben. Ugyan megcsináltam a feladatot, de az akkor nem esett annyira jól. Emlékszem, hogy sírva is fakadtam, mert én nem akartam ilyen gonosz lenni. Viszont ma már kifejezetten örülök, hogy egy ilyen felkérés érkezik. Élvezem, ha a tudásom másik oldalát is megmutathatom a nézőknek!
– Átalakul az életedet, azóta hogy édesanya lettél?
– Régen a diszpók irányították a mindennapjaimat, oda mentem, ahová hívtak. Ma már a gyerekem az, aki első helyen áll. Színészileg nem változott semmi, sőt ezt a sorozatot azért szeretem, mert a mikrofon előtt még mindig gyerek maradhatok. Kimondottan szeretem ezt a karaktert, és tetszik, hogy rengeteg kicsi póni vesz körül. Van a sorozatban egyfajta csajosság, hiszen lány pónikról szól a történet. Ez később akár a kislányok nőiességét is megalapozhatja. Biztos, hogy megnézem majd a gyerekemmel, amikor eléri azt a kort.
– Fontos egyébként, hogy milyen típusú rajzfilmbe hívnak?
– Más az indítása egy napnak, ha egy ilyen filmet vagy egy keményebb mangát vagy animét kell megcsinálnunk. Másképp élem meg ezt a szerepet, máshogy adom a hangomat itt, mint egy nehezebb történetben. Minden szerepemet átélem egy kicsit, így többet beleadhatok magamból, mintha csak szimplán elmondanám a szerepet.
– Mondhatjuk, hogy állandó hangja vagy Kirsten Dunstnak, akit a Pókember sorozat főhősnőjeként is ismerhetünk. Ő kizárólag pozitív, kedves szerepekben tűnik fel, nagyon ritkán vállal ettől eltérő karaktert,
– Valóban, szinte minden alkalommal én jutok a szinkronrendezők eszébe, ha őt kell magyarul megszólaltatni. Már „jó ismerősök” lettünk, tökéletesen ismerem az összes mozdulatát, gesztusát, így nem nehéz őt megszólaltatnom. Egy picit „naívnak” tartom a szerepei alapján, de őt így szerettük meg. Azt nem tudom, hogy ő hogyan oldana meg egy gonosz, negatív szerepet, de az biztos, hogy én örömmel fogadnám, ha annak az alakításnak is én készíthetném a magyar változatát.
A stúdió folyosóján már messziről hallható, hogy közeledik Seszták Szabolcs (Spike) is, aki még nem vette fel aznapi jeleneteit, így nem tudja, hogy éppen mi fog történni a kissárkánnyal, akinek a hangját adja.
– Aranyos sorozat, amelyet nyugodtan megmutathatunk bármelyik kisgyereknek – osztja meg gondolatait Szabolcs. Én is úgy másfél évvel ezelőtt kerültem bele a sorozatba. Spike, akit néha Tüskésnek is hívnak rendszeres szereplője a történetnek. Figurája segíti a történet „izgalmas” fonalának erősítését.
– Fiad, alig néhány hónapja látta meg a napvilágot, de lányaid már nagyobbak. Nekik mekkora „Én kicsi pónim”-os korszak jutott?
– Amikor kicsik voltak ők is a rajongótáborba tartoztak, és a mai napig őrzünk otthon néhány kicsi pónit, amelyet kérésükre mindenképpen meg kellett vennünk.
– Gyerekszínészként kezdted a pályád.
– Néhány nappal ezelőtt volt a Fagylalt, tölcsér nélkül című alkotásnak a húszéves ünnepe, ahol Kútvölgyi Erzsébet oldalán mutathattam meg, hogy kicsiként mit is tudtam. Azóta nem igen jutottam kamera elé, színház sincs jelenleg az életemben. Minden kreatív energiámat a szinkronizálásban töltöm ki.
– Nagyon karakteres, jól felismerhető hangod van.
– Volt egy olyan periódus az életemben, amikor szinte csak rajzfilmet csináltam. Persze részt vettem olyan sorozatokban is, mint például a „Dawson és a haverok”, de nagyon sokáig nem kaptam más feladatot. Rajtam, mint Franklin-en több generáció nőtt már fel, amire nagyon büszke vagyok. Hacser Józsa után én kaptam meg a Niels Holgerson csodálatos utazásában a Pocok szerepét is, amely ismét egy nagyszerű munka volt. Szeretem, ha a hangi adottságaim két legszélső végén kell megszólalnom.
