Mickey egér, a kemény csávó

Ehhez képest széles mosollyal köszönt egy nagy bevásárló központ bejáratánál. A téli hideg és havazás elől ide menekülünk be egy kicsit beszélgetni. Az első kávékortyok után megemlítem neki, hogy szerintem ő egy igazi kemény, belemenős csávó lehet, ám rögtön kiigazít.

– Nem vagyok én olyan a magánéletemben – mondja. Tisztes családapaként a négy gyermekem felnevelése az egyik legfontosabb dolog az életemben.

– De a Maffiózók Christophere, vagy a Ments meg Sean-ja is olyan fickó, aki gondolkodás nélkül veti bele magát a legrázósabb, legkeményebb helyzetekbe. A szinkronjaid szerves részévé váltak mind a két figurának, s talán ehhez nemcsak színészi tudás kell – fűzöm tovább a gondolatmenetet.

– Mind a két sorozatot jó volt szinkronizálni – kapok rögtön választ. Jó történetet, életszerű figurákat kaptunk. Olyan karaktereket, akikkel bárhol, bármikor személyesen is találkozhatunk az utcán. Szakmailag és emberileg is jó volt ezekben a sorozatokban dolgozni. Aprics László szinkronrendezőnek ráadásul személyesen is sokat köszönhetek.
Főiskolásként ő hívott először komolyabb szerepekre szinkronizálni. Türelmesen tanítgatta nekem a szakmát. A kezdetek óta figyeli a munkámat, és az óta is sokszor hív dolgozni.

– Minek köszönhető, hogy Aprics az egyik legjobb szinkronrendező ma az országban?

– Talán annak, hogy mindig magas szakmai színvonalon áll neki a munkának, és ha nem kényszerítik rá, akkor nem is enged az elképzeléseiből. Nagyon jó ízléssel osztja ki a szerepeket és még fordít energiát arra, hogy eljárjon színházakba újabb és újabb hangokat keresni. Persze ezzel nincs egyedül, a fiatalabb rendezők közül pl. Tabák Kata vagy Dobay Brigitta is sokat járnak színházba, és szívesen fedeznek fel újabb tehetségeket. Ez a mai rohanó világban igazán komoly áldozatot, odafigyelést igényel. A szinkronrendezői munka nagyon nagymértékben függ a jó szereposztástól.

– Egy színházban rendszeresen játszó színésznek, segít-e a színpadi gyakorlat a szinkronban minél jobb szerepeket eljátszani?

– Egy szinkron munka – legyen az bármilyen jó is – soha nem érhet fel egy színházi alakítással. A színpadon teljes testünkkel, személyiségünkkel játszunk, a teljes valónkkal kell hitelessé tennünk egy figurát. A szinkronban „csak“ a hangunkat adjuk egy szerephez, ráadásul nem hozhatunk létre önálló alakítást, hanem nagyjából azt kell követnünk, amit a képernyőn látunk. Ez nem igényel akkora színészi teljesítményt, de tehetség mindenképpen kell hozzá. Bárki nem állhat a mikrofon mögé.

– Ám én úgy gondolom, hogy az említett sorozatok mellett még bőven van olyan szinkronod, amire büszke lehetsz.

– Persze számomra is vannak olyan szinkron alakítások, amelyek után úgy éreztem, hogy na, ez jól sikerült! Ilyen volt a Maffiózók is, de emlékezetes maradt számomra a Halálsoron egyik elítéltje is. Sam Rockwell, akit többször is megszólaltattam azóta, játszott a filmben egy különlegesen őrült, tébolyodott, pedofil gyilkost, akit kivégzése előtt a halálsorra szállítottak. Emlékszem, hogy reggel nyolckor vettük fel a jeleneteimet, és Földi Tamás szinkronrendezőtől csak ott helyben értesültem a rám váró feladatról. Nyeltem egy nagyot, mert nem egyszerű, kora reggel, „éhgyomorra“ egy ilyen fajsúlyú szerepet beleordibálni a mikrofonba, de végül sikerült és nagyon sok elismerő visszajelzést kaptam. Sokat dícsértek még Johnny Depp magyarhangjáért a Félelem és reszketés Las Vegasban c. moziban.

– Nagyon karakteres a hangod. Előfordult, hogy megismertek az utcán?

– Persze, ami ugyan jó érzés, de a színész hiú, és többre értékeli, ha nem csak a hangjáért, hanem valamelyik színpadi, vagy filmbeli alakításáért állítják meg az utcán. Sajnos manapság kevés igazi színészi munkára van szükség a televíziókban, ahol országos ismertségre tehet szert egy fiatal színész. Be kell látnom, hogy a szinkron által több emberhez jut el a hangom egy nap alatt Mickey egérként, vagy Denis Finchként a Divatalnokból, mint ahány embernek játszom a színházban egy teljes évad alatt.

– A Katona József Színház tagjaként azonban a világ számos országában megismerhették az igazi színészi munkádat. Gondolom ez némileg „kárpótol”?

– Valóban nagyszerű érzés, amikor Franciaországban, a tengeren túl, vagy bárhol ahol járunk, emberek ezrei ünneplik állva az előadásainkat. Mindenhol magyarul játszunk, felirattal, így sokszor nem is értik a szavakat, de a történetet megismerik, és örömmel végig nézik. Sajnos itthon csak egy szűk réteg jár rendszeresen színházba, akik viszont képesek egy évben négymilliós nézőszámot produkálni. Tehát ugyanaz a kb. 100-200 ezer ember tölti meg az összes magyar nézőteret.

– A főiskola óta vagy tagja a színháznak. Soha nem éreztél vágyat arra, hogy más csapatban is kipróbáld magad?

– Miért mentem volna máshová, ha itt nagyszerű szerepeket játszhatok, egy kiváló szakmai színvonalon teljesítő társulatban, ráadásul még a világot is beutazhatom. Viszont a rendezés mindig is vonzott.

– A színházi vagy a filmes?

– Mindkettő. Fura, hogy ezt mondom, de rendezőként mindig jobban a helyemen éreztem magam, mint színészként. Évekig dolgoztam fiatalokkal egy budapesti bérház lakásában, ahol színpadi produkciókat hoztunk létre, amelyeket többnyire én rendeztem. Később résztvettem néhány kisfilm készítésében is, mint rendező-társ. Igazság szerint nagy álmom, hogy egyszer majd készítek egy nagyjátékfilmet. De még nem jött el az ideje. Komoly filmet rendezni olyan, mintha egy háromszáz fős nagyvállalatot igazgatnál, nagyon sokrétű, összetett feladat, ami rengeteg időt igényel. Nekem sorra születtek a gyermekeim és most nekik van rám szükségük. Egyszer Sylvester Stallone azt válaszolta,(nem ostoba ember), amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem akar rendezni: -Rendezzen az, akinek nincs családja. Mélyen igaza volt.

– Egyelőre csak színészként láthatunk, az első hazai „vállalható” krimi sorozatban, a Tűzvonalban, amelyben egy maffiózót játszol.

– Örömmel vállaltam el a szerepet, mert sok jó kollégával találkozhattam a forgatáson. Stohl Andrással nemcsak filmen, de a színpadon is sokat játszottunk együtt.

– Tudtad, hogy miről van szó, amikor igen-t mondtál?

– Nem, mert nem nagyon jut időm tévét nézni. Ismeretlen volt a feladat, de mivel jó volt a csapat így könnyen bele tudtam bújni a figurába.

– A Tűzvonalban mellett csak a két kereskedelmi tévé napi szappanoperája ad lehetőséget a hazai színészvilágnak rendszeresen kamera előtt szerepelni. Elvállalnál ezekben is felkérést?

– Nem hiszem, mivel ezek egy bizonyos licence alapján készülnek, így a benne szereplőknek nagyon kevés esély adatik meg az igazán jó alakításokra. Én nem szeretném magam csak azért alárendelni egy ilyen folyamatnak, hogy ezzel több pénzt kereshessek, vagy ismertségre tegyek szert. Úgy gondolom, hogy ezzel csökkenhet a színész szakmai értéke. Én ezt szeretném elkerülni. Éppen ezért sem vállaltam még eddig szerepet tévéreklámokban. Hangalámondást csináltam, de eddig még egyetlen termékhez sem adtam a nevem.

– Pedig ma már egyre több az olyan reklám, ahol a szereplő egy szituációt játszik el, amihez kapcsolódik a termék reklámja. Így sem érdekelne a lehetőség?

– Nem tudom, ennyire még nem mélyültem el a kérdésben, de nincs kizárva, hogy egyszer eljön egy ilyen felkérés elfogadásának is az ideje. Az biztos, hogy celeb-bé semmiképpen nem szeretnék válni.

– Gyermekeid mit szűrnek le abból, hogy apukájuk szinte minden este elmegy otthonról dolgozni?

– Nem nagyon örülnek, amikor játék közben egyszercsak felállok, hogy most mennem kell. Vagy a sok munka miatt haza sem tudok menni, és azt sem tudják, hol vagyok. A nagyobbak még csak most kezdik felfogni, hogy mi is a színész munkája. Egy ideig azt hitték, hogy gyorsétteremben dolgozom. Az egyik ilyen láncnak van rendszeresen egy akciója, ahol ismert emberek szolgálnak ki, és a befolyt összeget jótékony célra használják. Én is részt vettem néhány ilyen alkalmon, ahová elhívtam a családot és őket is én szolgáltam ki. Sokáig azt hitték, hogy egy gyorsétteremben vagyok eladó. Amikor nagyobbak lesznek, persze szeretném, ha megnéznének színházban is, és bízom abban, hogy büszkék lesznek majd az akkori alakításaimra. Néhány szinkronomat már hallották a Mickey egéren kívül is. Pl. a Teletubbies sorozatot, a 3D Pókembert, vagy az Első hó c. rajzfilmet, amiben egy ír kacsát szinkronizáltam. Nemrég került a mozikba a Cin-Cin Lovag, Tabák Kata rendezésében, amelyet valószínűleg együtt is meg fogunk majd nézni.

– A mostani beszélgetést is hosszan egyeztettük, mert nagyon elfoglalt vagy. Szabadidődben sikerül-e valahogy pihenned, feltöltődnöd?

– Nem sok üresjárat van az életemben. Amikor nem filmezek, szinkronizálok, próbálok vagy turnézom a színházzal, akkor a család tölti ki minden percemet. Sokat játszunk, kirándulunk, most éppen egy Lego építő versenyre készülünk.

– És, a tévézés mennyire fér bele az idődbe?

– A fentiek miatt nem nagyon. Láttam pár részt a Grace klinikából, amelyben a sármos McCsábítónak, Derek doktornak, (Patrick Dempsey) vagyok a magyarhangja, kíváncsi voltam a feleségem véleményére is, aki eredetileg gyermekorvos. Emellett a kicsiknek néha engedélyezünk egy-két rajzfilmet, a Barbie sorozatot a lányok miatt, vagy klasszikus DVD-ket, mint a Tüskevár, a Tenkes kapitánya, az Egri Csillagok vagy a Gojko Mitic féle Winnetou. Na jó, és persze a Csillagok háborúja. Ezeket én is szívesen megnézem velük. Ennyi tévé fér bele az életembe.